2020. április 7., kedd

Mi lett velem?



Annyira nem szerettem volna megírni ezt a bejegyzést.
Én voltam az, aki mindig azt mondtam, hogy velem nem ez fog történni, én nem fogok ide jutni.
Ezt a bejegyzést hirtelen felindultságból írtam meg, és most, amikor írom, őszintén úgy gondolok mindent, ahogy itt le van írva.

Felnőttem. 
És nem, ez nem azt jelenti, hogy kevesebb lett az időm. Ez csak egy kifogás lenne. Én a mai napig, ha nem is minden nap, de minden héten legalább egyszer leülök írni. Ha máskor nem, hát éjjel, ahogy régen is. Sokan talán azt gondoltátok, hogy ezalatt a nagyjából 2 év alatt, amióta egyetlen történetet sem osztottam meg itt, abbahagytam az írást.
Ez pontosan az igazság ellentéte.
Mert azóta megírtam egy regényt. Elkezdtem egy újat, és egy harmadiknak a felénél tartok. Rengeteg egypercest írtam, pár kisregény is vár rám, hogy befejezzem, és van vagy 20 novellám is. Szóval a történeteim egyre gyarapodnak, egyre több és több van.

Ez a blog mégis üresen kong már jó ideje - azt hiszem, talán 2 éve, hogy elkezdett lefelé menni a lejtőn. Akkor kezdődött el, hogy már nem szerelmes kis fantasyket írtam, hanem teljesen más műfaj fogott meg. Komoly témákról kezdtem el írni, komor hangnemben, és ez egyszerűen már nem fért össze ennek a blogomnak a hangulatával. A Beléd temetkezve egy amolyan vidámabb történet volt, mégsem fejeztem be soha. A Hellfire-re mindig azt mondtam, hogy EZ lesz AZ a regény. És végül nem ez lett. Nem fejeztem be őket, mert már nem kötöttek le. Pedig tavaly képes voltam megírni egy regényt kevesebb, mint egy év alatt, több mint 30 fejezettel és 476 ezer karakterrel, tehát rá kellett jönnöm, hogy nem bennem volt a hiba, hanem a történetben. Egyszerűen már nem ez volt a zsánerem. 

Nem ilyet akartam írni. 21 vagyok. Már nem jövök lázba egy szerelmes, misztikus tiniregénytől, legalábbis nem abban a formában, ahogyan én írtam róla. Most sokkal inkább a krimik, a thrillerek és a komoly témák azok, amik lekötnek, és amiket szeretek írni. 

De ti nem ezért voltatok itt. Ti a Beléd temetkezvéért és a Hellfire-ért voltatok itt, és ezeket akatátok, hogy folytassam. Hogy nézett volna ki, ha egyik napról a másikra elkezdek feltölteni egy totál más regényt, totál más műfajban és hangvételben, amikor ti nem erre iratkoztatok fel, és nem erre vártatok? 

Ne értsétek, félre, nem titeket hibáztatlak, jesszus, dehogy is! Senki sem hibás, főleg nem ti. De magamat sem tekintem annak, mert az emberek változnak, és én kinőttem ebből.

Be vallom, kicsit féltem is. Féltem az új műfajtól, a hangvételtől, hogy mi lesz, ha ebben már nem engem láttok? Egyszerűen csak nem akartam feltölteni ide semmit belőlük. Jó volt, hogy megvolt nekem, és egyedül én tudtam róla. Kezdetben úgy tekintettem ezekre, mint gyakorlásra. De egy 467 ezer karakteres regény és 20 novella után már nem hiszem, hogy gyakorol az ember, szóval már ez sem lehetett kifogás. Egyszerűen megváltozott a stílusom, és a műfaj, amiben írni akartam, és egyszerűen már nem éreztem vágyat sem a BT, sem a HF iránt.

Próbáltam menteni a menthetetlent: kitettem pár novellát ide, amiket egyedül azért írtam meg, hogy legyen mivel fenntartani a blogot. Öreg hiba. Ezeket nem magamért írtam, nem a saját szórakoztatásomra, hanem, hogy ne tűnjek el, és ez így nem volt jó. A témák nem érdekeltek, a történetek nem voltak jók, és végül le is szedtem őket. 

A mai napig borzalmas arra gondolni, hogy egykor milyen népszerű volt ez a hely, mennyien voltatok itt és olvastatok engem, és most milyen kihalt. Erről csak is én tehetek, de végső soron nem bánom. Szerettem az életemnek azt a szakaszát, szerettelek és most is szeretlek titeket, és mindig nagyon hálás leszek nektek, hogy támogattatok, és biztattatok, és szerettétek a történeteimet. Ha akkor nem vagytok nekem, az a regény tavaly nem készült volna el. Az a sok novella sem lenne, talán abba is hagytam volna. Szóval soha, de soha nem fogom elfelejteni ezt nektek. 

Őszintén sajnálom, hogy eltűntem. Sokáig kerestetek, sorra kaptam az üzeneteket facebookon, és mindig csak azt válaszoltam, hogy folytatni fogom, csak hagyjatok nekem időt. De nem az idővel volt a baj, hanem hogy az emberek, így én is változok, és már nem volt bennem kedv a régi történeteimhez. Túl sokáig írtam őket. A Hellfire még csak a 16. fejezet körül tartott akkor, pedig már 2 éve írtam! KÉT éve. És mint mondtam, a regényt, amihez megvolt bennem a szenvedély kevesebb, mint egy év alatt befejeztem. Akkor jöttem rá, hogy kár is tagadni: se a BT-t, se a HF-et nem fogom befejezni, és nem is lesz már kedvem hozzájuk soha. 

Mert mint írtam, felnőttem. Nem csak nem írok, nem is olvasok már ilyet, csak nagy ritkán. És egy felnőttnek bizony meg kell hoznia a nehéz döntéseket. Le kell zárjam ezt a szakaszt.

Bár eddig is tudtátok, de akkor hivatalosan is kimondom, hogy sem a BT-t, sem a Hellfire-t nem folytatom. A fejezetek fent fognak maradni, ha valaki esetleg újra szeretné olvasni őket addig, amíg megvannak, de átkerülnek majd egy befejezetlen szekcióba.

És akkor mi lesz a blog további sorsa?
Még én sem tudom. Talán majd felkerülnek ide újabb történeteim, de erről még nem döntöttem. Szeretnék még írós posztokat kitenni, azokat úgyis szerettétek, meg hát, ha anno nekem is valaki leírja ezeket, sokkal könnyebb lett volna az életem. Tehát valószínűleg ilyen posztok kerülnek majd fel, a történetekkel kapcsolatban még nem tudok nyilatkozni.

Ami a lényeg, hogy nem szeretném bezárni ezt a helyet. Sok minden van, ami írással kapcsolatos, és írhatok róla, így remélem, hogy ezt sikerül is megvalósítani. Ha nem, arról is értesíteni foglak titeket. 

Tudom, hogy sokat játszottam a türelmetekkel, néhány olvasóm bizalmát is elvesztettem, ami teljesen jogos, mégis sajnálom. Ezért is nem mondom azt, hogy majd valamikor ismét történettel fogok jelentkezni, mert valószínűleg nem lesz így. Már amúgy sem menő blogosnak lenni, és a két kezem sok lenne ahhoz, hogy megszámoljam, hányan vannak még blogspoton. 

Aki anno az olvasóm volt, az most velem egyidős, vagy már gyerekei vannak, és valószínűleg a létezésemre sem emlékszik. A mai tinédzser korosztály pedig a telefonján kívül maximum a youtube videók feliratait olvassa (persze tisztelet a kivételnek, ahogy mindig ^^ ). Az én új történeteim pedig a velem egykorú és idősebb korosztálynak szólnak, így kevés esélyt látok arra, hogy ha itt posztolom, bárki is elolvasná. Én pedig nem azért dolgoztam velük, hogy végül hiába posztoljam, és senki ne olvassa. Abban sem vagyok biztos, hogy a 91 feliratkozómból van-e egyáltalán 10, aki még tényleg figyeli a blogokat/blogol. 

Szóval a blog jövője kérdéses. Sajnálnám bezárni, de ha odakerülnék, muszáj lesz megtennem. Nem kérhetlek, és nem is akarlak arra kérni titeket, hogy várjatok, mert a legtöbben már rég nem teszitek, a többiektől pedig pofátlanság lenne.

Nos, azt hiszem, mindent elmondtam. Köszönöm mindenkinek, aki olvasta a történeteimet, és sajnálom, hogy szó nélkül eltűntem. Az lesz a legjobb, ha nem ígérek semmit, csak itt hagyom ezt a helyet, hogy meglegyen emléknek, és hogy esetleg tudjam folytatni írós posztokkal.

Köszönöm az összes volt olvasómnak, hogy velem voltak a legfontosabb írós korszakomban. Nektek köszönhetem, hogy most itt vagyok. 

Legyetek jók, és olvassatok sok-sok blogot, mert akik még ma is blogon írnak, nagyon megérdemlik, hogy figyeljenek rájuk!

Köszönöm, ha elolvastátok!



10 megjegyzés:

  1. Szia! Szerintem ez teljesen normális, az ember változik, ilyen-olyan hatások érik... viszont szerintem elsősorban magadnak kell írnod, nem azért hogy más olvassa, mert akkor már majdnem munka, megfelelni az elvárásoknak, mit fognak szólni, stb. .Írj, ha úgy érzed hogy kedved van hozzá, ne az elvárásoknak akarj megfelelni :) Ez a Te blogod. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. :)
      Ezzel teljesen egyetértek. Amikor kiötlöd a történeted, összerakod, leírod, azt csak is magadért csinálod. De saját magadért is osztod meg őket. Azért, hogy, megmutasd, mit tudsz, mi van a fejedben, a gondolatidban. De ha már megosztottál valamit, arra reakciót vársz. Akár jót, akár rosszat, akár keveset, akár sokat, de valamit. Amikor megírod a történetet, azt magadért írod. De amikor megosztod, akkor azért osztod meg, hogy mások véleményt alkossanak, és nyilván mindenki (főként) pozitív visszajelzéseket akar. Ha nem érdekelne minket mások véleménye, nem csinálnánk blogot a történeteinknek. :) Te is író vagy, szóval ezt nem kell magyaráznom. :D Gondolom, te is szereted, ha jön visszajelzés, legyen az pozitív, vagy negatív. És amikor azt látod, hogy egy történetre/fejezetre senki nem reagált semmit, csak lóg a levegőben, az elég csüggesztő. :/ (Nekem legalábbis az.) Szóval igen, teljesen egyetértek azzal, hogy magadnak írsz! ^^ De amikor megosztod, szerintem azért teszed, hogy másoktól visszajelzést kapj.
      Nyilván nem azt fogom írni, amit ők akarnak, hanem ami nekem jólesik. :) De attól még jó lenne, ha az olvasóim szeretnék azt, ami nekem jól esik :D (Jó, ez tök hülyén hangzott.)
      És most... na jó, ez megint totál hülyén hangzik, de nem érezném magam biztonságban, ha ide fel kellene töltenem valamit az újak közül. És ezért is nem tettem, pedig gondoltam rá, de végül így jobb volt nekem.
      Köszönöm, hogy megérted, és írtál. :) Nagyon jól esett! ^^

      Törlés
    2. Hát szívesen! :) Persze, ha megosztod, vársz visszajelzést, de én pl. megszoktam hogy 1 db olvasóm ír nekem. ( lehet nincs is több :D ) De ha Ő is elmaradna, akkor is feltenném, mert szeretem a történetet. Nem azért írom hogy véleményezzék, hanem azért, hogyha esetleg valakit érdekel, megtalálja. :)

      Törlés
    3. Ha csak egy ember is szereti, máris megéri! <3 És végül is, mindegy hányan vannak, amíg téged boldoggá tesz! ^^

      Törlés
  2. Szia!
    Elsősorban teljesen érthető, én is azért hoztam létre az Arctalant, mert a régi helyet már nem éreztem olyannak, mint ami volt, egyszerűen felnőttem hozzá, azok a tartalmak és írások pedig egy régi, tinédzser ént tükröztek. Úgyhogy nincs azzal semmi gond, hogy az idők alatt te is erre lyukadtál ki, sőt, szinte szükségszerűnek mondanám.
    A másik, többen vannak blogspoton, mint gondolnád, nem hirdetnek annyit, tény és való, az inkább a régi keménymagra vonatkozik, de vannak, csak meg kell találni őket. És jönnek újak is. Persze, nem olyan, mint 2015-16 környéke volt, amikor annyira pörögtünk, de ahogy a világ változik, úgy a blogok is, és hozzátenném, az olvasók is. Utóbbi azért fontos, mert kevesebb a komment, nem kapunk annyi visszajelzést, de azért mégis csak vannak.
    És innen fordulnék oda, amit Iodine is mondott, hogy ne az olvasóidért írj, hanem magadért, az, hogy megosztod, természetes, hogy azt is jelenti, hogy vársz rá visszajelzést valamilyen formában, de emellett azt is magába kell foglalnia, hogy nem az olvasók miatt írsz. Ez egy majdhogynem ambivalens dolog, vannak akik ezen túlléptek (erre jó példa vagyok), és akkor is megosszuk a tartalmat, ha mást nem biztos, hogy érdekel (inkább azt mondom, nem kapunk kellő visszajelzést), és van, akik eltűntek. Igazából rajtad múlik, hogy melyik csoportba fogsz tartozni. Én szívem szerint sajnálnám, ha eltűnnél.
    Meglehet, annyi csak a megoldás, hogy új oldalba vágsz, és a mostani bulivivien.blogspot.com kezét elengeded. Vipa egy jó példa, azon kívül, hogy amúgy reklámozást nagyon tolja, hogy a rendszerességével, és hogy jönni fog várható időn belül tartalom, elérte, hogy én is naponta kattintsak az oldalára, van-e valami új. Lehet ez kellene, ahova kijöhetnek a novelláid és az új regényed. Remélem, gondolkodni fogsz rajta, én várom a fejleményeket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! ^^
      Először is örülök, hogy megérted a változást. :)
      Igen, szerencsére még vannak, bár nekem valahogy hiányzik a '15-16-os pezsgés. :( De minden elismerésem a megmaradtaknak, és az újaknak, akik most csatlakoznak, és remélem, hogy szerencsével járnak majd. *_*
      Kicsit most aggódok, hogy talán félreértettetek engem. :O Szóval: én voltam az anno, aki minden újoncnak azt papolta, hogy magának írjon, és elsősorban magának akarjon megfelelni, ne másnak. Ez rám ugyanígy igaz, én mindig is arról írtam, ami nekem jól esett, és amit ki akartam adni magamból. A kommentek mindig is ösztönzők voltak számomra, amik adtak egy plusz löketet az amúgy rém lusta énemnek, hogy folytassam, írjam tovább/írjak valami újat. Minden író úgy van vele, hogy az írása a lelke egy darabja. És amikor a "lelked egy darabját" teljesen figyelmen kívül hagyják, akkor kicsit ódzkodsz attól, hogy megossz magadból még valamit, mert az az érzés jön át, hogy nem értékelték, nem szerették a korábbi darabodat sem, akkor miért szeretnék az újat?
      Na de. Nem szeretném, hogy félreértsétek. :) A kommenteknek és a visszajelzéseknek az ég világon semmi köze nincsen a blogról való "visszavonulásomhoz". Ha nulla visszajelzést kapnék, akkor is folytatnám, még ha kicsit keserű szájízzel is, mert én ilyen vagyok. :) Kitartó, és szeretek megküzdeni az emberek figyelméért, főleg akkor, ha nehéz, mert az kihívás. :) Szóval bár van egy ilyen apró problémám, de ez engem semmiben sem befolyásol, főleg nem abban a hitemben, hogy az írónak saját magának kell írnia. Ez, ahogy te is mondtad, elég ambivalens. :D
      Ami ViPát illeti... Remélem, sikerrel jár majd a sok reklámozás. ^^
      Jól esik, hogy szeretnéd, ha maradnék, és nagyon hálás vagyok ezért. :) Mindenképpen gondolkodni fogok rajta, de most még úgy vagyok vele, hogy nem erőltetek semmit. :) Majd egyszer csak úgyis megjön a kedvem és a bátorságom, és akkor lehet, hogy elárasztom ezt a helyet történetekkel. :D

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Oh, drágám, ha nem ez lenne a 3. blogom, amit megtaláltál volna, még talán szíven is ütne. :D De továbbra is csak azt tudom mondani, hogy akkor van ebben a bejegyzésben és benned valami közös. ^^

      Törlés
  4. Ezt mindenkihez odaírta... ne foglalkozz vele...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, három blogomat sikerült megtalálnia. :D Úgy emlékszem, talán tavaly jutott még eszébe (valakinek) ilyennel elütnie az időt. Engem nem nagyon hat meg, csak azt sajnálom, hogy most nyitó blogokat is sikerült megtalálnia, akiknek kb ez volt az első kommentjük.

      Törlés