2019. december 3., kedd

6+1 helyzet, amit csak írók érthetnek 2.

Sziasztok!

A korábbi ilyen bejegyzésem nagyon népszerű volt, ezért gondoltam, csinálok egy part 2-t, amiben szintén 6+1 olyan dolgot szedek össze, amit csak írók érthetnek. A személyes tapasztalataimon keresztül fogom végigvenni ezeket, úgyhogy előre is bocsánat a sok story-time miatt. Nézzük is, miféle szerencsétlenkedésekkel nézünk szembe:

1. Ez a szereplő már megint mi a francot csinál?

Na szóval... Barátom, elárulnád, mégis mi a halált csinálsz? kérdezem én, úgy téve, mintha semmi közöm nem lenne hozzá. Nyilván nincs, hisz mind tudjuk, hogy a karaktereinknek önálló gondolataik vannak, de azért az én kezem is benne van. Megállíthatnám szegényeket, mikor valami orbitális hülyeséget készülnek elkövetni. Általában nagyban írás közben szoktam arra gondolni, hogy "te figyelj, ezt nem kéne" vagy "hallod, ne legyél már hülye", de igazából tök feleslegesen áltatom magam, úgyis végigcsinálja. Utána viszont nekem kell eltakarítanom a mocskot, amit ők okoztak, és ez nem kis meló.
Tök skizofrénesen hangzik, ugye? Pedig mind ismerjük a szituációt.

2. Mindig akkor van a legtöbb kedved írni, amikor fontosabb dolgaid vannak

Például a vizsgaidőszak. Nagyon érdekes, hogy mikor otthon henyélek, csipszet eszek, sorozatot nézek, vagy épp arra pazarlom az időm, hogy "BTS funny moments" videókat nézzek, és tengernyi időm lenne eszembe se jut írni, vagy ha neki is készülök, egy értelmes mondatot sem tudok kicsikarni magamból. Bezzeg mikor a vizsgaidőszak közepén vagyok, 300 oldalas könyvekkel körbevéve, nyakig tollasan, úszva a tételek között, hirtelen megjön a kedvem, és mást sem akarok, csak írni. Még érdekesebb, hogy a vizsgaidőszak elmúltával ez az érzés nyomtalanul eltűnik.

3. Azt hiszed, hogy iszonyat multifunkci vagy pedig nem

Más dolog egyszerre több könyvet olvasni, és egy teljesen másik egyszerre többet írni. Anno még én is azt hittem, mekkora ász vagyok, egyszerre két könyvet írtam, aztán jött egy harmadik, és még mindig úgy éreztem, kézben tartom a dolgokat nos, nyilván nem így volt, különben nem hagytam volna félbe őket. Nem arról van szó, hogy elveszítettem a lelkesedésemet irántuk, hanem bizony arról, hogy belekeveredtem, és sok lett. Mondják, hogy de hát lehet egyszerre több könyvet írni, meg hogyha te nem tudsz, akkor veled van a baj; és igen, ott van Sarah J. Maas, aki ezt is megcsinálta. De valljuk be őszintén: kell a profizmus ahhoz, hogy egyszerre több vasat tarts a tűzben, és ne az legyen, hogy az egyik megcsalt könyved rájön erre, és kiveri a balhét a másikon. Merthogy ilyenkor gyakran előfordul, hogy váltogatsz a könyvek között, és X könyved hangulata érződik Y könyvön, és fordítva, ami ugyebár nem túl szerencsés. Olyan, mintha a spagettit rizsával ennéd. Biztos finom annak, akinek van gusztusa megkóstolni. Vagy például nem tudod követni, hogy melyiket hol hagytad abban, hol vedd fel újra a szálakat, stb. Főleg akkor, ha teljesen más témákról írsz.

4. Akkor támad egy világmegváltó ötleted, mikor egy történet közepén vagy

Békésen írod a kis történeted, és kényszeríted az agyad, hogy azzal legyen elfoglalva, hogy hová temesd a karaktert, mielőtt valaki megtalálja a hullát. De persze, hogy az agyadnak más tervei vannak. És ilyenkor van az, hogy olyan jó sztori ötleteid támadnak, hogy hirtelen az a fél könyv, amit már megírtál unalmasnak, szürkének és semlegesnek tűnik. Ha van önkontrollod, akkor folytatod, ha nincs, félbehagyod. (Velem még sosem fordult ilyen elő. Semmi esetre sem.) És mivel ez az eshetőség mindig fennáll, így már úgy kezdesz bele egy új könyvbe, hogy tudod, valószínűleg sosem fejezed be.

5. A fejedben mindig jobban hangzik

Naiv Vivi ül a buszon, tekintete a távolba réved, és random bevillannak neki párbeszédek, leírások, és olyan gyönyörűen megfogalmazza magában őket, hogy az már egy külön művészeti ág. A mondatok csak úgy folynak, mint a Niagara, és olyan hangzatosak és lendületesek, hogy ha a fülnek lehetne orgazmusa, akkor elmenne. Aztán Vivi hazaér, leül a gép elé, és a gyönyörűen kifundált leírást, amiben a nap vibráló aranyát hívatott leírni, amint az a fehér vakító árnyalatában fürdő felhők mögül felsejlik, hogy az óceán rideg kékjét forró arannyá olvassza, leblokkol... és azt írja, hogy: "Felkelt a nap."
Gratulálok, Vivi. Tényleg. Istenkirály vagy.

6. Tovább tart nekikészülni, mint elkezdeni

Mostanában egyre csak ülök a gép előtt, azzal a szándékkal, hogy folytassam a történetet, de ehelyett mindenféle website-ot böngészek, zenét hallgatok, sorozatajánlókat olvasok, megeszem az összes íráshoz odakészített nasit, visszaírok mindenkinek, akit addig ignoráltam, végignézek egy teljes filmet, arról olvasok, hogyan álljunk neki írni, közben elmegyek kiteregetni, főzni, gifeket mentek le a shippjeimről, újraolvasom az utolsó fejezetet, amit leírtam, hátha az beindítja a folyamatot... és ott tartok, hogy öt órája csak ülök, és még egy betűt sem írtam le, pedig fejben már a 7 kötetes sorozat utolsó fejezetének utolsó sorát is tudom. Régen azt hittem, hogy valami irtó nagy gáz van velem, de aztán rájöttem, hogy maga a folyamat, amíg eljutok oda, hogy ténylegesen írjak is sokkal fontosabb, mint mag az írás. Mert ha egyszer beindult a dolog, akkor onnantól megy, mint a karikacsapás. Igaz, addig eltékozoltam a napom, míg arra vártam, hogy megérkezzen a szikra, felidegesítettem magam vagy ötször, feladtam az életet, és bosszúból meggyilkoltam a karaktereimet, de legalább a sztori biztos jó lesz.

+1 Nem vagy pszichopata, csak morbid élvezettel tölt el a szereplőid kínzása

Novemberben fejeztem be egy történetet (ami sosem fog napvilágot látni, de sebaj), és még életemben nem sírtam annyit, mint mikor ezt írtam. Szerencsétlen srácot olyan szinte tönkretettem, hogy fizikai fájdalmaim voltak. A könyv alatt gyakran... hát mondjuk úgy, hogy megkönnyeztem, de volt három alkalom, amikor szó szerint nem kaptam levegőt, konkrétan fuldokoltam, nem láttam a könnyeimtől (olyan elütéseket kellett utána kijavítanom, hogy hajajaj), folyt az orrom, és konkrétan hangosan zokogtam. Nem bírtam abbahagyni, még mikor a fejeztet befejeztem sem, és utána hetekig nem bírtam folytatni sem. Kétszer hónapokra abbahagytam az írását, mert képtelen voltam megírni ezeket a jeleneteket. Szenvedett a fiam, szenvedtem én, szenvedett mindenki, de semmi pénzért nem csinálnám máshogy. Pontosan ettől lett olyan életszerű, ettől lett az enyém/ettől lesz a tiétek. És igen, élveztem. Zokogtam, mint állat, de élveztem.


Nos, ezzel el is érkeztünk a bejegyzés végére. Köszönöm, hogy végigolvastátok, remélem, magatokra ismertetek, vagy ha nem, akkor osszátok meg velem, ti hogy vagytok ezekkel a témákkal, vagy mit tennétek még hozzá, mit vennétek el!

4 megjegyzés:

  1. A második rész sokkal jobban sikerült, mint az első véleményem szerint. :D Az első négy pont pedig annyira én vagyok. Természetesen csak vizsgaidőszakban jön az ihlet és fertőz meg, mikor annyi időm van írni, mint meghalni. :D És a történetet filmként már lepörgettem az agyambna, de leírni jól és stílusosan az istennek nem megy.
    Jó volt olvasni ezt, köszönöm az élményt :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig én pont úgy éreztem, hogy az első lett a jobb. :'D Azt valahogy összeszedettebbnek éreztem.

      Hát igen, ezek a vizsgaidőszakok megérnek egy misét. :D Mindig alig várom, hogy vége legyen, és legyen időm leírni mindazt, amit két makroökonómia tétel között kigondoltam, de addigra minden lelkesedésem elszáll.

      Örülök, hogy tetszett, és hogy azonosulni tudtál. :)
      És külön köszönöm, hogy komiztál! ^^

      Törlés
  2. Szia. Jó lett a bejegyzés. Tetszett minden pont mert ez tényleg így van. Nálam a 6os sokszor fordul elő mostanában. ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszi, örülök, hogy tetszett! :)
      Hat igen, nekem is egyre gyakrabban. :D De nem baj, mert így jobban bele tudok kerülni a történet világába. ^^

      Törlés