2018. március 4., vasárnap

6+1 helyzet, amit csak írók érthetnek

Aki valaha is írásra adta a fejét, annak egész biztos vannak vicces, kínos, kétségbeejtő sztorijai is az írás nehézségeiről, és mellékhatásairól. Én most összegyűjtöttem nektek a saját szerencsétlenkedéseimet.

1. Jó ötletek

Ismerős, mikor a buszon, az óra közepén, a fürdőszobában, vagy bárhol, eszedbe jut egy eszméletlen jó ötlet a könyvedhez? 
Én: "Áá, ez iszonyatosan jó ötlet, le se kell írjam, tuti megjegyzem!" 
*24 órával később*
Szintén én: "Mégis mi a franc volt az a világmegváltó ötlet, amit tegnap kitaláltam?? *o* Igen... le kellett volna írjam."
Na én ilyenkor tudok nagyon dühös lenni... Aztán megnyugtatom magam azzal, hogy: ha tényleg olyan jó lett volna, mint gondoltam, akkor nem felejtettem volna el.  

2. Ha az ihlet jönni akar, akkor jönni fog - nem nézi, hogy te épp hol vagy

Biztos nektek is megvan a magatok kis komfort zónája, ahová ha leültök/lefekszetek, ott mindig nagyon jó ötleteitek támadnak. Ezek a helyen rendszerint nyugodtak, kellemesek, melegek, csendesek, hisz ilyen helyeken lehet a legjobban alkotni. Most elárulom nektek (bármilyen iszonyat ciki is), nekem hol támadnak jó gondolataim: a fürdőkádban. A forróvízben, ami leégeti a bőrömet képes vagyok órákig ülni (enyhe túlzás, a családom le is tépné a fejem, ha órákig kisajátítanám a fürdőt), és csak bámulom a szép csempét, és forog az agyam. A mostani könyvemnek, amin dolgozom a 80%-a eme szent helyen született. 
Olvastam már extrém helyekről, ahol másokat képes megszállni az ihlet, és tényleg voltak érdekes helyek. Az ihlet nem válogat, bárhol is vagy, megtalál. 

3. Na, akkor adjunk nevet a főszereplő(i)nknek!

Aha, bár ilyen egyszerű lenne. Ti is éreztétek már, hogy megalkottok egy nagyon jó karaktert, aztán bármilyen nevet is akartok adni neki, egyszerűen nem passzol? Nekem végtelen hosszúságú lista van a jegyzetfüzetemben, magányosan heverő papírokon, és mégsem találok soha egy igazán jó nevet. Azt szokták mondani, hogy a karakterhez alkosd a nevet, és ne fordítva. De ha egyszer sosem passzol a név a karakterhez? A mostani könyvemnél, amin dolgozom úgy csináltam, hogy a nevek előbb megvoltak, mint maga a karakter. És képzeljétek, végre elégedett vagyok! Még sosem csináltam így.
Kismillió alkalommal előfordult már olyan, hogy xy-t elneveztem például Ambernek (ez az unalmas név jutott eszembe először), aztán a könyv felénél rájöttem, hogy basszus, ez a név egyáltalán nem illik hozzá! És akkor kerestem egy másikat, és a fél könyvben át kellett írjam. Mire elértem a könyv végére, addigra ébredtem rá, hogy ez az új név sem jó. Akkor kerestem egy harmadikat, és az egész könyvben átírtam! Nagyon gáz.

Most, nem is tudom, hogy sikerült elérnem, hogy először a nevek legyenek meg... Tudtam, hány főszereplőm lesz, milyen neműek, aztán elkezdtem mindenféle oldalon neveket keresgélni, és ami megtetszett, leírtam. Azok közül kiválasztottam a legjobbakat, meg a megfelelő nemű neveket, és aztán azon kaptam magam, hogy a nevekhez alkottam meg a karaktereket. Higgyétek el, jó ez így! Tegyük fel, az egyik karakteremet Joe-nak hívják (nem). Azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen lehet az a karakter, aki méltó e szép név viseléséhez! De ne értsétek félre, a már meglévő név nem befolyásolt semmiben. Voltak elképzeléseim, annyira ismertem már őket, hogy tudjam, milyen a személyiségük. A név csak egy plusz volt, ami kiegészíti a személyiségüket, így hogy már akkor elneveztem őket, mikor még olyan keveset tudtam róluk.
Nem biztos, hogy nektek is beválik, de próbáljátok meg! :)
Névkeresésre ajánlom a Pinterestet, nagyon jókat lehet találni! 

4. Végre minden készen áll, kezdjük írni!

*Khmm... Hiszékeny kislány*
Ismeritek az érzést, mikor fogalmatok sincs, hogy álljatok neki a könyvnek? Végre minden kész van, te meg csak ülsz a gép előtt, és fogalmad sincs, hogy kezd el írni a saját könyved, amit kívül-belül, keresztbe-kasul, visszafelé is ismersz! És mégis, valahányszor ott tartok, hogy na, akkor el kellene valahogy kezdeni... Megáll a tudomány. Nagyon idegesítő igaz? Aztán jönnek a drága ismerőseink, akik még életükben nem tartottak könyvet a kezükben, és megkérdezik: mégis hogy akarsz úgy könyvet írni, hogy még csak azt sem tudod, honnan indít? 
*Erről majd hozok egy hosszabb posztot, mert jó kis kivesézős téma*

5. Valaki nyírja már ki ezt a hülye ***-t!

Ismered az érzést, mikor egy olyan irritáló, hajtépős karaktert alkottál, akit még te is úgy utálsz, mint a bűnt? És csak azért imádkozol, hogy valamelyik szereplőd nyírja már ki, vagy törje ki a lábát, vagy csak tűnjön már el innen! És milyen rohadt idegesítő, mikor ez kis görcs keresztbe tesz a szereplőinknek!

6. Na, akkor most írjunk egy olyan vicces párbeszédet, hogy az olvasó leforduljon a székről!
...
*Gondolja szegény, halandó írónő, aki kicsit fel akarja dobni a levágott fejekkel, véres hullákkal és kilógott beleket majszoló zombikkal teli könyvét.*
Ugye nektek se megy, ha erőltetett humort akartok írni? Mondjuk a horror könyvek esetén a fekete humor mindig nyerő, azt meg szinte bármikor bele lehet szőni. Na de aki nem ilyet ír? Az akkora dilemmában van, hogy képes napokig egy vicces jelenet összehozásán stresszelni. Én pl. szoktam ilyet.
Sokévnyi írás után viszont rájöttem, hogy ezt mindig a jelenet adja. Néha csak megindul a kezed, írod, ami épp eszedbe jut, és a jelenet majd úgyis adja a vicces beszólásokat, helyzeteket. De ha előre megtervezed, gáz lesz.

+1. Segítség, nem tudok olvasni!

Ez a legrosszabb... Mikor leülök olvasni, belemerülök a könyvbe, aztán egyszer csak szembejön velem egy szó, ami hirtelen megragad a fejemben, és gondolatok egész lavináját indítja el, amik a saját könyvemet teszik majd izgalmassá, és közben olvasom tovább a könyvet, de fogalmam sincs arról, mi történik, mert közben a saját cselekményemen gondolkodom. Nem kell nagy dolgokra gondolni, legutóbb a "piac" szóból hoztam ki olyat, aminek semmi köze nem volt ahhoz, amit épp olvastam. Ihlet merítésnek egyébként tényleg jó az olvasás, mert mikor ezek a szavak egyszer csak pofon vágnak (nálam ez ilyen érzés), olyan ötleteid támadnak (legalábbis nekem), aminek semmi köze nincs ahhoz a könyvhöz, amit épp olvasok, viszont nagyon is sok mindent ki tudok hozni belőle a sajátomban.
Viszont szimplán idegesítő, mikor nem tudok egy fejezetet végigolvasni normálisan emiatt...


Nektek is van hasonló sztoritok? Osszátok meg velem, kíváncsi vagyok!

 

7 megjegyzés:

  1. Szia :)
    Nekem nagyon tetszett ez a bejegyzés, főleg mert rám is igazak a fentebb említettek. Legfőképp a karakterek neveinek kiválasztásáról és a kezdetleges 'hogy az ízébe öntsem szavakba a gondolataimat' szituációkról tudnék ódákat zengeni. Ez a két dolog engem olyan szinten idegesít, hogy az hihetetlen. A neveknél én már fel is adtam, hogy először a karaktert alkossam meg. Eddig mindegyik történetemnél a név alkotta a karaktert, és a jelenlegi sztorimnál is úgy vagyok, hogy százas, hogy meg fogom változtatni a főszereplőm nevét, mert kezd nagyon nem találni hozzá, hiába írtam meg már 60 oldalt.
    Engem az is idegesíteni szokott, amikor könyvet olvasok vagy épp sorozatot nézek, és akkor bekattan valami, hogy hű, milyen jó lenne ezt és ezt belecsempészni a történetbe. Aztán belecsempészem, de olyan szinten, hogy az az egyetlen helyzet majdnem minden addigi elképzelést megváltoztat, és kezdhetem a munkát elölről. Ilyenkor jön, hogy menjek fejjel a falnak. Aztán azt meg se említem, hogy a fejem kavarog a sok ötlettől, és biztosra megyek abban, hogy olyan fejezetet fogok alkotni, mint még soha, de amikor leülök írni, egy szót nem tudok kipréselni magamból. Fárasztó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Na ezek is nagyon ismerős szituációk!
      A karakterek neveinél én most először vagyok úgy vele, hogy a nevek előbb megvoltak, mint a teljes személyiség, és most 100%-osan azt érzem, hogy tökéletesen választottam!
      Néha én sem tudom, hogyan foglaljam össze a gondolataimat, hogyan mutassak be egy-két dolgot. Ilyenkor kicsit otthagyom a gépet, és szívok egy kis friss levegőt, másra koncentrálok, vagy közben fejben próbálgatom, hogy lenne a legjobb bemutatni a dolgokat. Próbáld ki te is! ;)
      Ez az olvasós, sorozatos dolog is nagyon találó rám is! :D Ilyenkor már eleve úgy ülök le, hogy ott van mellettem a telefonom, amibe gyorsan feljegyezhetem a dolgokat, hogy később kezdjek vele valamit. Bár mikor a legizgalmasabb résznél ugrik be valami, nagyon pipa tudok lenni! :D

      Hűha, nálam a Hellfire volt az, ahol én úgy csempésztem be dolgokat, hogy azt hittem, mennyire jó lesz már, aztán az egészet elszúrtam vele, teljesen más irányba haladtam miatta, mint akartam, és ez a rossz irány volt... :/ Ezért is álltam le vele, mert most már én sem tudom, hányadán állunk. Hagyom egy kicsit, hogy ülepedjenek a dolgok, és majd egyszer újra felé nézek, hogy újra átvegyem, mit is akarok. A mostani regényemnél igyekszem ezeket a hibákat korrigálni. Pl. már 2 hónapja csak tervezgetek, minden áldott nap teszek hozzá valamit, leírom. Máskor, ha jött valami új ötlet, leírtam nagy vonalakban a terveim, aztán neki is álltam... És nem is vagyok megelégedve velük. :D

      Ha nem tudsz mit írni, vagy nem jönnek a jó mondatok, nem tudod leírni, amit gondolsz, kicsit szellőztesd ki a fejed, sétálj egyet, bulizz egyet, hallgass zenét, stb, ami kicsit kiránt a komfortzónádból. :) (A zene egyébként nálam nagyon használ, a Ments meg! alatt is végig a kedvenc számaim hallgattam, köztük főleg azt, ami megihlette azt a novellám, hogy meglegyen a hangulat is hozzá.) Próbálj meg te is zenével írni, mikor nem megy, hátha felpezsdít! ;)
      Örülök, hogy írtál, jó kicsit kibeszélni az írói problémánkat! ^_^

      Törlés
  2. Szia :)
    Nagyon valósághű lett a cikket. Gratulálok hozzá! Át tudom érezni a problémádat!
    A névadásnál nekem is sokszor volt, hogy tényleg nem találtam megfelelő nevet. Olyankor nekem az segített, ha kértem egy kis segítséget egyik barátnőmtől, mivel ő külső szemmel látja az irományt: elmeséltem neki pár részletet az adott szereplőről, és aztán 2-3 javaslat után meglett a név.
    És egy másik dolog, ami még idegesít, az az, ha megírok egy részt és akkor per-pillanat megvagyok vele elégedve, de aztán mikor pár nap után újraolvasom rájövök, hogy mégsem az igazi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Rám ennek pont az ellentéte igaz! :O
      Én van, hogy megírok egy részt, de mire végzek vele, rémesnek érzem, viszont sosem törlöm ki. Mert utána, mikor kicsit frissebb vagyok, át tudom olvasni és ki tudom javítani. Viszont ilyenkor, mikor a rémesnek hitt írásom átolvasásra kerül jövök rá, hogy ez nem is lett szar, sőt, tök jó! :D Úgyhogy úgy tűnik, csak épp fáradt fejjel gondolom, hogy rossz, amúgy nem az...

      Törlés
  3. Szia :)
    Nagyon valósághű lett a cikket. Gratulálok hozzá! Át tudom érezni a problémádat!
    A névadásnál nekem is sokszor volt, hogy tényleg nem találtam megfelelő nevet. Olyankor nekem az segített, ha kértem egy kis segítséget egyik barátnőmtől, mivel ő külső szemmel látja az irományt: elmeséltem neki pár részletet az adott szereplőről, és aztán 2-3 javaslat után meglett a név.
    És egy másik dolog, ami még idegesít, az az, ha megírok egy részt és akkor per-pillanat megvagyok vele elégedve, de aztán mikor pár nap után újraolvasom rájövök, hogy mégsem az igazi.

    VálaszTörlés
  4. Szia! :D

    Nagyon szupi volt ez a bejegyzés! ^^
    De utálok vicces részeket írni, és amikor visszaolvasom még el is gondolkodom, hogy hogy lehetek én ennyire elcseszett humorú?! :D De iagzából ha nem az írást vesszük tényleg van némi hatásos humorom, csak sose sikerül a könyvben átadni szerintem ez a legnehezebb. :D Hitelesen és viccesen írni az egyik legnagyobb kihívás. A Biff evangéliuma ezért egy etalon számomra. XD
    A történeteknél a legnehezebb minidg a legelső mondat megírása, szerintem, és akárhogy kűzdök ez az első mondat gép előtt sose jön össze, így füzetben kezdem el írni. Aztán jön a szenvedés, mert be kell gépelni. XD Olyan régimódinak érzem magamat, mert sose szerettem a wordbe írni semmit, de hát haladni kell a korral, a beadandókat se kérik már kézzel írvva az egyetemen. XD
    Nekem a legbénább szokásom, hogy sétálok a szobámban körbe-körbe, mint akinek valami baja van, benyomom maxon a zenét a telómon, fülessel és már lélekben nem is otthon vagyok. Hányszor néztek rám így otthon hogy én meg mit mászkálok.. XD De mozgás közben sokkal könnyebben áramlanak a gondolataim. :D

    Moro

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök, hogy tetszett a bejegyzés. Teljesen random jött az ötlet, mert épp az egyik ilyen nehézséggel néztem szembe, de nem gondoltam, hogy ennyieteknek fog tetszeni. :)
      Ha azt vesszük, nekem is van humorom, de a könyvben valahogy mindig olyan erőltetetten hat, hogy sokszor ki is szedem az adott részt. :/
      Régen, mikor a legelső könyvem, a Sötétség rabjait írtam, én is csak lapra voltam hajlandó írni, nem gépre. Még a mai napig megvan az a kb 200 A4-es lap, amire leírtam a történetet. Ez kb 400 oldalt jelent wordben. Na azt volt valami meló gépre vinni! :D De teljesen megértelek, én is jobban szeretek tollal, papírra írni, mint gépelni. Nem vagy régimódi, ha így megy, hát így megy! ;)

      A zene nálam is nagyon sokat segít. Például a Ments meg! című novellám is egy zene hatására született. Ilyenkor csak az a baj, hogy akárhol vagyok, buszon, az utca közepén, ott is jönnek az ötletek. Nemegyszer volt már, hogy épp egy vicces jelenet jutott eszembe, és a buszon állva, vagy az utca közepén sétálva nekiálltam vigyorogni - nem gondolták az emberek, hogy tök hülye vagyok, dehogy. :D
      Most már nem érdekel, úgy csinálom, ahogy megy, úgyhogy ne zavarjon téged se, ha hülyén néznek rád otthon - rád legalább a családod néz így, és nem full idegenek egy full idegen utcán. :D

      Törlés