Olvastad már? Ne hagyd ki!

Hellfire 15. fejezet

15. fejezet A Fox által kiszabott egyhetes pihenő már a második nap végére katasztrófának bizonyult. Senki nem hitt nekem, mikor az...

2016. december 11., vasárnap

Hellfire részlet

– Adnál nekünk egy percet? – fordultam Alexhez egy hirtelen ötlettől vezérelve.
Alex felvonta a szemöldökét, sötét pillantást vetett Ianre, de azért kelletlenül bólintott. Ian érdeklődve nézett a távolodó Alex után, majd felém fordította kérdő pillantását.
Ismeretlen forróság öntött el, mikor rám nézett, mégis libabőrös lett a karom, amint a tekintete végigsiklott az arcomon. Egész idő alatt, míg Mr. Hill a fegyverekről tartott előadást, igyekeztem kerülni a tekintetét, mégis néha megéreztem magamon a pillantását. Most végre nem kellett úgy tennem, mintha ott se lett volna, de nem is tudtam volna. Sötét szeme, halvány mosolyban játszó ajka, a homlokába hulló éjfekete haja úgy vonzotta a tekintetem, mint a mágnes – és ez megrémített. Nem szokásom így érezni valaki iránt, nem is hittem, hogy valaha megismerem majd az érzést, mikor egyszerűen képtelen vagy levenni valakiről a szemed. Mindez új volt és ismeretlen, és cseppet sem tetszett.
– Nos – szólalt meg végül bujkáló mosollyal – jól áll neked a halál.
Felvontam a szemöldököm.
– Ha ez egy bók akart lenni, akkor fuss neki újra!
Ian mosolya most elérte a szemét, és leplezetlen vidámsággal nézett le rám.
– Ha jobban szeretnéd azt hallani, hogy „kicsattansz az élettől, angyalom” nekem úgy is jó.
– A pofátlanságod lehengerlő!
– Sokat gyakoroltam – kacsintott.
– Ahogy azt is, hogyan lépj le? – Összefontam a karom a mellem előtt, és vádlón néztem fel rá.
Ian mosolya fesztelen maradt ugyan, de a szeme elsötétült.
– Muszáj volt – felelte tartózkodóan.
– Mert tudtad, hogy utánad mennek, igaz? – kérdeztem félig vádló, félig hisztérikus hangon.
Felvonta egyik szemöldökét.
– Nem tudom, mire gondolsz.
– Tudom, hogy ott voltál aznap este. – Halk volt a hangom, pedig közel s távol senki nem volt, aki kihallgathatott volna minket. – Hallottam a hangod.
Elnézett a vállam felett, majd mikor ismét felém fordult, az arca már hideg és kifejezéstelen volt.
– Szóval ezzel vádolsz? – kérdezte fagyosan. – Bűn, hogy benéztem?
– Nem – feleltem talán túl gyorsan. Az ellenségessége megriasztott. – Csak… – mély sóhajt vettem, de a feszültséget kettőnk között nem tudtam leküzdeni. – Honnan tudtad egyáltalán, hogy túléltem? Ott voltál, mikor Blackwell Kinyilatkoztatása eltalált, láttad, mi történt, és Alex szerint rögtön utána le is léptél. – Igyekeztem leplezni a hangomból kicsendülő keserűséget, de egy villanás a szemében elárulta, hogy meghallotta. – Miért jöttél akkor vissza? Honnan tudtad, hogy túléltem?
A szeme elsötétedett, s mint mindig, fogalmam sem volt, mi jár a fejében.
– Be kellett néznem – felelte lassan, a tekintete üres volt, mintha nem is hozzám beszélne.
Értetlenül összevontam a szemöldököm – ezzel nem válaszolta meg a kérdésemet.
– Ian… – kezdtem, de elharaptam a mondatot. Egy másodpercig, mikor kimondtam a nevét, végtelenül elkeseredettnek tűnt, és fogalmam sem volt, miért.
– Tudnom kell, mi történt – mondtam szinte kétségbeesetten.
– Miért, szerinted mi történt? – Megint visszatért a félig nevető, félig megrovó Ian, akit legalább tudtam kezelni.
Megnyaltam az ajkam, és hadarni kezdtem:
– Csak annyit tudok, hogy miután meghaltam, a Mennybe kerültem. Mindenki azt hiszi, megőrültem, de én tudom, hogy ott voltam! Aztán találkoztam egy angyallal, akinek valami fura köd miatt nem láttam az arcát, és azt hajtogatta, hogy meg kell akadályoznom a háborút. Majd mikor felébredtem a szobámban, te ott ültél mellettem. – Nagy levegőt vettem a mondandóm végén, de még én is éreztem, mekkora baromságnak hangzik, amit mondok. –  Kérlek, Ian, mondd, hogy nem te hoztál vissza! Mert ha mégis, akkor te vagy a legnagyobb idióta ebben a városban!
Valamiféle dühkitörésre számítottam, ehelyett azonban Ian egy pillanatig rám meredt, majd hátravetette a fejét, és nevetni kezdett. A döbbenettől tátott szájjal álltam, és legszívesebben pofon vágtam volna. Ökölbe szorítottam a kezem, nehogy tényleg meg is tegyem, és összeszorított szájjal vártam, hogy abbahagyja.
– Mégis mi olyan vicces? – kérdeztem, és alig tudtam elnyomni a hangomból kicsendülő sértettséget. Az egyetlen ember, akiben biztos voltam, hogy nem fog kinevetni, Ian volt.
Ian abbahagyta a nevetést, de a vigyort nem tudta letörölni az ajkáról.
– Hihetetlen, hogy a saját halálodban azt találod a legfelháborítóbbnak, hogy valaki visszahozott.
– Valaki? – kérdeztem élesen.
Védekezően felemelte a két tenyerét, de a vigyort nem lehetett letörölni az arcáról.
– Azt hittem, örülsz, hogy életben vagy – mondta.
– Örülök – vágtam oda dühösen. – De akkor nem, ha emiatt valakinek meg kellett szegnie egy olyan törvényt, ami az életébe kerül!
– Nem kerül az életébe, ha nem tudódik ki, hogy ő volt! – felelte hetykén.
Ezzel most akkor beismerte, hogy ő volt? Mivel fogalmam sem volt, csak még jobban felment bennem a pumpa.
– Ian, ez nem játék! Ezért az arkangyalok megölnek! Michael már csak a megfelelő indokra vér, hogy lecsaphasson a városra, és ha te most megadtad ezt neki, mind halottak vagyunk! – Zihálva meredtem rá, de ő nem úgy festett, mint aki nagyon a szívére vette a kitörésemet. – És mindezt csak azért, hogy engem visszahozhass!?
– Ejnye, angyalom – húzta huncut félmosolyra az ajkát. – Ez már nyomulás. – A szeme csintalanul megvillant, és egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akit nagyon aggaszt az, amivel megvádoltam.
– Te voltál, vagy sem?
Ian összefonta a karját a mellkasa előtt, majd nekivetette a vállát a falnak, a szeme gúnyosan megvillant.
– Miért? Ha én voltam, elénekled nekem a hallelúját? – csücsöríttet.
– Ha te voltál, úgy megrugdosom azt az angyali segged, hogy ötezer év múlva sem felejted el!
Ian hátravetett fejjel felnevetett.
– Ha ez egy randi meghívás, akkor nagyon gyér.
Megnyaltam az ajkam.
– Legjobb tudásom szerint az első randit a fiú kezdeményezi. Ha ezzel a kis utalással akartál elhívni valahová, azt ajánlom próbáld újra!
Ian egyik pillanatban még cinkosan mosolygott, a következőben pedig már közvetlenül előttem állt. Hátrahőkölni sem volt időm, az arca alig öt centire volt az enyémtől, a szeme izgatottan csillogott.
– Lesz egy buli a Dante Poklában. Zene, póker, pénz, ami kell.
Oldalra biccentett fejjel felvontam a szemöldököm.
– Ez egy randi? – Igyekeztem közömbösnek tűnni, de a gyomrom ugrott egy duplaszaltót.
Az ajka csábos félmosolyra húzódott, hívogatott, hogy mondjak igent.
– Kilencre nálad leszek. Az én kicsikémmel megyünk.
Mielőtt válaszolhattam volna, Ian hirtelen felemelte a kezét és egy teljesen váratlan mozdulatot tett; egy ujjával végigsimított az arccsontomtól az ajkamig. Érintése nyomán tűzbe lobbant az arcom, a gyomromban apró pillangók jártak násztáncot. Ian sötét szeme is fellobbant, pár pillanatra megfagyott körülöttünk a levegő, majd minden felgyorsult, mikor a tekintetem Ian ajkára tévedt. Akaratlanul is felidéztem azt a röpke pillanatot, mikor az ajkunk összesimult. Nem felejtettem el, milyen puha volt az ajka, és mennyire szerettem volna, hogy ne csak ennyi történjen. Ian utánozta a tekintetem, és tudtam, az ő fejében is az a majdnem csók jár.
Szinte viszketett az ajkam az ujja alatt. Halk sóhaj hagyta el a szám, éreztem Ian egyeletlen leheletét az arcomon. Az ujja nem szakadt el az ajkamtól, a szemében mintha vágyakozás ült volna.
A következő pillanatban elvette a kezét, sarkon fordult, és szó nélkül otthagyott.