2016. április 9., szombat

Hellfire - részletek


"– Mikor kicsi voltam, anya mindig úgy köszönt el tőlem este, hogy: "A holnap reménye éltessen!" Akkoriban ez a mondás olyan gyakori volt, mint a lélegzés. Az emberek így köszöntek el egymástól, így kívántak jó szerencsét. Míg az angyalok újra meg nem jelentek Hellfireben nem értettem a mondást. A szüleim mindig mindent titokban tartottak, a háborúk idejére a pincébe zártak minket, ahol a védő igék miatt az egész külvilágtól elzártak. – Az aranylón lobogó tűzbe bámulva felidéztem azokat a napokat, mikor Liana és én bezárva ültünk a sötét pincében attól félve, hogy a szüleink helyett valaki más jön le értünk. Pedig még csak azt sem tudtuk, mi elől rejtőzködünk.
– Most már értem - mondtam halkan. – Sosem tudhatták, megérik-e a holnapot, van-e egyáltalán holnap. Csak az angyalok rettenetes haragját ismerték, ami minden napban ott volt. Akinek volt holnap, annak volt rettegés is.  – Démon időközben az ölembe telepedett, mélabús szemekkel bámult ő is a tűzbe. - Anya azt mondta, a holnapot csak az érte meg, akinek volt miben reménykednie. Miért élt volna az, aki a mában is csak szenvedést látott? Anya azért harcolt, hogy a nővéremnek és nekem legyen holnapunk. Egy jobb holnap." – Luna Turner
.


"– Mikor kis srác voltam, az apám gyakran mesélt nekem a Megmentőről. – A szemét nem vette le rólam, de az arca láthatóan megváltozott, mikor az apjáról beszélt. – Valahányszor napokra elment, mindig magával vitt egy durva bronzláncot, amin egy csúnya medál függött. Sosem felejtette itthon, és mikor le vette, mindig elrejtette, hogy ne találhassam meg. Sokszor kérdeztem tőle, miféle medál az, és miért tartja magánál, de mindig azt felelte, csak akkor mondhatja el, ha itt az ideje. – A tekintete elhomályosult, beleveszett az emlékekbe. – De mesélt nekem a Megmentőről. Egy igézőről, aki elég hatalommal rendelkezik ahhoz, hogy megszabadíthassa Hellfiret az angyaloktól anélkül, hogy felbolygatná az Egyensúlyt.Apa úgy mondta: "A Megmentő egyben a Kiválasztott, aki önmagát választotta a feladatra. Megtöri az angyalok hatalmát, és Békét hoz a városunkra." – Alex elkeseredetten felciccentett. – De milyen áron? A Megmentő feláldozza legértékesebb kincsét  harc végén, mely a feladat megoldását egyensúlyba hozza a veszteséggel. – Alex kobaltkék szeme tompán csillogott. – A lelkét. Halálában a Megmentő üdvösségre lelhetne, ahogyan érdemli. De az ár, amit a városért fizetnie kell nem éri meg a jutalmat. – Az inge nyakához nyúlt, kigombolta a két felső gombot, és előhúzott alóla egy ósdi, ősrégi láncot. Ujjai között a vastag szemcsék bronzosan csillogtak, s a láncon egy durván megmunkált medál függött. Azonnal felismertem, biztos voltam benne, hogy azelőtt láttam már valahol. A medál egy fejet ábrázolt, de az elnagyolt formák miatt lehetetlen volt kivenni, hogy férfi vagy női arc-e. A szemekből és a szájból egy vékony kígyó tekergett elő, pikkelyes teste bronzosan csillogott, s a fejhez képest ezt igen aprólékosan dolgozták ki. A kígyó körbetekerte a fejet, a hosszú teste úgy lengte körbe az arcot, akár egy csúnya hajkorona. A legkülönlegesebb azonban az állat szemei voltak; a lánctól és a medáltól eltérően a szemek helyén egy-egy apró, mély lila kő csillogott.
Opál.Talán a kövek csillogása tette, de a szemek mintha életre keltek volna, s áhított figyelemmel figyeltek volna engem.
– A medál a Megmentő jelképe, akit a kígyó, vagyis az Egyensúly fojtogat. A háborút megnyerheti, de a saját lelkét nem tarthatja meg. Az örökre a semmibe vész, s a Megmentő nem kapja meg a jutalmat, amit érdemel. És mindebben az a legrosszabb, hogy ő maga választotta ezt a sorsot." - Alex Blackwood.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése