2016. április 30., szombat

Beléd temetkezve 5. fejezet

5. fejezet


Csupán másfél hétbe telt, hogy belejöjjek a munkába. Elwood minden nap magával vitt egy megbeszélésre vagy konferenciára, ahol fejes emberekkel kellett megegyeznünk az új cégek felvásárlását illetően. Hét végére rájöttem, hogy Elwood szívesebben vásárol fel kisebb cégeket, majd szedi darabokra és adja el horrorisztikus áron. Csak a nagyobb vállalatok kaptak nála esélyt, de még etéren is úgy válogatott, akár egy lány, hogy mit vegyen fel. Sosem sietett el egyetlen konferenciát sem, és a végén a vezetők vagy a követek már inkább elfogadták Elwood ajánlatát, mintsem ott töltsék az egész hétvégéjüket Portlandben. Voltak azonban, akik nem adták ennyire könnyen magukat, és még a harmadik tárgyalás alkalmával is képtelenek voltak megegyezni. Elwoodot ilyenkor elfogta a méreg, amit ugyan csak én vettem észre, és jelentősen követelőzőbbé vált, olyan érveket felhozva, melynek hallatán csodálkoztam, hogy a vezetők nem álltak fel, és hagytak ott minket. Egyetlen egy céggel nem tudtunk megegyezni, amelyik hajókat gyártott, és Elwood elég pipa is volt miatta, mivel egy költséges rakomány szállítását tudta volna megoldani vele, ami légi úton szerinte túl veszélyes.
Ahogy teltek a napok egyre jobban élveztem a munkát, és egyre jobb is voltam benne. Hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem, hogy fontos ember lehetek. Láttam, hogy Elwood megbecsüli, amit csinálok, ellentétben Taylorral, és hogy én vezethetem a jegyzőkönyveket egy tárgyalásról, intézhetem a szerződéseket és miegymást jó érzéssel töltött el.
Ami Elwoodot illeti… nos őt nem igazán sikerült kiismernem. Gyakran kaptam azon, hogy jegyzetelés közben elgondolkodva figyel, máskor pedig egész nap nem is láttam, még kávét is inkább Rosetól kért. Ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy talán valamelyik megbízást elszúrtam, de utólag beláttam, hogy nem én vagyok az oka Elwood hirtelen hangulatingadozásainak.



Egy keddi napon késve estem be az irodámba – büszke voltam, hogy az én irodámként emlegethetem –, és mielőtt nekiestem volna az asztalomra kikészített papírhalomnak elmentem, hogy főzzek magamnak egy kávét. Elhaladtam Elwood irodája mellett, ahonnét fojtott beszélgetés hallatszott ki, és eszembe jutott, hogy ma van a Britekkel való konferencia – amin nekem csak délután kell részt vennem.  A folyosó végén sietve befordultam a személyzeti szoba ajtaja felé. Nem igazán akartam még többet késni, így teljesen figyelmen kívül hagytam, mit jelenthet az, hogy az ajtó félig nyitva volt.
Lendületesen belöktem a kemény, ezüstszínű ajtót. Már léptem volna be, mikor az ajtó keményen csattant valamin, és erőteljesen visszapattant. Elkaptam a kilincset, mielőtt arcon csap, de a baj már megtörtént. Bentről egy dühös morgás hangozz fel, amit egy csattanó hang kísért, majd ripityára törött üveg zaja nyomta el a cifra káromkodást.
Kitártam az ajtót, és megláttam a csörömpölés forrását. Egy magas férfi állt háttal nekem a kis szoba közepén, bőszen törölgette az ingét, miközben átkozódva rúgta félre a törött kávéscsésze darabjait. A padlót beterített a kiömlött kávé.
– Uramisten, úgy sajnálom! – rémüldöztem. Kapkodva felkaptam egy törlőruhát az egyik szék karfájáról, majd fel sem pillantva törölgetni kezdtem az idegen ingét. Kék öltönyén is barna kávéfolt éktelenkedett, míg a fehér inget teljesen eláztatta. Éreztem, hogy felforrósodik az arcom, valószínűleg egy leégett rákra hasonlítottam. Hevesen igyekeztem eltávolítani a kávét a férfi ingéről, míg az el nem kapta a kezem.
– Semmi baj – mondta a férfi erős, brit akcentussal.
Felnéztem, hogy ismét bocsánatot kérjek, de mikor a tekintetem találkozott az övével inkább becsuktam a szám.
A második legjóképűbb férfi volt, aki két hét alatt láttam. Harmincas évei elején járhatott, szögletes álla, hatalmas zöld szemei, és rövidre nyírt szőke haja kontrasztban volt sötétkék zakójával, és az alatta megbújó fehér ingével, melyet az én ügyetlenkedésem miatt egy nagy barna folt csúfított. A keze puha volt, valósággal simogatta az enyémet.
– El… elnézést. Nem volt szándékos, Mr…
– Rathbone. Jack Rathbone.
– Nagyon sajnálom, Mr. Rathbone. Kifizetem a tisztíttatást. – Bár, hogy miből, arról fogalmam sem volt, de nem igazán volt más választásom.
– Ugyan, hagyja csak. – Zöld szemei barátságosan csillogtak, az ajka mindkét sarka felkunkorodott, nekem pedig komoly erőfeszítésembe került, hogy ne tátsam el a szám. – Nem történt semmi.
Jó két fejjel magasabb volt nálam, bár az én alig százhetven centimnél nem nehéz magasabbnak lenni.
– Kérem, engedje meg, hogy kitisztíttassam! – erősködtem, de ő mintha meg sem hallotta volna. – Nem volt szándékos, én csak…
– Semmi szükség a magyarázkodására, Miss…
– Cailli – feleltem.
– Véletlen baleset volt.
Már nyitottam a szám, mikor egy hang a folyosóról félbeszakított.
– Itt meg mi folyik?
Magamban hangosan káromkodtam.
Basszus. Elwood.
– Semmi gond, Mr. Elwood – szólt hátra Rathbone, de le sem vette a pillantását az enyémről. – Csak egy apró baleset történt.
– Az én hibám – pillantottam át Jack válla felett Elwoodra, ki abban a pillanatba lépett be a már amúgy is szűk helyiségbe. – Nem vettem észre, hogy itt van és rányitottam az ajtót.
Elwood arca elborult, a szeme ijesztően szikrázott, ahogy végignézett Rathbone kávéfoltos öltözetén. A tekintete felém villant amolyan ezért még számolunk üzenetet küldve.
– Nagyon sajnálom, Mr. Rathbone – fordult felé. – Emma új még itt, és…
– Ugyan, Daniel – csóválta szép fejét, és összehúzta magán a sötétkék zakót. – Egy véletlen baleset volt. Ne csináljuk belőle ekkora ügyet.
Oké. Határozottan kedvelem – döntöttem el.
– Kérem. Fizetem a tisztítatást. Ez nem fog könnyen kijönni a zakójából…
– Emma, menj az irodádba! – szólt szigorúan Daniel.
Nézzenek oda, most már tegeződünk?
– De…
– Emma!
Tudtam, hogy ebből még baj lesz, így nem rontottam tovább a helyzetet azzal, hogy ellenkezem.
– Elnézést – néztem utoljára Jackre, majd kisomfordáltam Elwood mellett. Bemenekültem az irodába, és imádkoztam, hogy Rathbone meggyőzze Danielt, arról, hogy semmi probléma. Talán akkor kevésbé fog kinyírni.
Igyekeztem belemerülni a munkába, ami az asztalomon várt. Néhány kiadóval kapcsolatos elintézni való is akadt, így bekapcsoltam a számítógépet, és nekiláttam a teendőknek. Volt még néhány szinopszis, ami elmaradt, így azokat vettem elő, majd miután háromszor is átolvastam a jelentést róluk elküldtem Elwoodnak.

Feladó: Emma Cailli
Tárgy: Szinopszis
Dátum: 2013. június 25.
Címzett: Daniel Elwood

Mr. Elwood!

Az összes szinopszis értékelése elkészült, remélem, megfelel. Elnézést, amiért leöntöttem azt az idegent. Esküszöm, nem volt szándékos.
__________________________

Emma Cailli


Öt perc múlva már jött is a válasz.

Feladó: Daniel Elwood
Tárgy: Újabb hiba
Dátum: 2013. június 25.
Címzett: Emma Cailli

Miss Cailli!

Az az idegen a Britek követe, a cégem és Európát összekötő kereskedelem fontos munkatársa. Hála istennek, hogy balesetnek titulálta a dolgot. Legközelebb legyél figyelmesebb, Emma! Ha most felmondta volna az üzletet, nem lettem volna jó kedvemben!
_____________________________

Daniel Elwood, vezérigazgató

Nem lennél jó kedvedben, Elwood? Most fenyegetsz?

Feladó: Emma Cailli
Tárgy: Feltételes mód
Dátum: 2013. június 25.
Címzett: Daniel Elwood

Mr. Elwood!

Gondolom magának is feltűnt, hogy feltételes módot használt, nem is véletlenül. Mr. Rathbone rendkívül rendes úriembernek tűnt – ami egyébként nem mondható el mindenkiről –, ráadásul még csak mérgesnek sem látszott. Ez talán azt jelenti, hogy némileg túlreagálja a dolgot, uram. Teljes mértékben vállalom a felelőségett a történtekért, ha kell, még a tisztíttatást is fizetem, de nem kell, hogy lehordjon érte, én már bocsánatot kértem.

U.I.: Mióta is tegeződünk?
___________________________

Emma Cailli

Teljesen tisztában voltam azzal, hogy túllőttem a célon, de megérdemelte. Lehet, hogy főnök, és lehet, hogy dúsgazdag, de ő sem tökéletes. Akkor pedig ne is viselkedjen úgy.

Feladó: Daniel Elwood
Tárgy: A főnök szó jelentése
Dátum: 2013. június 25.
Címzett: Emma Cailli

Emma!

Tisztában vagy a főnök szó fogalmával, és hogy ez mit jelent?
Mivel Jack a cégem vendége, és még marad egy ideig, az én dolgom, hogy biztosítsam a kényelmét. De ha az alkalmazottaim leöntik kávéval, az nem egészen célra vezető.

U.I.: Nem kell elszámolnom vele, mikor és kit tegezek.
Most pedig légy szíves, és hozz be három kávét az irodámba.
________________________________

Daniel Elwood, vezérigazgató

Fortyogtam a haragtól és rettentő megalázottnak éreztem magam. Hát engem ugyan ne tegezzen, ha nem engedem meg!
Felpattantam az asztaltól, eltrappoltam a személyzetis szobába, hogy megcsináljam a nagyságos úr kávéját. Mivel nem kötötte ki, milyen kávét kérnek, úgy vettem, hogy rám bízza. Csináltam hát három tejszínes kávét, kicsit felturbóztam tejszínhabbal, fahájjal és kakaóval, nagyjából úgy, mint a forrócsokit, hátha ezzel kiengesztelhetem Elwoodot. Felvettem a tálcát a három csészével, és zsörtölődve az irodához vittem.
Bekopogtam, majd megvártam míg, Daniel beenged. Vállal belöktem az ajtót, és egy mosollyal az arcomon léptem be. Danielen kívül még két férfi ült az üvegasztal mellett egy tonna papír társaságában. Rathbone és egy őszülő, ötvenes éveiben lévő férfi.
– Tedd az asztalra, Emma! – utasított Elwood. Semmi köszönöm, bár nem is számítottam rá.
Óvatosan az asztal szélére helyeztem a tálcát, ügyelve, hogy ne borítsam rá senkire. Láttam a Rathbone szája sarkában játszó mosolyt, amitől nekem is vigyoroghatnékom támadt.
– Szükségem lenne rád, Emma! – súgta Daniel a fülembe, a hangja fáradtan csengett. – Ülj le kérlek!
Hát persze, ilyenkor jó vagyok igaz? – pufogtam magamban, de leültem Daniel mellé, és hogy jó benyomást keltsek, finoman keresztbe tettem a lábam, és rá mosolyogtam a két férfire, hogy oldjam a látható feszültséget. Jack visszamosolygott, elvette az egyik csészét, kicsit megkeverte, majd belekortyolt.
– Ez nagyon finom, Emma – hümmögött elismerően.
Muszáj volt vetnem egy jelentőségteljes pillantást Elwoodra. Ezt neked, főnök! Kávét főzni tudok. Ő is belekortyolt a sajátjába, de természetesen nem dicsérte meg a kávét.
– Daniel, nem igazán vagyok tisztában a költségvetésekkel – szólalt meg Jack. – A szerződésen megadott összeg nem fedezi a kiadásainkat, és inkább kedvez magának, mint nekünk.
Daniel letette a csészét, és egy számlát tolt Rathbone elé.
– Több árajánlatot is kértem, és ez a legkedvezőbb. A feltétele, hogy mihamarabb nekilássunk a munkálatoknak, mert a gyár csak az első fél évre ad juttatást.
– Gondolom az építkezés harminc százaléka magát illeti – húzta el a száját Jack, miután átolvasta a számlát.
– Mivel a munkálatok az én cégem keretein belül zajlanak, a felépítés pedig az én munkásaimat érinti, a későbbi bevételek több mint tíz százalékát érdemelem. – Elwood felvonta a szemöldökét. – Esetleg gondja van vele?
Jack elgondolkodva dörzsölte az állát, majd rám pillantott. Nekem viszont halvány gőzöm sem volt, miről beszélnek.
– Az építkezés több másik vállalatot is érint, szerte Amerikában, mivel ez egy globális program. A költségvetésekkel való elszámolás pedig az én időrendembe nem fér bele.
– Nem igazán értem, mire céloz ezzel – felelte Daniel udvariasan, majd kiitta a kávéja maradékát. Az egyik hozzám közel lévő lapon egy épület tervrajzának részlete látszott, tele mindenféle mértékegységekkel, anyagnevekkel, méretarányos számításokkal, én pedig egy kukkot sem értettem belőle.
– A Brit cég azért szállt be a kampányba, mert az ott lévő vállalatot felszámolták, és jelentős veszteségekkel kellett elszámolnunk. Enyém és még jó pár munkatársamé az Észak-Amerikai szektor, de mindannyian külön dolgozunk. Tekintve, hogy a céget felszámolták… nos, gyakorlatilag ennek az építkezésnek is minden részlete rám szakad.
– Még mindig nem értem, miben érinti ez a költségvetést vagy az építkezést.
– Remélem, hogy nem gondja, hogy ez a szerződés így megfelel nekem, vagy a vezérigazgatónak, akinek majd el kell számolnom vele. – Összeérintette az ujjait. – De tehetek engedményt, tekintve, hogy maga is jelentős hasznot húzhat ebből az építkezésből.
– Engedményt? – vonta fel a szemöldökét Daniel, és inkább tűnt bosszúsnak, mint kíváncsinak.
– Ahogy már említettem, a Brit létesítményt felszámolták, és kirúgták a dolgozók 60%-át, ami rengeteg embert jelent. Köztük az asszisztensemet is, aki… hát hogy mondjam, nem volt nagy veszteség.
Rám villantott egy vigyort, nekem pedig szörnyű gyanúm támadt.
– Ön említette, hogy a szerződést, és az építkezéssel kapcsolatos papírmunkát, Miss Cailli végezte – intett felém. – Nos, hajlandó vagyok megvitatni a főnökömmel az ajánlatát, és biztosíthatom, hogy meg tudom őt győzni a nyereségről, ha – felém fordult, és kedvesen elmosolyodott – ha magammal vihetem Miss Caillit az Amerikai körútra.
Elwood felé kaptam a fejem, aki elgondolkodva méregetett.
– Gondolom, tudja, hogy Miss Cailli még új itt.
– Ahhoz képest elég jó munkát végzett a papírokkal.
– Daniel – szólalt meg az ősz hajú férfi, szigorú pillantást vetve rá. – Én nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
– Ugyan már, gondoljanak bele – dőlt hátra Jack a székben, és összefonta az ujjait. – Az építkezés a maguk cégét is érinti, illetve a projektünk Észak-Amerikában lévő boltjaiba is kell majd szállítaniuk a rakományból, ami szintén csak az önök bevétele lesz. A szerződés itt van, már csak alá kell írni. A rakomány pedig pár hónapon belül indulásra készen áll. Én még egy-két hónapig a városban maradok, hogy felügyeljem az itteni építkezést, de utána továbbutazom, hogy ellenőrizzem a körzetembe tartozó építkezéseket – és így azokat az építkezéseket, amikbe maguk befektetettek – mutatott rá. – Ki lenne alkalmasabb, hogy felügyelje az Elwood cég befektetését, mint maga a vezérigazgató titkárnője?
Döbbenten meredtem Jackre. Mégis mi a francról beszél? Hogy én körbeutazzam Észak-Amerikát, csakhogy felügyeljem Elwood befektetését? Mégis minek néz ez engem, valami plusz csomagnak, ami a pénz mellé jár? Az ősz hajú férfi összeszűkült szemmel nézett Danielre, gyakorlatilag szugerálta, hogy ne fogadja el az ajánlatot.
– Daniel, Emma még új itt – mondta az ősz férfi. – Neked pedig szükséged van rá, hisz nincs más, aki betöltse a helyét.
– Ha nagyon muszáj, találok valaki mást ideiglenesen – felelte, majd rám pillantott.
Ez nem lehet igaz. Ez most komolyan fontolóra veszi, hogy eladjon engem ennek a vadidegennek?
– Szükségem van valakire, aki beszámol a munkálatokról, és tartja a frontot odakint – mondta, de inkább csak magának.
– Elnézést, de én is itt vagyok – csattantam fel. – Esetleg engem is megkérdezhetnének, akarok-e egyáltalán elmenni.
– Ez nagy lehetőség, Emma, és csak egyszer adódik – tárta szét Elwood a karját. – Gyakorlatilag ugyanaz lenne a feladatod, mint itt, csak más közegben.
Összeszorítottam az ajkam. Nem akartam elmenni. Kizárt. Nem azért jelentkeztem erre az állásra, hogy aztán csak arrébb pateroljanak, mint egy törött széket.
– Biztosíthatom, Emma, hogy semmi gond nem lesz az út alatt, és biztos vagyok benne, hogy remek munkát fog végezni – mondta Rathbone.
De én még csak nem is értek az építkezésekhez! – siránkoztam magamban. Gőzöm sincs, mit kell csinálnom. Szerződéseket megírni, jegyzőkönyvet készíteni, összesíteni a bevételeket és a kiadásokat, elszámolást írni vagy kávét főzni teljesen más, mint elmenni egy építkezésre. Ezekbe már mind belejöttem, erre beledobnak a mélyvízbe, ráadásul úgy tűnik, még csak beleszólásom sincsen.
– Az utazásról, a szállásról meg az ellátásról majd mi gondoskodunk, magának csak a tudását kell magával hoznia – mosolygott Jack. – Gondoljon bele, beutazhatja egész Észak-Amerikát.
Képtelen voltam megszólalni. A torkomba gombóc gyűlt, a gyomrom apróra zsugorodott.
Én nem akartam beutazni semmit!
Az ajkamba haraptam, hogy elrejtsem a rémületemet. Könyörögve néztem Danielre, de ő csak töprengve figyelt, mintha már meg is hozta volna a döntést. Attól a pillantástól, ahogy rám nézett felment bennem a pumpa. Ha meg meri fontolni, hogy eladjon ennek a…
– Rendben van – felelte végül. – Megegyeztünk.
A szám tátva maradt a döbbenettől. Remegett a kezem a dühtől, de képtelen voltam megszólalni.
– Nos, akkor Daniel – csapta össze Jack a tenyerét. – Ha a munkásai készen állnak, akár jövő héten el is kezdhetjük a munkálatokat.
– Odaküldöm Stevent, és ő majd mindenről tájékoztatja – bólintott Elwood.
– Tökéletes, tökéletes! – mosolygott boldogan Jack. – Akkor hát írjuk alá azokat a szerződéseket!
Először Jack, majd Daniel írta alá, majd a papírt felém tolták.
Danielre pillantottam, aki jelentőségteljesen pillantott rám. Jack bátorítóan rám mosolygott, én viszont legszívesebben összerogytam volna.
Remegő kézzel felvettem a tollat, és úgy írtam alá a papírt, mintha halálos ítéletet írnék.
Daniel levette a papírokat, majd egy dossziéba tette, és felállt.
– Nos, akkor én megyek is, Daniel – biccentett felé Jack. – A tervrajzokat estére várom. Emma – fordult felém – bízom benne, hogy hamarosan találkozunk.
Szótlanul bólintottam. Jack elköszönt az ősz hajú férfitől is, majd Daniel kíséretében távozott.
Megsemmisülten ültem a széken. A szemem sarkából láttam, hogy az ősz hajú férfi figyel, de nem vettem róla tudomást. Alig hallottam meg az ajtó csapódását, mikor Elwood visszatért. Jeges érzés futott végig a hátamon, ahogy rá pillantottam. Kobaltkék szemeit az enyémbe fúrta, az arcán semmi érzelem sem látszott. Azt hiszem inkább csak… elégedett volt.
– Maga végig ezt akarta – suttogtam. Mintha kigyúlt volna a villanykörte a fejemben, minden világossá vált.
– Szükségem volt a segítségedre, hogy megnyerhessük ezt az üzletet.
– De én nem csak egy tárgy vagyok, amit csakúgy odaadhat bárkinek pár millióért!
– Emma, ez az ajánlat magának is kedvező…
– Ne tegyen úgy, mintha, értetem tette volna! – csattantam fel. – Jack nem fogadta volna el az ajánlatot, mert az kedvezőtlen neki! Maga tudta ezt! Tudta, hogy nem fogja elfogadni, csak ha kap valamilyen kedvezményt. Hát lennék én? A kedvezmény? Odaadott neki, hogy az üzlet a maga javát szolgálja, és több milliót nyerhessen vele?
– Jacknek szüksége volt egy asszisztensre, aki elvégzi a papírmunkát, míg ő az építkezéssel bajlódik – mondta. Az arcáról semmiféle érzelmet nem lehetett leolvasni. – Nekem pedig mindenképp kellett volna találnom valakit, aki vele megy, hogy ellenőrizze a befektetésemet.
– Rohadtul nem érdekel a befektetése! – csattantam fel. – Ehhez nem volt joga! Maga eladott engem! Eladott pár millióért!
Elwood arcán ismeretlen érzelem futott át, de gyorsan rendezte a vonásait.
– Maga is igent mondott volna.
– Nem! Nem mondtam volna!
– Ez az üzlet, Emma – vont vállat, de valamiért éreztem, hogy nem veszi ennyire félvállról. – Szokjon hozzá!
A döbbenettől még a káromkodás is belém szorult.
– Hát ennyit jelentenek magának az alkalmazottai? Nem, ne is válaszoljon! – álltam fel. – Nem érdekel!
– Most hová megy?
– Iszom egy kávét, és remélem, ezúttal magára öntöm!
– Emma, ne csináljon belőle ekkora ügyet! Gondoljon rá úgy, mint egy vakációra, amivel pénzt kereshet. Higgye el, busásan megfizetem a munkáját. Ráadásul bejárhatja az államokat. Ez nem vonzza magát?
Te vonzol engem, de ez most nem lényeg!
– Én nem akarok elmenni innen – feleltem halkan. – És a maga helyében nem fogadtam volna el ezt az ajánlatot.
– Ez még hónapok kérdése, Emma – sóhajtott Daniel. Az arcán újabb ismeretlen érzelem suhant át, de nem érdekelt annyira, hogy megállapítsam, mi volt az. Hátat fordítottam neki, és otthagytam.

– Komolyan ezt tette? – hüledezett Tia.
Az egyik személyzeti szobában ültünk egy kis asztal mellett, egy-egy csésze kávé társaságában. Gyűlöltem a kávét, de jobb híján be kellett érnem ezzel. Elwood irodájából kimenekülve egyenesen Tiához mentem, akit egy számítógép, és hatalmas kartondobozok közt találtam meg.
– Igen, ezt! – dohogtam. – Mikor róla beszéltél, nem mondtad, hogy ez a férfi egy hodegszívű jégcsap! Eladott engem pár millióért, hogy körbe-körbe rohangáljak Amerikában a hülye befektetése miatt!
– Még nem hallottam, hogy ilyet csinált volna – morogta Tia a kávés csészéjébe. – Vagy komoly vészhelyzet van… vagy nem csíp téged.
– Akkor rúgjon ki! – tártam szét a karom. – Ha nem akar itt látni, hát rúgjon ki!
– Akkor kereshet új titkárnőt.
Felhörpintettem a maradék kávét, gyűlöltem az ízét, de jobb túlesni rajta.
– Akkor mi lesz, visszamész dolgozni, vagy hazamész? – vigyorgott Tia.
– Igazán segítőkész vagy – dorgáltam. – Persze, hogy visszamegyek. Nem mintha lenne választásom. Kell a pénz, és a Jégcsap jól fizet – drasztikusan felsóhajtottam. – Mindegy, mit kell ezért tennem.
– Jégcsap? – nevetett prüszkölve. – Ez lesz az új beceneve?
– Tökéletesen illik rá – mondtam sötéten. – Aki eladja a titkárnőjét pár milliért annak csakis jégből lehet a szíve.
Nevetve rázta a fejét, de aztán elkomolyodott.
– Ez akkor is szemétség volt tőle. Megérdemelné, hogy új titkárnőt kellejen hajkurásznia. Te várj – csapott a karomra. – Elhíresztelhetnéd, hogy milyen vaskalapos egy ember, és akkor soha az életbe nem találna új titkárnőt.
Felnevettem.
– Megérdemelné, az biztos.
A telefonomra pillantottam.
– Mennem kell. Biztos vagyok benne, hogy Elwood halálra keres.
– Menj, kiscica, és kapd el a farkát! – vigyorgott. – Mutasd meg neki, hogy téged nem lehet csak úgy elpaterolni sehová sem!
Visszavigyorogtam, majd újult erővel az irodám felé vettem az irányt. Ha harc, hát legyen harc, Jégcsap! – vigyorogtam magamban.

Igazam volt, mikor azt mondta, Daniel biztos keres. A gépem öt új emailt jelzett, egy pedig tőle jött.

Feladó: Daniel Elwood
Tárgy: Építkezés
Dátum: 2013. június 25.
Címzett: Emma Cailli

Emma!

Munka után kérlek, gyere be az irodámban! Van itt pár tervrajz, amit el kellene vinned Jack Ratkbonenak!
_______________________________

Daniel Elwood, vezérigazgató



A munkaidőm végén kelletlenül bekopogtam Elwood irodájába.
– Emma, gyere be!
Nem kerülte el a figyelmem, hogy ne mondta, hogy üljek is le, így állva maradtam.
– Nos, mit kell elvinnem?
– Pár hete készült néhány tervrajz Rathbonenak, még akkor, mikor pályáztunk a munkaajánlatra – felelte. – Ezeket kellene most elvinned neki.
– Miért nem küldik át faxon? – vontam össze a szemöldököm.
Hogy őszinte legyek, semmi kedvem nem volt újra találkozni azzal a férfival, aki engem is belekevert az üzletbe.
– Jack személyesen akarja megkapni.
Az ajkamat rágcsáltam. Hogy miért azt sejtettem, és egyáltalán nem tetszett.
– Rathbone néhány saroknyira lakik innen, de Stephan – mutatott az előbbi tárgyalásról ismert ősz hajú férfira – majd elvisz.
– Erre igazán nincs szükség – ráztam a fejem. – Biztos van jobb dolga is.
– Ne aggódjon, Miss Cailli – mosolygott Stephan. – Ráérek.
Kelletlenül bólintottam, majd fogtam a táskám, és követtem Stephant a bejárat elé.
Csak essünk túl rajta gyorsan.
A bejárat előtt egy fekete Audi állt, a Jégcsap egyik céges autója – a sok közül. Stephan kinyitotta nekem az ajtót, majd ő maga is beszállt a volán mögé.– Vigyem is haza, Miss Cailli?
– Ha ráér, Stephan, megkérném – mosolyogtam.
Visszamosolygott.
– Mondja, Stephan… – kezdtem, mikor kikanyarodott a főútra. – Elwood mindig ilyen? Úgy értem, mindig így viselkedik?
– Nem, kisasszony. Régen nem volt ilyen.
– Mi történt? – kérdeztem.
– Erről nem igazán szabad beszélnem, kisasszony – felelte, le sem véve a szemét az útról.
Nem akartam erőltetni, de nagyon kíváncsi voltam. Pár percig csendben autóztunk, majd Stephan mélyen felsóhajtott. Lejjebb csúsztam az ülésen.
– Mindenkivel így viselkedik? – kérdeztem halkan.
Stephan pár másodpercet várt a válasszal.
– Nos… Nem. Daniel kimondottan jól nevelt, amit ma művelt, az nem vall rá.
– Tehát akkor velem van a baj – feleltem.
– Nem, Miss Cailli, nem magával. Maga… – habozott, mintha a megfelelő szavakat keresné. – Különleges személy. Daniel nem szándékosan viselkedik így magával.
Felvontam a szemöldököm.
– Azt hiszem, ezt most nem értem. Én tettem valami rosszat, vagy mi?
– Nem, kisasszony, maga nem tett semmit.
– Akkor meg?
Stephan láthatóan feszengett.
– Erről nem beszélhetek, Miss Cailli. Daniel megtiltotta.
Megtiltotta? Mégis miért?
Az autó ablakán át az elsuhanó házakat figyeltem.
Itt valami nagyon nincs rendben – gondoltam. Mégis mi baja velem? Mindig mindent tökéletesen elvégeztem… Jó rendben, leöntöttem kávéval egy férfit, akivel milliós üzletet kötött, és szépen leteremtettem az étteremben, de hát ez még nem ok arra, hogy elküldjön!
– Mióta dolgozik neki, Stephan? – kérdeztem kicsivel később.
– Hat éve – jött a tömör válasz.
Stephan tapasztalt, vén rókának tűnt, kedves arca volt, rövidre nyírt ősz haja, és egyáltalán nem úgy beszélt velem, mint Elwood.
– Itt vagyunk – szólalt meg. Leparkolt egy magas, kovácsoltvas kapu előtt, és mivel láthatólag nem volt hajlandó többet mondani, kiszálltam.
– Sietek vissza! – mondtam, mielőtt becsaptam az ajtót.
Pár lépés után megpillantottam egy kaputelefont, és megnyomtam a gombot. Halk zörejt hallottam, majd egy mély hang szólalt meg a túl végén.
– Miben segíthetek?
– Mr. Rathbonehoz jöttem, az építkezés tervrajzai miatt. A nevem Emma Cailli.
A vonal elcsendesedett, majd a kapu halk nyikorgás közepette lassan elkezdett kinyílni. Megvártam, míg épp átférek rajta, majd a hosszú kavicsos járdára lépve a ház felé vettem az irányt. Rathbone egy magas téglaépületben szállt meg, az udvar kétszer nagyobb volt, mint maga a bérház, a ház előtt egy Volvo xc90-es parkolt. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott, hányszor ültünk ki az egyik padra Jasonnel, és mondtuk végig az előttünk elhaladó autók márkáját.
Felmentem a kőlépcsőn egy tágas teraszra, majd mielőtt még odaértem Jack ajtót nyitott.
– Emma – mosolygott rám. – Nem hittem, hogy ilyen hamar találkozunk.
– Dehogyisnem, hisz épp maga kérte, hogy személyesen hozzam el a tervrajzokat – mosolyogtam rá negédesen.
– Lebuktam – vigyorgott rám, mint egy kisgyerek. – Jöjjön beljebb, kér egy kis bort?
– Nem köszönöm, csak a tervrajzok miatt jöttem. – Miután ennek a férfinek is köszönhetően kell majd beutaznom fél Amerikát semmi kedvem nem volt vele itt borozgatni.
Egy előszoba szerű helyiségbe vezetett, de nyugodtan lehetett volna egy királyi palota előterme is. Az elrendezés tizennyolcadik századi volt, minden bútor sötét barna, vagy mélyvörös, a szőnyeg török eredetű. Az ablakon tizennyolcadik századi függöny lógott, előtte egy szintén barna bőrkanapé terpeszkedett. Egy kerek, oroszlán lábú asztal állt mellette, amin egy tálca déli gyümölcs foglalt helyet. Látszott, hogy van ízlése a pasinak.
– Tetszik? – kérdezte mosolyogva.
– Igen – mosolyogtam vissza. – Nagyon ízléses.
– Valóban az – bólintott. – Kedvelem a régi korok bútorait.
– Azt látom.
– Jöjjön, üljön le.
Kiderült, hogy a kanapé nem csak szép, de kényelmes is. Jack nem törődött azzal, mikor azt mondtam, nem kérek bort. Két talpas poharat vett elő egy vitrinből, majd fehérbort töltött mindkettőbe, ő maga pedig mellém ült.
Elővettem a táskámból a terveket, és letettem az asztalra. Minek is kell ehhez bor? – gondolkodtam. Csak oda kell adnom a terveket neki, aztán haza menni.
Jack megemelte a poharát:
– Egészségére.
Az övéhez érintettem az enyémet.
– Magának is – feleltem, majd belekortyoltam. Hm, nagyon finom.
– Kérem, szólítson Jacknek.
– Jack – bólintottam. Szándékosan nem mondtam, hogy hívjon Emmának. Nem ismerem, szóval nem adok neki ilyen engedményt. Ráadásul miatta csaptak össze a fejem felett a hullámok. Nem tudom, mit gondolt, de engem nem lehet levenni a lábamról egy pohár fehérborral.
– Remélem nem okoztam kényelmetlenséget az ajánlattal – mondta fürkésző tekintettel.
Az ajkamhoz emeltem a poharat, hogy nehogy kicsússzon rajta valami epés megjegyzés.
– Úgy tűnt, nincs elragadtatva az ötlettől – folytatta.
– Maga el lenne, Jack? – kérdeztem finoman. – Egy vadidegennel kell majd eltöltenem ki tudja mennyi időt egy olyan befektetésre ügyelve, amiről semmit sem tudok. Mindezt pedig olyan valaki miatt, aki a pénzével többet törődik, mint az alkalmazottaival. – Fanyarul elmosolyodtam. – Bocsásson meg, ha nem vagyok lelkes.
– Meg fogja szokni, higgye el. Ami pedig Danielt illeti… Nos, ő beszélt nekem magáról. Említette, milyen jól végzi a munkáját, ezért gondoltam magára.
Jack tehát nem volt benne ebben az összeesküvésben – gondoltam. Ettől máris kicsit jobban éreztem magam.
– Csak pár hete dolgozom Danielnek – feleltem epésen. – Kicsit irracionális, hogy épp engem dicsért.
– Daniel furcsa ember – mondta Jack elgondolkodva. – Volt már pár üzletem vele, és mindig is olyan… Zárkózott volt. De talán éppen ezért olyan sikeres.
– Talán – feleltem. Kezdtem magam kényelmetlenül érezni.
– És mi a helyzet magával, Emma? – tette le a poharát az asztalra.
– Hogy érti?
– Csak próbálom megfejteni magát – mosolygott. – Maga is épp olyan zárkózott, mint Daniel.
Zsák a foltját – gondoltam.
– Mindenkinek megvannak a maga titkai, Jack. Az enyémek túl piszkosak ahhoz, hogy olyasfajtát terheljek vele, mint maga.
– Ezzel csak jobban felkelti az érdeklődésemet.
A kis vészcsengő a fejemben trillázni kezdett.
– Nincs benne semmi érdekes, amire kíváncsi lehet – mondtam lassan.
– Hol lakik, Emma?
Hát igen. Sejtettem, hogy valami nem lesz rendben.
– Házban, Jack. Egy nagyon kényelmes házban.
Felnevetett, de a nevetése enyhén gúnyos volt.
– Tudod, hogy értettem.
– Nem engedtem meg, hogy tegezzen – mondtam higgadtan és felálltam. – Itt vannak a tervek, nézze meg őket, és amelyikkel meg van elégedve, azt küldje vissza holnap Danielnek.
Pislogott párat és lenyelte a választ.
– Rendben – mondta szinte védekezve. – Köszönöm, Emma.
– Nincs mit, Jack.
Felvettem a táskám, mire ő is felpattant.
– Még csak most érkezett – mondta.
– Fáradt vagyok, és holnap korán kell kelnem – hazudtam.
– Ne vigyem haza? – próbálkozott.
– Stephan visz haza. – Elmentem Jack mellett, igyekeztem minél gyorsabban kint lenni az ajtón. De azért, hogy ne tűnjek udvariatlannak, visszafordultam.
– Jó éjt, Jack.
Lemondóan nézett rám, látszólag nem így képzelt el ezt a találkozást.
– Jó éjt, Emma.

Otthon már csak arra volt erőm, hogy elmenjek zuhanyozni, még csak fel sem hívtam Danielt, hogy elmondjam, átadtam a terveket Jacknek. Zuhanyzás után felvettem a pizsamám, bedőltem az ágyba, és szinte rögtön elaludtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése