2016. február 15., hétfő

Célok

Régebben is és mostanában is sokan megkérdezték tőlem, olvasóim, családom, hogy mit szeretnék elérni az írással, egyáltalán miért csinálom? Őszintén, ez egy elég nehéz kérdés, ezért is nem tudtam rá sokáig válaszolni. Még magam sem voltam benne igazán biztos, hogy van elég bátorságom, erőm, de főleg tehetségem folytatni ezt. Vagy hogy megérik-e a fáradozásaim. Mivel most már egyre közelebb kerülök a célomhoz (ami egy, az okok közül, amiért csinálom), hogy befejezzem a könyvem, úgy döntöttem, elgondolkodom ezen a kérdésen, és most meg is válaszolom nektek. :) 


Amikor neki álltam az első könyvemnek, azt az olvasás szeretetének hatására tettem. Persze ez nem volt mindig így, és utáltam olvasni, de hát az emberek változnak. :) Rám a Harry Potter könyvek voltak nagyon nagy hatással, és még ma is hálás vagyok az unokatestvéremnek, aki megvette nekem az első részt. <3 Ha azt nem kezdem el olvasni, talán ma sem tartanék itt.
Annak idején A Sötétség rabjait egy borzasztóan unalmas nyári napon kezdtem el írni. Előtte épp olvastam valamit, amire már nem igazán emlékszem, és elgondolkodtam rajta: ha mások tudnak ilyen klassz könyveket írni, nekem miért ne menne? Úgyhogy tollat és papírt ragadtam (11 éves voltam, még azt sem tudtam, mi az a számítógép :D ), és nekiálltam. Minden egyes pillanatát élveztem annak, hogy egy saját világot teremthetek, hogy nekem is vannak szereplőim, és most már én is "írónő" vagyok. :D Imádtam megírni a Sötétséget, imádtam kitalálni a történetet és megteremteni a saját világom.
Az igazság az, hogy sokáig senki sem tudta, hogy írogatok, kivéve az anyukám, aki egyszer meg is találta az egyik lapot, úgyhogy szét kellett tépnem, hogy ne olvashassa el. :D Hosszú ideig nem mertem megmutatni senkinek, mert nem éreztem elég jónak. Mikor viszont megtettem, és elnyerte az emberek tetszését, felbátorodtam. Igaz a mondás, hogy mindet magadért kell tenned, de mennyivel jobb, ha mások is elismerik a munkádat, nem? :) Úgyhogy folytattam, és folytattam, és hat év alatt ötre emelkedett a történeteim száma. Az olvasóim ezek közül csak hármat olvashattak, a többivel nm állok úgy, hogy publikáljam őket, de ígérem, arra is sort kerítek. ;)
Egy barátom tanácsára 2011-ben megnyitottam a facebookos oldalamat, majd kicsivel később a blogomat is. Azért tettem, mert úgy gondoltam, mit ér egy történet, ha senki sem ismeri? Kaptam hideget-meleget, és örültem neki, hogy sokan voltak/vannak, akik szeretek és követik a történeteimet, és nem hagytam abba. Sokáig az sem érdekelt, hogy béna voltam, csak csináltam, mert szerettem. 


Ha ma visszaolvasom az első történeteimet, mindig frászt kapok, hogy "Te jó ég, hogy tehettem én ezt ki az oldalamra?" :D Aztán beleolvasok a mostani történeteimbe, és látom a különbséget, látom, hogy fejlődtem, és már nem az a béna kislány vagyok, aki 11 évesen voltam. Nem szeretném, ha egoistán hangzana, mert egyáltalán nem az a célom, hogy fényezzem magam, hisz nincs mit fényezni magamon. Nem sok mindenben vagyok jó, de az írásban igen, és nem szeretném feladni. :) Nekem ez nagyon sokat jelent, nagyon szeretem csinálni, és nagyon jól esik, hogy Ti is szeretitek. Ha Ti nem vagytok, és nem biztattok, talán nem jutok el idáig. :)

Szeretem csinálni, mert imádom az érzést, hogy új világot teremthetek, hogy az én kezemben van az irányítás (talán egy kicsit irányításmániás is vagyok :D), szeretem a szereplőimet, akiket megalkotok, de főleg azt szeretem, hogy a történeteimmel megfogok másokat. Volt még régebben egy lány, aki elkezdte olvasni A Sötétség rabjait, ami ugyebár fantasy témájú. És írt nekem az oldalon, hogy ő utálja a fantasyket, de az a történet megfogta, és imádja. <3 Na az ilyen üzenetekért, pillanatokért érdemes csinálni, és ez az, amiért én szeretem csinálni. Szeretném, ha egy nap majd megjelennének könyv formájában is, hogy ne csak blogregények maradjanak, és ne csak egy álom legyen, hogy egy nap majd a kezemben foghatom a regényem. :) A Hellfire-vel lassan, de biztosan haladok a célom felé, és nagyon remélem, hogy lesztek majd páran, akik elsőként veszik majd meg. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése