2015. december 22., kedd

13. fejezet - részlet


(...) A következő pillanatban az előbb elhalkult harangszó ismét megszólalt, ezúttal hangosabban, erőteljesebben.
Bim-bam. Bim-bam. Bim-bam.
Olyan volt, akár egy megőrült óra, fél másodpercenként egy újabb ütés. A lágy dallam most erősödött, vaddá és erőszakossá vált, az előbbi kellemes zenét egy tébolyult kántálás vette át. Több ezer túlvilágian gyönyörű hang keveredett össze, fülsiketítően hangosan, olyan volt, mint a Lacrimosa, csak ezerszer gyorsabb, hangosabb és vadabb.
Befogtam volna a fülem, ha tehetem, sőt, elrohantam volna, de megmozdulni sem bírtam, nemhogy futni.
A zene gyorsított, mintha nem szólt volna már így is féktelen tempóban. Pánik fogott el, míg a hangok egyre erősödtek, az angyalok muzsikája egyre magasabb és magasabb lett. Szinte felrobbant a dobhártyám, a harang minden egyes kondulásával a szívem megugrott, s végül úgy vágtázott, mintha versenyt futna.
Versenyt az Idővel.
A halállal.

„Mit a Sors kiszabott, azzal ne versenyezz!
Légy résen, vagy gyorsan véged lesz!”

Összeszorítottam a szeme, és erőnek erejével rávettem a szám, hogy nyíljon ki… Majd torkom szakadtából sikítani kezdtem.
Fellendült a dallam, túl akart harsogni, de a saját hangomat mégiscsak jobb volt hallgatni, mint a tomboló dalt.
Fogalmam sem volt, mit csinálok, de úgy éreztem, ha abbahagyom, a zene legyőz.
Fogytán volt a levegőm, fájt a torkom, de kipréseltem magamból minden egyes hangot. A dal felgyorsított, a hang elérte a legerősebb hangot, a szívem az ő ritmusát követte, s már szinte fájt, ahogy ki akart ugrani a helyéről.
Éreztem, hogy nem bírom tovább, a belsőm összerándult, a tüdőm végleg kimerült. Sem a szívem, sem a hangom nem vehette fel a versenyt a mennyei nótával, a hatalma túlszárnyalt mindent és mindenkit… Veszíteni fogok…  A Sorsot nem győzhettem le…
És ekkor a harang hosszan felkongott, a dallam felvisított, a szívem még egyszer erősen megdobbant…
Majd minden elcsendesedett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése