2015. október 13., kedd

Az első részlet a 11. fejezetből

"A töriterem ajtaján beérve az első dolog, amit észrevettem, a helyem mellett ürüsen árválkodó szék volt.
A gyomrom idegesen összeszorult. Ian minden reggel a hamiskás félmosolyával, és rejtélyesen csillogó szemével fogadott, ami a mindennapjaim részévé vált.
De a helye ma üres volt.
Vadul vert a szívem, miközben a diákok közt eloldalazva az üres székre meredtem, mintha attól Ian egy varázsütésre megjelenne.
– Hol van az angyalka? – kérdezte Alex, lesújtó pillantást vetve a székre, mintha az tehetne róla, hogy Ian még nincs itt
Megráztam a feje, és a székre huppanva elővettem a telefonom; hátha Ian hagyott SMS-t.
Nem mintha szoktunk volna SMS-ezni. Telefonálni sem szoktunk.
Ian a telefont arra használta, hogy foglalja a helyet a zsebében. Ha ő beszélni akart valakivel, előtűnt a semmiből, és beszélt. Rendszerint Mr. Fox házában tűnt fel, valahányszor új információval tudott szolgálni az angyalokról. Azonban Michael terveiről semmit nem tudtunk meg. Ian, bár angyal volt, csak közvetítőktől tudott információt szerezni, amik elég csekélyek volt ahhoz, hogy képet kapjunk az angyalok terveiről. Alex szerint rájöttek, hogy tudjuk, ők ölték meg Natet, ezért most lapítanak egy darabig. De szerintem Michaelt és a többi angyalt a legkevésbé sem érdekli, hogy mi mit tudunk. Nem, Michael nem olyan. Biztos voltam benne, hogy van terve, és abban is, hogy nem fogja fűnek-fának elárulni. Iannak, ha csak nem áll közvetlen kapcsolatba Michaellel, semmi esélye.
Ami azonban még ennél is jobban aggasztott, sőt, ami valójában az egész Tanácsot aggasztotta, hogy hogyan jutott be Ian a városba. Az mind remek, hogy ő most a „mi oldalunkon áll”… Már amennyire egy angyal állhat az igézők oldalán… de miért jött? Lassan három hete annak, hogy Deucalion elkapta Iant a templomban, és fényderült mivoltára. Hiába kérdezte, vagy próbáltam átverni, nem tudtam kihúzni belőle, hogyan, de főleg, miért jött Hellfirebe. Éjszakánként, mikor nem jött álom a szememre, az járt a fejemben… Vajon mi használjuk kémnek Iant… vagy az angyalok? Igaz, hogy nem adott okot a kételkedésre, de a bizalomra sem. Semmit nem tudtunk róla, és úgy tűnt, neki ez pont jó így.
– Itt vagy, Luna? – csettintett az arcom előtt Alex. Rápislogtam, és kivertem a fejemből az angyalokat.
– Csak aggódom Ianért.
– Azt látom – pillantott a kezemre, amivel majdnem kettétörtem a telefonom. A kijelzőre pillantottam. Nem volt új SMS, sem hívás. Sóhajtva és tehetetlenül bedobtam a telefont a táskámba.
– Valószínűleg épp a felhők felett jár – jegyzete meg savanyúan.
Homlokráncolva néztem rá.
– A Mennyben – segített ki.
– Miért vagy ilyen ellenséges? – korholtam.
– Nem vagyok ellenséges – nézett fel rám a pillái alól, majd elővett egy tollat. – De nem várhatod el tőlem, hogy engem egy hét alatt az ujja köré csavarjon.
Lesújtóan néztem rá.
– Nem csavart az ujja köré, csak aggódom. Nem szokott csak úgy felszívódni.
– Pontosan ezt teszi mindig, Luna – tette a karját az asztalra, és leírt egy L betűt a tollával. – Megjelenik, majd eltűnik. Mint Pókember.
Ezzel nem tudtam vitatkozni, és ez nem tetszett. Iannek lennie kellett valahol, merthogy itt nem volt, és nagyjából biztos voltam benne, hogy nem Michael terveit deríti fel, hisz épp két napja tért vissza. Ian még sosem késett el Fox órájáról. Már csak azért sem, mert Fox megnyuvasztotta volna."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése