2015. augusztus 13., csütörtök

Hogyan készülnek a könyveim?

Nemrég olvastam egy "írótársam" bejegyzését, ahol azt ecsetelte, hány karaktert gépelt le eddig, és még mennyit tervez hozzá - na de nem ám sacc-per-kábé, mint: "Még kb. 100 ezer karaktert fogok legépelni". Dehogy. "Még 1746455 karakter van vissza." Ráadásul azt is odaírta, hogy egy fejezetnek nagyjából 17546.25 karakternek KELL lennie! (A számokat itt csak én találtam ki, nem ezek voltak az adatok.)

Kérdem én: Hogy lehet előre eltervezni, számra, mindenre pontosan, hány karaktert fogok majd legépelni?
Sehogy! 
Aki ezt így előre megtervezi, az nagyon szűkös keretek között dolgozik, ugyanis egy könyvet (szerintem) nem lehet velőstől előre megtervezni, mert hát abban mi az élvezet? Az pedig, hogy karakterre pontosan kidolgozza valaki az egész könyvét, szerintem értelmetlen, sőt felesleges is.

És itt jön a képbe a Hellfire, illetve az összes többi könyvem "keletkezése".

» Rólam tudni kell, hogy mikor elkezdtem írni, még nem volt számítógépem - nagyjából 10 éves voltam, egyáltalán nem használtam számítógépet -, így az egyetlen dolog, amire írni tudtam, az a papír volt. Ez annyira megszokottá vált, hogy még most is, 7 év elteltével sem vagyok képes egyből mindent wordbe gépelni, hanem csak papírra, vagy füzetbe.

Az, amit legelőször leírok a papírra, csak egy vázlat, mert utána, mikor begépelem mindig más ötleteim támadnak, máshogy fogalmazok meg egy mondatot, vagy kiveszek/hozzáteszek részeket. Nekem sokkal könnyebb így, mert mikor már a végleges verziót gépelem, ahonnan gyakorlatilag "nincs visszaút", még van mihez nyúlnom, ott a vázlat, amiből meríthetek, amit átírhatok. Ott van a szemem előtt maga a fejezet, amit úgy alakítok, ahogyan én akarok.

De mikor wordbe dolgozok, már nem nagyon szoktam változtatni, mert ha például nem tetszik valami, és kitörlöm, átírom, megint nem tetszik, huszadszorra is átírom, már sokkal nehezebb vissza keresni, mi is volt az eredeti mondat.

Tehát a lényeg: Más íróktól eltérően én először papírra dolgozom, és csak azután gépelem be a szöveget - ezért is van, hogy többet kell várnotok a fejezetekre.

» Történet: Ez a legkönnyebb az egészben, hisz csak fantázia kell hozzá. A Hellfire története például kilencedikben jött, egy rémunalmas matekórán - még a mateklapok is megvannak, amire az első jegyzeteket felírtam. :D
Nekem szerencsére akármilyen körülmények között jönnek az ötletek, így abban sosincs hiány, ám összerakni őket úgy, hogy egy értelmes sztori legyen belőle már nehezebb.

Sokaktól hallottam, hogy előre leülnek, és kidolgozzák könyvük minden kis részletét, majd leírják. Én is próbálkoztam már ezzel, amikor írni kezdtem, de rájöttem, hogy nekem ez nem megy. Igen, vannak bizonyos fejezetek, amiket ha értelmesen, tartalmasan szeretnék leírni előtte meg kell terveznem, de hogy egy egész könyvet előre... Szörnyű lenne, és elcsépelt.
J. K. Rowlingnak, aki 5 éven át tervezte a HP-t ez sikerült, de bennem nincs annyi tehetség.

Nálam az első a történet vázának kitalálása, a főbb mozzanatokat, amire majd minden épül, de a részletek, a párbeszédek, mindet a szituáció adja. Volt már, hogy csak leültem, fogalmam sem volt, mit akarok kezdeni a szereplőimmel, és mégis így jöttek a legjobb ötleteim.
Ha az írást tanítani lehetne - sokan próbálják, de ez nem így megy: van akinek megy, van akinek nem, ennyi (bár én mindig, mindenkinek azt mondom: Írni akárki tud, csak akarnia kell! -, én azt tanítanám, soha ne tervezzétek el lépésről-lépésre, mit fogtok írni, csak hagyjátok, had jöjjön magától!

A következő könyvem viszont már tényleg olyan bonyolult, hogy nem tudom csak úgy leírni majd, mert ahhoz tényleg komolyabb tervezés kell majd. De ott sem tudok majd minden mozzanatot megtervezni, mert nagyon erőltetett lenne. És szerintem akármilyen bonyolult egy könyv cselekménye, még ezt sem lehet betűről betűre megtervezni.

Ezzel a kis bejegyzéssel csak szerettem volna betekintést adni a munkámba, illetve a módszereimbe.
Minden, amit itt olvastatok, csak egyéni vélemény, ha van köztetek még író, ne vegye a szívére! ;)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése