2015. június 1., hétfő

Hellfire 8. fejezet | részlet

Dübörgő léptek zaja szakította félbe a terem nyüzsgő, felindult hangzavarát. A vasajtó nyikorogva kicsapódott, a falak beleremegtek a kemény ütésbe, és a csarnokban vitatkozó emberek elnémultak. A magas falakon függő fáklyák sejtelmes fénye hosszú árnyékot vetett a csarnok márványpadlójára. Az ajtóban álló magas, őszülő férfi egy pillanatra megállt és körbenézett a dühös seregen.
   A padlóból kiemelkedő emelvény tizenhárom sorból állt, mindegyik sor végigfutott a falak mentén, körbeölelve a csarnok egyik felét. Az emelvényeken sorakozó karosszékekben pedig vagy száz igéző ült.
  Adrian Fox becsapta maga mögött az ajtót, és mielőtt Shelley lerohanhatta volna, felsietett a sötét lépcsőn nem törődve az egyre elhatalmasodó pánikkal, ami megtöltötte a levegőt. Adrian megállt az igézőkkel szemben, és felemelte a kezét. A fáklyák addigi sejtelmes fénye fellobbant, immár dühösen táncolva világította meg az arannyal díszített magas oszlopokat, és az igézők ingerült arcát.
– Hogy történhetett ez, Adrian? – kiabált egy dühös férfi a sorok közül. – Hogy engedhetted ezt meg?
– Fogalmam sem volt az egészről!
– Tudhattad volna! – pattant fel egy nő a székből. – Voltak jelek!
– Miféle jelek? – recsegte Adrian. – Te talán észrevettél valamit, Lauren?
– Nem voltunk felkészülve erre – mentegetőzött a nő.

 – Ahogy Adrian sem! – kelt a férfi védelmére Shelley. Adrian lehunyta a szemét, és mélyet sóhajtott. Hiba volt Shelley-t idehozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése