2015. június 24., szerda

Hellfire

"– Azt még megértem, hogy az angyaloknak ott van Isten. De ha valaki azt meri mondani, hogy az igézők éjszakánként Merlinhez imádkoznak, én esküszöm, kiszállok!" – Alex.

2015. június 15., hétfő

Itt a nyár!

Végre vége a sulinak, így minenkinek jut ideje arra, amire eddig nem volt. grin hangulatjel Én például folytatni fogom a Hellfiret, így valószínűleg gyakrabban lesznek részek. (Bár már csak 2 fejezet kerül majd fel!) De utána is teszek ki majd részleteket, és szeretném átírni az SR-t is, úgyhogy nyáron nem fogok/fogunk unatkozni! kiki hangulatjel

2015. június 7., vasárnap

Idézet


"Angyalnak vagy démonnak lenni... Gyakorlatilag tök mindegy. Mindkét faj gyilkol és kínt hordoz a 'jó cél' érdekében. Akármit és akárkit feláldoznak. A különbség csak annyi, hogy a közhiedelemben az angyalok a jó fiúk, a démonok a rosszak. A valóságban ugyanolyan seggfej mindkettő"Antonio

2015. június 6., szombat

Idézet

"Tudod, mi a legrosszabb? Hogy halandó vagyok egy halhatatlanokkal teli háború közepén." Katerina


2015. június 1., hétfő

Hellfire 8. fejezet | részlet

Dübörgő léptek zaja szakította félbe a terem nyüzsgő, felindult hangzavarát. A vasajtó nyikorogva kicsapódott, a falak beleremegtek a kemény ütésbe, és a csarnokban vitatkozó emberek elnémultak. A magas falakon függő fáklyák sejtelmes fénye hosszú árnyékot vetett a csarnok márványpadlójára. Az ajtóban álló magas, őszülő férfi egy pillanatra megállt és körbenézett a dühös seregen.
   A padlóból kiemelkedő emelvény tizenhárom sorból állt, mindegyik sor végigfutott a falak mentén, körbeölelve a csarnok egyik felét. Az emelvényeken sorakozó karosszékekben pedig vagy száz igéző ült.
  Adrian Fox becsapta maga mögött az ajtót, és mielőtt Shelley lerohanhatta volna, felsietett a sötét lépcsőn nem törődve az egyre elhatalmasodó pánikkal, ami megtöltötte a levegőt. Adrian megállt az igézőkkel szemben, és felemelte a kezét. A fáklyák addigi sejtelmes fénye fellobbant, immár dühösen táncolva világította meg az arannyal díszített magas oszlopokat, és az igézők ingerült arcát.
– Hogy történhetett ez, Adrian? – kiabált egy dühös férfi a sorok közül. – Hogy engedhetted ezt meg?
– Fogalmam sem volt az egészről!
– Tudhattad volna! – pattant fel egy nő a székből. – Voltak jelek!
– Miféle jelek? – recsegte Adrian. – Te talán észrevettél valamit, Lauren?
– Nem voltunk felkészülve erre – mentegetőzött a nő.

 – Ahogy Adrian sem! – kelt a férfi védelmére Shelley. Adrian lehunyta a szemét, és mélyet sóhajtott. Hiba volt Shelley-t idehozni.