Olvastad már? Ne hagyd ki!

Hellfire 15. fejezet

15. fejezet A Fox által kiszabott egyhetes pihenő már a második nap végére katasztrófának bizonyult. Senki nem hitt nekem, mikor az...

2015. június 24., szerda

Hellfire

"– Azt még megértem, hogy az angyaloknak ott van Isten. De ha valaki azt meri mondani, hogy az igézők éjszakánként Merlinhez imádkoznak, én esküszöm, kiszállok!" – Alex.

2015. június 15., hétfő

Itt a nyár!

Végre vége a sulinak, így minenkinek jut ideje arra, amire eddig nem volt. grin hangulatjel Én például folytatni fogom a Hellfiret, így valószínűleg gyakrabban lesznek részek. (Bár már csak 2 fejezet kerül majd fel!) De utána is teszek ki majd részleteket, és szeretném átírni az SR-t is, úgyhogy nyáron nem fogok/fogunk unatkozni! kiki hangulatjel

2015. június 7., vasárnap

Idézet


"Angyalnak vagy démonnak lenni... Gyakorlatilag tök mindegy. Mindkét faj gyilkol és kínt hordoz a 'jó cél' érdekében. Akármit és akárkit feláldoznak. A különbség csak annyi, hogy a közhiedelemben az angyalok a jó fiúk, a démonok a rosszak. A valóságban ugyanolyan seggfej mindkettő"Antonio

2015. június 6., szombat

Idézet

"Tudod, mi a legrosszabb? Hogy halandó vagyok egy halhatatlanokkal teli háború közepén." Katerina


2015. június 1., hétfő

Hellfire 8. fejezet | részlet

Dübörgő léptek zaja szakította félbe a terem nyüzsgő, felindult hangzavarát. A vasajtó nyikorogva kicsapódott, a falak beleremegtek a kemény ütésbe, és a csarnokban vitatkozó emberek elnémultak. A magas falakon függő fáklyák sejtelmes fénye hosszú árnyékot vetett a csarnok márványpadlójára. Az ajtóban álló magas, őszülő férfi egy pillanatra megállt és körbenézett a dühös seregen.
   A padlóból kiemelkedő emelvény tizenhárom sorból állt, mindegyik sor végigfutott a falak mentén, körbeölelve a csarnok egyik felét. Az emelvényeken sorakozó karosszékekben pedig vagy száz igéző ült.
  Adrian Fox becsapta maga mögött az ajtót, és mielőtt Shelley lerohanhatta volna, felsietett a sötét lépcsőn nem törődve az egyre elhatalmasodó pánikkal, ami megtöltötte a levegőt. Adrian megállt az igézőkkel szemben, és felemelte a kezét. A fáklyák addigi sejtelmes fénye fellobbant, immár dühösen táncolva világította meg az arannyal díszített magas oszlopokat, és az igézők ingerült arcát.
– Hogy történhetett ez, Adrian? – kiabált egy dühös férfi a sorok közül. – Hogy engedhetted ezt meg?
– Fogalmam sem volt az egészről!
– Tudhattad volna! – pattant fel egy nő a székből. – Voltak jelek!
– Miféle jelek? – recsegte Adrian. – Te talán észrevettél valamit, Lauren?
– Nem voltunk felkészülve erre – mentegetőzött a nő.

 – Ahogy Adrian sem! – kelt a férfi védelmére Shelley. Adrian lehunyta a szemét, és mélyet sóhajtott. Hiba volt Shelley-t idehozni.