2015. május 7., csütörtök

A Sötétség rabjai | kimaradt jelent


Délután négyre a Taboo megtelt emberekkel, így egy percig sem unatkoztam – nem mintha máskor szoktam volna. A munka jó hatással volt rám, segített abban, hogy ne gondolkodjak túl sokat, és ne lássak olyan dolgokat, amik valójában nincsenek. Bár a mi nap sok szempontból egy olyan volt, amin elég sokat lehet rágódni, de ismertem magam és tudtam, hogyha ezt egyszer elkezdem, olyan következtetésekre jutok majd, amik csak rosszabbítanak a helyzeten.
– Tanya, a hatos asztal a tiéd – kiabáltam be a pult mögé, mikor visszatértem a jegyzettömbömmel, és a rendeléssel. Tanya épp öt poharat vett le a polcról, kitette őket egy tálcára, teletöltötte fehérborral, majd rám kacsintott, és már ott sem volt. Bemásztam a tölgyfa pult mögé, az ablakhoz hajoltam, ahol már sorakozott a rendelés. Gyorsan elhelyeztem a leveseket tálcán, kioldalaztam a pult mögül, és a tányérokat egyensúlyozva a négyes asztal felé vettem az irányt.
Mielőtt letettem a tányérokat felmértem a vendégeim hangulatát. Tanya szerint – aki már öt éve dolgozik a szakmában – fontos, hogy tudjuk, milyen hangulatban vannak az emberek, mert ha rosszban, jobb hamar letudni őket. Mivel az enyémek mosoly, mint a tejbe tök, nem volt gond.
– Két gomba leves, egy gyümölcs, és egy gazpacho. – Egyesével letettem a tányérokat, majd a hónom alá vettem a tálcát. – Hozhatok esetleg valamit inni?
– Egy vörösbort kérünk, a legjobb évjáratot – felelte a kopaszodó, bajszos férfi fel sem nézve. Felírtam, majd megálltam egy pillanatra, hátha lesz még más is. – Még valamit?
– Nem köszönjük.
A két kisgyerekre pillantottam, akik vidáman csacsogtak egymással.
– Azonnal hozom – feleltem és visszamentem a pulthoz.
– Kate – suttogta Tanya, aki időközben visszatért, és most egy sörös üveget egyensúlyozott a kezében.
– Hm? – lehajoltam, és kivettem egy üveg vörösbort, majd fogtam négy poharat, és a tálcára tettem. Nem voltam biztos benne, hogy a gyerekeknek is bort akarnak adni…
– A hetes asztalnál téged kérnek.
– Kicsoda? – néztem fel.
– Fogalmam sincs, de a pasi eszméletlenül néz ki.
Tanyára hunyorogtam. Majdnem két évvel idősebb volt nálam, a haja pár fokkal világosabb szőke, mint az enyém, a szeme barna. Egyszóval Tanya gyönyörű nő volt, de nem az a típus, aki bárkit”eszméletlennek” nevez.
– Biztos, hogy nem tudod, ki az?
– Nem, de ha te igen, mutass be neki!
– Vidd ki ezt a négyeshez – nyomtam a kezébe a tálcát. – megnézem, ki az.
Fogtam a jegyzettömbömet, meg egy tollat és a többi asztal között oldalazva a hetes felé vettem az irányt. Kíváncsian fürkésztem az asztalt, hogy ne érjen meglepetés, mikor odaérek. De mikor megláttam a világos hajú, sportos alkatú fiút a kíváncsiságom szorongásba fulladt.
Federico Cassillas lazán ült a széken, a karját összefonta a mellén, a lábát kinyújtóztatta az asztal alatt.
Ez nem lehet igaz – gondoltam. Ilyen nincs.
Lassabbra fogtam a tempót, az arcom a számára fenntartott fintorba húztam.
– Gondolom, nem azért jöttél, hogy végig edd a mai menüt – mondtam köszönés nélkül.
Federico felpillantott, és mikor rám nézett az ajka az én számomra fenntartott gonosz mosolyra húzódott, de a szemében vidámság táncolt.
– De azért, és hogy megcsodáljam a lábaid – vigyorgott.
Összeszorítottam a fogam, de nem feleltem. Az egyenruhához tartozott a térdig érő, sötétkék szoknya, amit ő ezek szerint remekül észrevett.
– Ez esetben mit hozhatok? – Olyan kedves voltam, amennyire csak tudtam. Még rá is mosolyogtam. Felvette az étlapot és szépen… lassan… kinyitotta. A szeme elidőzött a boroknál, majd tovább siklott.
– Legyen egy… hmmm… – finoman megdörgölte az állát, majd lassan leeresztette a kezét.
Egyáltalán nem volt szexi.
Behunytam a szemem, és azért könyörögtem, hogy válasszon már. Vagy, hogy mire kinyitom, váljon köddé…
– Ravioli… Nem. Inkább… – Kinyitottam a szemem, ami abban a pillanatban az ajkára pattant, mikor láttam, hogyan simítja végig a nyelvével.
– Választanál már?! – csattantam fel tehetetlenül. De rögtön megbántam, mert Federico olyan farkas vigyorral válaszolt, amiből tudtam, hogy elbuktam a próbát.
– Legyen egy osztriga, és előételt nem kérek.
Felírtam.
– Inni? – Még csak nem is vesződtem az udvariassággal.
– Valami ütőset – kacsintott. Rám kacsintott.
Hátat fordítottam neki, és olyan gyorsan távoztam, amilyen gyorsan csak tudtam.
Tanya még a vendégeivel volt elfoglalva, ezért gyorsan leadtam a rendelést, elővettem egy tálcát és egy üveg whiskyt. Levettem egy poharat a polcról, de közben éreztem, ahogy az ingem felfelé csúszik, szabad kilátást nyitva a derekamra. Gyorsan letettem a poharat, és megfordultam, hogy betűrjem az ingem.
A szemem akaratlanul is a hetes asztal felé villant, és a tekintetem találkozott Federicoéval. Az ajkán mosoly játszott, de olyan, amitől a szívem kihagyott egy ütemet. Tényleg mosolygott. Nem az a gonosz vigyor volt, nem is az a lenéző… Egy igazi, lélegzetelállító mosoly, és nekem szólt…
   Elöntött a forróság, mikor rádöbbentem, hogy már öt másodperce bámulom. Olyan gyorsan fordultam el, hogy lefejeltem a polcot, és meginogtak a poharak. Fájdalom hasított a halántékomba, és csillagokat láttam. Megtámaszkodtam a pulton, és lehajtottam a fejem. Éreztem magamon a tekintetét, és legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Most aztán tényleg hülyét csináltam magamból. A francba is ezzel a sráccal! Csak a baj van vele. Mióta megismertem, folyton valami baj történik…
– Kész a rendelés – szólt ki Jaime a konyhából.
Az ablak felé fordultam, és elvettem a tányért, majd a pohárral és a whiskyvel együtt a tálcára tettem. Kioldalaztam a pult mögül, és lehajtott fejjel a hetes asztal felé indultam. Fel sem néztem, mikor letettem a tálcát.
– Hé! – Federico megragadta a kezem, mikor már fordultam volna el. Visszanéztem, de a szemében csak gúnyt láttam.
– Hogy van a fejed?
Dühösen kirántottam a kezem az övéből.
– Jól – vetettem oda.
Felnevetett, és a gúny visszatért a hangjába.
– A főnököd tudja, milyen goromba vagy a vendégekkel? – vonta fel a szemöldökét, és ettől úgy festett, mint az ördög legszebb fia.
– A vendégekkel kedves vagyok.
– Nekem nem úgy tűnik.
– Hát, te nem is vagy vendég! Azért jöttél, hogy idegesíts.
Megvakarta az állát, hogy elrejtse a vigyorát.
– Ha tudnád, milyen cuki vagy idegesen, te is idegesítenéd magad.
Leesett az állam, de időben becsuktam, és magamhoz öleltem a tálcát, hogy nehogy fejbe vágjam.
– Kettőnk közül valaki legalább cuki.
– Óóó – a szívére szorította a kezét. – Ez fájt.
Majdnem elvigyorodtam.
– Reméltem is. – Azzal megfordultam, és otthagytam az osztrigájával.
Vigyorogva léptem be a pult mögé, és fogalmam sem volt, mi az oka. Dühösnek kellett volna lennem, és az is voltam, de… A francba is, ez a srác tényleg eszméletlen…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése