2015. március 16., hétfő

Beléd temetkezve 1. fejezet

1. fejezet

Portland, 1998. Szeptember

A mami már megint kiabált. Jason a konyhaajtóban állt, és aggódva figyelt. Pedig megint miatta kaptam ki.
– Emma, nem lehetsz ennyire buta és felelőtlen. Komolyan nem tudom, miért vállaltunk el téged. Csak kárnak vagy itt.
Szipogni kezdtem.
– Jobb is lesz, ha elmész. Jasonre is rossz hatással vagy.
– Mami, ne haragudj…
– De haragszom, Emma. Rossz vagy, és neveletlen.
– Nem ő tehet róla, anya. Én… – kezdte Jason, de a mami a szavába vágott.
– Gyere, Emma! Elviszek valahová. – Kabátot adott rám, meg a kis sálamat, és megfogta a kezem. Nem érettem, mit akar, hová visz el engem. Kivezetett a házból, és beültetett az autóba. Sokáig vezetett a belvárosba, ahová úgy szerettem menni. Szerettem nézni a sok embert, ahogy dolgoznak, vagy ücsörögnek a padon, és finom cukormázas fánkot esznek.
   Mikor megálltunk, a mami megint megfogta a kezem, és bevitt egy boltba, ahol ruhákat lehetett venni.
– Mami, miért jöttünk ide?
– Mert itt sokan vannak. – A hangja még mindig mérges volt, és én nem szerettem, ha dühös rám.
Megálltunk a kicsi ruháknál, ahol nekem szokott vásárolni. Azt hiszem, gyerekruháknak hívják őket.
– Válassz magadnak valamit. Megveszem neked.
Furcsa… a mami eddig soha nem engedte, hogy én válasszak.
   Hideg volt, és fáztam, ezért egy meleg kabátot, meg szép rózsaszín sapkát választottam, aminek volt két kis füle.
– El kell intéznem valamit – mondta, mikor odaadta a pénzt az asztal mögött álló néninek. Sosem értettem, miért adja csak úgy oda a pénzét. Hiszen mindig mondja, milyen kevés van neki. – Vigyázna addig a lányomra?
– Csak ne tartson sokáig – mondta a néni mogorván.
A mami nyomott egy puszit a homlokomra.
– Ég veled Emma.
– Mikor jössz értem? – kérdeztem kíváncsian. Nem akartam sokáig egyedül maradni a morcos nénivel.
– Nem tudom – vont vállat, és elment.
   Az eladó nénivel játszottam, amíg vártam a mamit. De aztán láttam, hogy a nagy dombok mögött elbújik a nap, és úgy éreztem, nagyon sok ideje ment el.
– Mikor jön értem az anyukám? – kérdeztem a nénit, hátha ő tudja a választ.
Az órájára pillantott.
– Nem tudom. Több mint három órája elment.

A mami később sem tért vissza. Mikor bezárták a nagyházat, a néni még állt velem egy kicsit, a hidegben, de a mami nem jött. Még egy nagykönyvben is kereste a mami telefonszámát, de az nem vette fel. Akkor néni hazament, én pedig ott maradtam egyedül, a hidegben.
Már olyan sötét volt, hogy az orrom hegyét sem láttam. Felhúztam az új, meleg kabátom, és a sálam, majd leültem egy piszkos padra. Még nagyon sokat vártam ott, láttam hazamenni a sok bácsit és nénit, de a mami nem jött. Csak nagyon sokára jöttem rá, hogy nem fog visszajönni értem.
– Hol vagy mami? – sírtam. Felálltam és elindultam hazafelé. Csak sajnos nem tudtam, merre van az a haza. Találtam egy padot, és ott megálltam. Lefeküdtem rá. Sírtam, és vártam, hogy valaki megtaláljon engem.

Valaki rázta a vállam.
– Mami, te vagy az? – ásítottam. – Eljöttél értem?
– Én vagyok az, Em. Jason.
Rápislogtam. Jason állt mellettem, és átfogta a vállam.
– Jason… – dideregtem. Olyan nagyon hideg volt. – Hol a mami? Ő is itt van veled?
– Itt hagyott téged, Em. Elhozott ide, és itt hagyott. Nem jön vissza többet.
Könnyes lett a szemem. Ez az én hibám… Mert rossz voltam…
– De miért? – sírtam.
– Nem tudom.
– Jason, valami baj van velem? Az a baj, hogy nem raktam rendet a szobámban?
– Nem, Em. Semmi baj veled. Ne haragudj, hogy bajba kevertelek.
Bármit is tett, nagyon szerettem Jasont.
– Hogy jöttél ide? A papival?
Megrázta a fejét.
– Elszöktem otthonról, Em. Hallottam, amikor anya mondta apának, hogy itt hagyott téged. Rögtön utánad jöttem. Az ajtó be volt zárva, ezért kimásztam az ablakon, és egész éjjel futottam. De ideértem.
– Jaj, Jason – sírtam, és a mellkasához bújtam. Mindig jó illata volt, és szerettem belefúrni az arcomat a pulcsijába. – Most mi lesz?
– Nem tudom…
– Szedjünk majd valahonnan citromot, és csináljunk limonádét. Az finom, mindenki szereti. El lehet adni, és lesz belőle pénzünk.
– Em, limonádéárulásból nem lehet megélni – korholt. Ő tudja. Ő már nyolc éves.
– Akkor? Mit árulunk?
– Nem tudom. De itt vagyok, és vigyázok rád.
Átöleltem, és lehunytam a szemem, mert tudtam, hogy ő majd vigyáz rám.
– Tudom.

2003. December

Arra ébredtem, hogy hideg van, és éhes vagyok. A földön feküdtem egy raktárépület előtt. Az éjszaka folyamán leesett hó, teljesen beterített, és vacogott a fogam.
– Jason! – dideregtem. – Jason, ébredj! – Feltápászkodtam, és megráztam a vállát.
– Mi… mi a baj, Em?
– Hideg van Jason. Fázom, és nagyon éhes vagyok.
Jason lerázta magáról a havat, és átkarolt, hogy felmelegítsen.
– Kérjünk meg valakit, hogy adjon szállást, vagy legalább enni.
– Már végigjártam négy utcát, de mindenki rám csapta az ajtót.
Beletemettem az arcom a mellkasába.
– Gyűlölöm őket – sírtam.
– Kiket?
– Anyáékat. Gyűlölöm őket, amiért ezt tették velünk…
– Én is húgi – sóhajtott.
– De téged szeretlek, Jason – szipogtam. – Te nem hagytál ott…
– Sose hagynálak el. Szándékosan nem…
– Tudom… Tényleg szeretlek, Jason.
– Én is, Em. Én is szeretlek.

2008. Február

Egyedül voltam. Hideg volt, fáztam és éhes voltam, de nem panaszkodtam. Nem is lett volna kinek… Jasont két éve elkapták a rendőrök, mert rajtakapták, hogy ételt lop valakinek az otthonából. Még a szüleinket is felhívták, de őket már nem érdekelte. Már nem foglalkoztak velünk. Na, nem mintha előtte foglalkoztak volna… Jason akkor engem kijutatott, de magát nem tudta, így teljesen egyedül maradtam. Ő volt az, aki vigyázott rám, bár úgy gondolta, én is tudok vigyázni magamra. De nem így volt. Jason volt a megmentőm, éveken át rá támaszkodtam, csak ő volt nekem. Ő mondta el, hogy a szüleink valójában a nevelőszüleim voltak, és ő nem az igazi bátyám, de nem érdekelt. Mindig is bátyámként tekintettem rá, ahogy ő is mindig a húgának nevezett. De már két éve nem láttam. Azóta egyedül vagyok, és fogalmam sincs, mi van vele.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Küldtél nekem egy díjat (amit egyébként nagyon szépen köszönök!), aminek az egyik szabálya, hogy írnom kell neked egy kommentet, szóval itt is lennék. :)
    Elolvastam ennek a történetednek a fent lévő fejezeteit, illetve a részletek nagy részét is, és különösebb kivetnivalót nem találtam benne. Látszik, hogy nem ma kezdted az írást, tetszik a stílusod, a helyesírásodra sem lehet panaszom.
    Ami viszont megdöbbentett, az ez a fejezet. Rendben van, hogy a gyerkőc nevelőszülőknél nevelkedik, akiknek talán megvan az okuk rá, hogy ott hagyját valahol a kicsit (mondjuk nincs pénzük eltartani, vagy valami.. szeretném hinni, hogy ilyesmiért felejtette az anyja egy boltban az öt éves kislányt, nem szimplán azért, mert egy rohadék és megunta, hogy a GYEREK néha rosszalkodik...). Na, de hogy a boltos nő is ott hagyja az utcán?! Már ne is haragudj, hogy megkérdezem, de miért nem vitte el legalább a rendőrségre? Nem vártam, hogy majd befogadja, de épeszű ember nem hagyta volna sorsára szerencsétlen ÖT ÉVES KISLÁNYT, akiért nem jött vissza az anyja.
    Szóval ez... egy nagyon furcsa kezdet volt. A legfurcsább, amit valaha életemben olvastam.
    Remélem nem bántottalak meg, nem sértésnek szántam azokat, amiket leírtam. A stílusod tényleg kifogástalan, valószínű, hogy én voltam az, aki nem a megfelelő történetet választotta az oldalról.
    További sok sikert kívánok és jó blogolást!
    xoxo, L.

    VálaszTörlés
  2. Szia! :D Igen, valószínűleg a Hellfiret kellett volna választanod, abban nem találtál volna ilyen égbekiáltó hibát. Ezt a könyvemet elég régen írtam már, és be kell valljam, mikor elkezdtem, igazából nem érdekeltek az előzmények, gyorsan összecsaptam, hogy belevághassak a lényegbe, és igen, ez elég nagy hiba volt. Ezt korrigálni fogom, mert engem is eléggé zavar. :D Örülök neki, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit irritál. :D Korrigálom, minél hamarabb csak tudom, és remélem, a szar kezdés nem riaszt el attól, hogy esetleg továbbolvasd a többit is, ha majd fent lesz. :) Amennyiben van kedved, ajánlom a Hellfire című könyvem, melyből az első 10 fejezetet el is olvashatod itt a blogon. (A menü pont alatt megtalálod.) Köszönöm a kommentet, és az észrevételt. :)
    Vivi x

    VálaszTörlés