2015. március 29., vasárnap
Hellfire
Hellfire 7. fejezet: 50% kész ✓
2015. március 28., szombat
2015. március 26., csütörtök
Beléd temetkezve 4. fejezet
4. fejezet
Már
korán reggel ébren voltam, és vártam a fél kilencet, hogy elindulhassak. Még soha
nem keltem fel ilyen korán, és pontosan tudtam, hogy ennek is a Jégcsap az oka…
De
majd ma visszakapja. Meg holnap… és holnapután, és azután.
Mikor
az óra végre fél kilencet mutatott, fogtam a táskám, és elindultam. Tegnap
olyan mérges voltam, hogy nem volt időm végig gondolni, milyen volt az első
napom. A főnököt leszámítva rosszabbra számítottam. Tény, hogy élveztem a
titkárnősködést. Nem volt sem unalmas, sem nehéz, legalábbis így első nap. Nem
tudtam, aznap mire számítsak, de felkészültem a legrosszabbra. Talán Elwood ezúttal
az Antarktiszre küld…
* * *
Kilencre
beestem az irodámba – büszke voltam, hogy az én irodámként emlegethetem. Ledobtam a táskám, és mielőtt neki
láttam volna a szinopszisoknak, elmentem, hogy megtudjam, hol lehet kávét inni.
Volt
egy kis raktá a folyosó bal oldalán, amit a takarítóknak tartottak fent. Ők
vitték ki a kávét a dolgozóknak, de mivel nem tudtam, hogy szóljak nekik,
személyesen mentem oda. Nem gondoltam, hogy lehet valaki az ajtó közelében, így
lendületesen kitártam… És valakit jó alaposan hátba vágtam. Csattanás
hallatszott, majd valami összetört, és egy mély hang cifrán káromkodott.
Ajjaj…
Kitártam
az ajtót, és megláttam a csattanás forrását. Egy csésze ezer darabra tört, a
kávé pedig beterítette az amúgy se túl nagy helységet.
A
férfi, akit hátba vágtam, az ingét törölgette, ugyanis magára öntötte a kávét.
–
Uramisten, úgy sajnálom – rémüldöztem. Kapkodva körbenéztem, és mikor megpillantottam
egy törlőruhát az egyik szék karfáján felkaptam, és törölgetni kezdtem az idegen
ingét. Éreztem a melegséget az arcomon, és tudtam, hogy pipacs vörös vagyok.
Hevesen próbáltam letisztítani a férfi ingét, amíg az el nem kapta a kezem.
–
Semmi baj – mondta a férfi, erős, brit akcentussal.
Felnéztem
rá, hogy még egyszer bocsánatot kérjek az ügyetlenségemért, de mikor a tekintetem
találkozott az övével, inkább becsuktam a szám.
A
második legjóképűbb férfi állt előttem, akit az elmúlt egy hét alatt láttam. Szögletes
álla, hatalmas kék szemei, és szőke haja kontrasztban volt sötét zakójával, és az
alatta megbújó fehér ingével, melyet az én ügyetlenkedésem miatt egy széles barna
folt csúfított. A keze puha volt, valósággal simogatta az enyémet.
–
El… elnézést. Nem volt szándékos, Mr…
–
Rathbone. Jack Rathbone.
–
Nagyon sajnálom, Mr. Rathbone. Kifizetem a tisztíttatást. – Bár, hogy miből,
arról fogalmam sem volt, mert még nem kaptam fizetést.
–
Ugyan, hagyja csak. – Kék szemei barátságosan mosolyogtak, az ajka mindkét sarka
felkunkorodott, nekem pedig komoly erőfeszítésembe került, hogy ne tátsam el a szám.
– Nem történt semmi.
–
Mégis mi folyik itt? – szólalt meg egy szigorú hang az ajtóban.
Összeszorítottam
az ajkam, és magamban hangosan káromkodtam.
Basszus.
Elwood.
–
Semmi, Mr. Elwood – szólt hátra Rathbone a válla felett. – Csak egy kis
baleset.
–
Az én hibám – pillantottam át Jack válla felett Elwoodra, ki abban a pillanatba
lépett be a már amúgyis szűk helyiségbe. – Rányitottam az ajtót.
Elwood
arca elborult, a szeme szinte szikrázott, ahogy végignézett Rathbone-on.
–
Nagyon sajnálom, Mr. Rathbone. Emma új még itt, és…
–
Ugyan, Daniel – csóválta szép fejét. – Egy véletlen baleset volt. Ne csináljuk
belőle ekkora ügyet.
Oké.
Határozottan kedvelem – döntöttem el.
–
Kérem. Fizetem a tisztítatást. Ez nem fog könnyen kijönni a zakójából…
–
Emma, menj az irodádba! – szólt szigorúan Daniel.
Jé!
Most már tegeződünk?
–
De…
–
Emma!
Tudtam,
hogy ebből még katasztrófa lesz, így nem rontottam tovább a helyzetet azzal,
hogy ellenkezem.
–
Elnézést – néztem utoljára Jackre, majd kisomfordáltam a Jégcsap mellett.
Bemenekültem az irodámba, és gyorsan elmerültem a munkába. Ma újabb szinopszisok
érkeztek, és el kellett olvasnom egy levelet, amit a követségről küldtek, így volt
mivel elfoglalnom magam, amíg a Jégcsap úgy nem dönt, hogy fejmosást tart.
Mindegyiket
szinopszist háromszor átnéztem mielőtt elküldtem, hogy Elwood semmi hibát ne
találhasson benne, majd mikor meggyőződtem róla, hogy tökéletesek, átküldtem
Elwoodnak.
Feladó: Emma
Cailli
Tárgy: Szinopszis
Dátum: 2013.
július 4.
Címzett: Daniel
Elwood
Mr.
Elwood!
Készen
van az összes szinopszis, remélem, megfelel. Elnézést, amiért leöntöttem azt az
idegent. Tényleg nem volt szándékos.
_____________
Emma
Cailli
Öt
perc múlva jött a válasz.
Feladó: Daniel
Elwood
Tárgy: Újabb
hiba
Dátum: 2013.
július 4.
Címzett: Emma
Cailli
Miss
Cailli!
Az
az idegen egy neves cég vezetője. Hála istennek, hogy balesetnek titulálta a
dolgot. Legközelebb legyél figyelmesebb, Emma! Ha most felmondta volna az
üzletet, nem lettem volna jó kedvemben!
__________________
Elwood,
vezérigazgató
Nem
lennél jó kedvedben, Elwood? Te vagy az egyetlen, aki felhúzza magát, ha
elveszít öt milliót…
Feladó: Emma
Cailli
Tárgy: Feltételes
mód
Dátum: 2013.
július 4.
Címzett: Daniel
Elwood
Mr.
Elwood!
Gondolom
magának is feltűnt, hogy feltételes módot használt, nem is véletlenül. Mr.
Rathbone rendkívül rendes úriembernek tűnt – ami egyébként nem mondható el
mindenkiről –, ráadásul még csak mérgesnek sem látszott. Ez talán azt jelenti,
hogy némileg túlreagálja a dolgot, uram. Teljes mértékben vállalom a felelőségett
a történtekért, ha kell, még a tisztíttatást is fizetem, de nem kell, hogy
lehordjon érte, így is eléggé sajnálom.
Ui.:
Mi ez az újfajta tegezés?
______________
Emma
Cailli
Teljesen
tisztában voltam azzal, hogy túllőttem a célon, de megérdemelte. Lehet, hogy
főnök, és lehet, hogy dúsgazdag, de ő sem tökéletes. Akkor pedig ne is
viselkedjen úgy.
Feladó: Daniel
Elwood
Tárgy: A
főnök szó jelentése
Dátum: 2013.
július 4.
Címzett: Emma
Cailli
Emma!
Tisztában
vagy a főnök szó fogalmával? És azzal, hogy hogyan kell beszélni vele? Mivel
Jack a cégem vendége, és még marad egy ideig, az én dolgom, hogy biztosítsam a
kényelmét. De ha az alkalmazottaim leöntik kávéval, az nem egészen célra
vezető.
És
mellesleg: azt tegezek, akit akarok.
Most
pedig légy szíves, és hozz be három kávét az irodámba.
_____________
Daniel
Elwood
Fortyogtam
a haragtól, és rettentő megalázottnak éreztem magam. Hát engem ugyan ne
tegezzen, ha nem engedem meg! És igen, tisztában vagyok vele, kivel beszélek.
Egy gonosz, jégszívű főnökkel, aki nem foglalkozik az alkalmazottaival, és
fogalma sincs arról, mi az az etikett.
Mérgesen
felálltam az asztaltól és visszatértem a kávé szobába. Mivel nem mondta, milyen
kávét kérnek, csináltam három cukros, tejes, tejszínhabos kávét. Ha szerencsém
van, ezzel kiengesztelhetem.
Bekopogtam
az irodába, és meg vártam, amíg beenged.
Két
férfi ült a Jégcsap mellett. Rathbone, és egy őszülő, ötvenes éveiben járó,
jólöltözött férfi.
–
Tedd az asztalra, Emma! – utasított Daniel.
Óvatosan
az asztal szélére helyeztem a tálcát, hogy véletlenül se loccsanjon ki.
–
Szükségem lenne rád, Emma – suttogta a fülembe. – Ülj le, kérlek.
Hát
persze, ilyenkor jó vagyok, mi? – förmedtem rá gondolatban. Kénytelen kelletlen
leültem Rathbone mellé, és hogy jó benyomást keltsek, finoman keresztbe tettem
a lábam, és fesztelenül mosolyogtam. Jack rám mosolygott, és elvette az egyik
bögrét.
–
Ez nagyon finom – hümmögött elismerően.
Muszáj
volt vetnem egy jelentőségteljes pillantást Elwoodra. Ezt neked Jégcsap! Kávét
főzni tudok.
Ő
is belekortyolt a sajátjába, de természetesen nem dicsért meg, mint Jack.
–
Nos, Daniel, azt hiszem, megegyeztünk. Ha a munkásai még ezen a héten tudnak
kezdeni, nem lesz gond.
–
Megoldható, Jack. Odaküldöm Stevent, és ő majd elkezdi a munkálatokat.
–
Tökéletes, Daniel. Akkor én most, megyek is. Ma estére kellenének a tervek,
hogy minél hamarabb kezdhesd.
Jack
felállt, és kezet csókolt nekem.
–
Viszlát, Emma.
–
Viszlát, Jack.
Rathbone
távozott, én pedig ott maradtam a Jégcsappal, és az idegennel.
–
Emma, ő itt a jobb kezem, Stephan Lawson.
Stephan
elmosolyodott, és kezet nyújtott.
–
Emma Cailli vagyok.
–
Örülök, hogy megismerhetem, Emma.
Na,
tessék. Stephannak is van modora.
–
Én is, Stephan.
–
Ha kifecsegtétek magatokat, lássunk munkához. Emma írj egy e-mailt Jack
cégének…
* * *
Egészen
este hétig intéztük Jack építkezésének munkálatait. Több vázlatot is kellett
készítenünk, mert Jack egyedi épületet szeretett volna. A ház, amit fel akart
építtetni Elwood munkásaival, neki épült. Le akart telepedni itt, Seatleben, és
multimilliárdoshoz méltó házat szeretett volna. Rathboneról kiderült, hogy még
nőtlen, bár idősebb, mint a Jégcsap. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen dögös
pasinak nincs barátnője? Bár a helyes pasikkal mindig az a baj, hogy vagy
egoisták, vagy ferdehajlamúak. Lehet, hogy Elwoodal is ez a baj…
–
Emma, elvinnéd ezeket a terveket Jacknek? Itt szállt meg kétsaroknyira. Stephan
majd elvisz, ha kell.
–
Rendben – bólintottam.
Kihoztam a táskám az irodámból, majd
lerohantam a sok lépcsőn. Stephan egy fekete Audiban ült. Ez volt Elwood egyik autója – a sok közül.
–
Vigyem is haza, Miss Cailli?
–
Ha ráér, Stephan, megkérném – mosolyogtam.
Visszamosolygott.
–
Elwood mindig ilyen mogorva? – kérdeztem, mert úgy gondoltam, Stephan majd
tudja a választ.
–
Nem, kisasszony. Régen nem volt ilyen.
–
Akkor most miért? Vagy csak velem…?
–
Hát… nem mindenkivel ilyen. Maga különleges személy… Nem szándékosan ilyen
magával.
–
Azt hiszem, ezt most nem értem. Ezek szerint senki mással nem ilyen, csak
velem? Valami rosszat tettem?
–
Nem, Miss Cailli. Maga semmit nem tett.
–
Akkor?
–
Erről nem beszélhetek. Mr. Elwood megtiltotta.
Akkor
itt valami nagyon nincs rendben. Mi baja van velem?
–
Mióta dolgozik neki, Stephan? – Minél többet megtudok Elwoodról, annál közelebb
kerülök a megoldáshoz.
–
Hat éve – felelte egyszerűen.
Sok
tapasztalata lehet…
–
Itt vagyunk. – Stephan leparkolt egy magas épület előtt, és mivel nem volt
hajlandó többet mondani, kiszálltam.
–
Sietek.
Becsaptam
a kocsi ajtaját, és átsiettem a parkolón. A bejáratnál egy nagydarab biztonsági
őr állt. El akartam csusszanni mellette, de utamat állta.
–
Hova, hova kishölgy?
–
Mr. Rathbonet keresem. Egy építkezés terveit kell átadnom neki.
–
Várjon itt – bólintott. Eltűnt az ajtón túl, és egy perccel később Jack
társaságában tért vissza.
–
Á, Emma. Örülök, hogy látom – mosolyodott el. – Kerüljön beljebb.
Majdnem
eltátottam a szám, mikor láttam, hogy egyetlen vászonnadrág van rajta. Ahogy
lassan ki-be lélegzett úgy emelkedett izmos mellkasa is, és alig tudtam másfelé
nézni. Tuti, hogy direkt csinálta.
Egy
előtér szerű helységbe vezetett, de nyugodtan lehetett volna egy királyi palota
előterme is. Az elrendezés tizennyolcadik századi volt, minden bútor sötét
barna, a szőnyeg török eredetű. Az ablakon tizenkilencedik századi függöny
lógott, előtte egy szintén barna bőrkanapé. Egy kerek, oroszlán lábú asztal
állt mellette, amin volt egy tálca, tele déli gyümölccsel. A fal halványsárga.
Látszott, hogy van ízlése a pasinak.
–
Tetszik? – kérdezte mosolyogva.
–
Igen – mosolyogtam vissza. – Nagyon ízléses.
–
Valóban az – bólintott. – Kedvelem a régi kori dolgokat.
–
Ezt látom.
–
Jöjjön, üljön le.
Kiderült,
hogy a kanapé nem csak szép, de kényelmes is.
–
Bort? – kérdezte, és már indult is egy másik helység felé.
–
Vöröset, ha van – bólintottam.
Jack
eltűnt, én pedig egyedül maradtam a luxus nappaliban. Elővettem a táskámból a
terveket, és letettem az asztalra. Minek is kell ehhez bor? – gondolkodtam.
Csak oda kell adnom a terveket neki, aztán haza menni.
A
gondolat végére Jack visszatért a borokkal. Kecsesen átvágott a nappalin és
letette elém egy talpas poharat. Még mindig nem viselt pólót, és látszólag
rendkívül élvezte a hatást.
–
Egészségére – emelte fel a sajátját.
–
Magának is. – Bele kortyoltam a boromba, és elégedetten nyugtáztam, hogy
rendkívüli évjárat lehet.
–
Kérem, hívjon Jacknek.
–
Jack – bólintottam. Szándékosan nem mondtam, hogy hívjon Emmának. Nem ismerem,
szóval nem adok neki ilyen engedményt.
–
Hol lakik, Emma?
Hát
igen. Sejtettem, hogy valami nem lesz rendben.
–
Házban, Jack. Egy nagyon kényelmes házban.
Felnevetett,
de a nevetése enyhén gúnyos volt.
–
Tudod, hogy értettem.
–
Nem engedtem meg, hogy tegezz – mondtam higgadtan. – Itt vannak a tervek, nézd
meg őket, és amelyikkel meg vagy elégedve, azt küld vissza holnap Danielnek.
Pislogott
párat és lenyelte a választ.
–
Rendben – mondta szinte védekezve. – Köszönöm, Emma.
–
Nincs mit, Jack. – Felálltam.
–
Vigyem haza?
–
Stephan visz haza. – Elmentem Jack mellett, igyekeztem minél gyorsabban kint
lenni az ajtón. De azért, hogy ne tűnjek udvariatlannak, visszafordultam.
–
Jó éjt, Jack.
–
Jó éjt, Emma.
Otthon
arra sem volt erőm, hogy átöltözzek. Ruhástól dőltem az ágyra, és rögtön
elaludtam.
Másnap
arra ébredtem, hogy péntek van. Ami azért volt szörnyű, mert aznap volt Tia
divatbemutatója, és fogalmam sem volt, hogy lógjak el a munkából… Ez még csak a
harmadik napom. Nem mondhatom, hogy nem tudok ott maradni, mert más dolgom van…
Ráadásul a Jégcsap így is ideges volt aznap.
–
Késtél, Emma – ripakodott rám, amint beestem az irodába.
–
Tudom, sajnálom.
–
Ez egy munkahely, Emma, és elvárom, hogy pontos legyél. Ráadásul minden a feje
tetején áll. Jack nincs megelégedve a tervekkel, és újakat akar. De hétfő az
utolsó határidő, amikor elkezdhetjük az építkezést. Addigra új tervek kellenek,
vagyis bent kell maradnod ma, legalább nyolcig.
Ó,
a francba.
–
De… nekem dolgom van délután. Már megbeszéltem a barátnőmmel…
–
Vészhelyzet van, Emma.
Ó,
miért kell neked keresztülhúznod a számításaimat, Jégcsap?
–
Nincs valaki, akit be tudna tenni a helyemre?
Csak egyetlen délutánról lenne szó.
–
Ha lenne, már betettem volna, Emma – monda gúnyosan.
A
szavai hatására, mintha leöntöttek volna jeges vízzel.
–
Akkor szerezzen valaki mást, ha ennyire szarul végzem a munkám – vágtam a
képébe, és becsaptam az irodám ajtaját, kizárva őt.
Szóval
szarul végzem a munkám? Na, majd adok én neked, Jégcsap! Fogalmam sincs, mi baja
van velem, de én is ember vagyok, nekem is jár az elismerés!
Tegnap
annyi tervet készítettünk, hogy pontosan tudtam, hogy kell. Kivettem a
fiókomból hét rajzlapot, és munkához láttam. Fogtam egy vonalzót – anélkül el
sem kezdtem. Mivel jártam már Jacknél, tudtam, milyen az ízlése, milyen ház
felelne meg neki. Sokáig tartott elkészíteni az első tervet is, mert olyan
alapossággal dolgoztam, ahogy még soha. Milliméter pontosan húztam meg a
vonalakat, nem maszatoltam össze a papírt. Délben elkészültem a hét tervel, és
rögtön azután hozzáláttam a szinopszisokhoz. Két óra volt, mikor azokat is befejeztem.
Először a terveket szkenneltem be Elwoodnak.
Feladó: Emma
Cailli
Tárgy: Szar
munka
Dátum:
2013. július 5.
Címzett: Daniel
Elwood
Itt
a szar munkám. Remélem, legalább megnézi.
___________
Emma
Cailli
Folytattam
a munkát. Egy könyv belsejét kellett megszerkesztenem, és fogalmam sem volt,
hogy kezdjek hozzá. Először is a betű méretet- és típust változtattam meg,
aztán kihúztam a margókat, megszámoztam az oldalakat, és a fejezetek első
betűjét iniciáléra változtattam.
Egy
órával később jött egy e-mail Jégcsaptól.
Feladó: Daniel
Elwood
Tárgy: Hmm…
Dátum: 2013.
július 5.
Címzett:
Emma Cailli
Emma!
Le
vagyok nyűgözve! Tökéletesek a tervek, és még pontosak is. Meg vagyok elégedve.
De azt nem akarom hallani, hogy ez miatt nincsenek készen a szinopszisok!!!
______________
Daniel
Elwood
Chh…
Még megdicsérni sem tud úgy, hogy ne kötne bele valamibe…
Feladó: Emma
Cailli
Tárgy: Gyorsaság,
és tehetség
Dátum: 2013.
július 5.
Címzett: Daniel
Elwood
Minden
készen van. Csak hogy tudja, még Teresa könyvének belsejét is megcsináltam.
___________
Emma
Cailli
Na,
most kötekedj Jégcsap! Úgy vigyorogtam a monitorra, mint valami idióta. Most
duplán meg lehet elégedve. Végre valami, amit a kis selejt jól csinál…
Mivel
öt perc múlva sem kaptam választ, folytattam a munkát. Tökéletesítettem Taresa
könyvét, és elküldtem Elwoodnak, hogy jó-e így.
Három óra előtt bekopogtam a Jégcsaphoz. Egy
halk szabad után benyitottam.
–
Ülj le, Emma.
Helyt
foglaltam vele szembe, és már belekezdtem a volna a mondanivalómba, amikor
beszélni kezdett.
–
Tudod, nagyon meglepődtem, mikor megkaptam az e-mailed. Tökéletes munka volt… –
Egy pillanatra elhallgatott. – Ki segített?
Mi
az, hogy ki segített??? Miért kellene
bárkinek is segítenie?
–
Senki nem segített, Elwood. Magam csináltam az egészet.
Elgondolkodva
felhúzta a szemöldökét.
–
Nos, ez esetben gratulálok.
Egy
fenét gratulál… Komolyan azt hiszi, hogy valaki mással végeztettem el a munkát?
Hogy lehet valaki ilyen… Jégcsap?!
–
Igazán jól esik, hogy azt hiszi, nem a sajt erőmből csináltam meg azokat a
terveket.
–
Én ilyet nem mondta!
–
De gondolta – vágtam vissza.
–
Mi vagy te, gondolatolvasó? Mikor fogsz végre leállni azzal, hogy megmondod,
mit érzek, és gondolok???
–
Mikor fogja végre elhinni, hogy én is meg tudok csinálni valamit?
–
Komolyan ezen veszekedjünk?
–
Nem kell veszekednünk, mert nekem van igazam. Nem bízik bennem, nem hisz nekem,
nem tart semmire. Mondja, akkor mégis miért vett fel?
–
Mert tehetséget láttam benned. A többiek üresek voltak, de te más vagy.
Látszik, hogy képes vagy dolgokra.
–
Akkor mégis miért kételkedik bennem folyton?
–
Miről beszélünk, Emma? Három napja dolgozol itt. Még nem tudom, mire vagy
képes.
Szóval
nem tudja? Hát azok a tervek nem bizonyítottak? Mit kellene tennem, hogy lássa,
nem vagyok béna?
–
Valami délutáni programról beszéltél reggel. Hová akarsz menni?
–
A barátnőmnek lesz ma egy divatbemutatója. A Beautiful Worldnél modell. Négykor
lesz a bemutató, és megígértem neki, hogy ott leszek.
Kérlek
Jégcsap, engedj el…
–
A Beautiful Worldnél? Elég híresek.
–
Tudom – mosolyogtam. – Mellesleg Tiáról van szó. Itt dolgozik magánál. Takarít.
–
Áá – mosolyodott el. Gyönyörű volt, amikor mosolygott. Ez nagyon ritka dolog
lehetett nála, mert eddig nem sokat láttam mosolyogni. – Tia Everett.
Ismeri.
Én is elmosolyodtam. Most már biztos, elenged.
Talán mégse olyan fagyott jégcsap…
–
Mikor van vége? – kérdezte.
–
Nem tudom – ráztam a fejem. – Talán olyan hét körül.
Felsóhajtott.
–
Menj, Emma! Hétfőn kilencre várlak.
Felálltam.
–
Köszönöm, Daniel. Akkor hétfőn.
A
busz negyvenöt perc alatt ért a Burnside streetre. Rohannom kellett, ha időben
oda akartam érni. De mikor tíz méteres körzetbe értem, megtorpantam. A kifutó
előtt kábé ezer ember gyülekezett. Hangosan beszélgettek, ki tudja, miről, és
tolakodtak, hogy jobban a kifutóhoz férjenek. Hányingerem támad. Mennyien
vannak!!! Leküzdöttem a késztetést, hogy elrohanjak, és elindultam a tömeg
felé. Közben egész végig fulladoztam, de valahogy túléltem. Megkerültem a sok embert,
és hátra mentem a sátorba, hogy segítsek Tiának.
–
Emma – sikított, mikor meglátott. Egy csodás hosszú vörös ruha volt rajta. A
haját összefogták a feje búbján, és annyira ki sminkelték, hogy teljesen
eltakarta a valódi arcát.
–
Csodás vagy, Tia – mosolyogtam.
–
Ó, tudom én az – vigyorgott.
–
Tudok valamiben segíteni? – Körülnéztem, hogy van-e valami, amiben segíthetnék,
de úgy tűnt, mindenki boldogul.
–
Van ott egy deszka, amit neki kéne támasztani a kifutónak, hogy a modellek
könnyen fel tudjanak menni. – Rámutatott egy fadeszkára, ami a sátor ajtajánál
állt.
–
Oké.
Felemeltem
a deszkát, és egy jó nagy lendülettel megfordultam. A deszka beleütközött
valami keménybe, és az a kemény valami tompa puffanással ért földet.
Megmerevedtem. Istenem, már megint mit csináltam?
Hátrapillantottam…
Az
egyik modell ájultan hevert a földön.
A
szemem kigúvad, és elejtettem a deszkát.
–
Basszus… – tátogtam. Tiára néztem, aki tátott szájjal bámult a lányra, majd rám
és a láttam, hogy enyhe sokkot kapott.
–
Tia… Ez elájult – sipítottam. – Elájult!!!
Remegett
a gyomrom, ahogy az ájult lányt bámultam. Keze lába széttárva, az homlokán egy
vörös csík. Ennyire szerencsétlen is csak én lehetek…
–
Basszus, Tia… Most mi lesz? Mindjárt kezdenetek kell.
–
Oké, oké nyugi! Hívjuk a mentőket, és majd valaki helyettesíti. Tia arca halál
sápadt volt, de ő legalább tudott gondolkodni ilyen helyzetben.
–
Annyira sajnálom, Tia. Esküszöm, nem láttam, hogy ott áll…
–
Most már mindegy. Gyerünk öltött át. Te fogod helyettesíteni Lindsayt, mert
nincs senki más.
–
Hogy mit fogok én csinálni??
–
Fel fogsz lépni, te szerencsétlen csődtömeg. Ha fontos neked az állásom,
megteszed!
–
De nekem fogalmam sincs, mit kell csinálni… Ráadásul tudod, hogy lámpalázas
vagyok…
Lassan
kezdett eluralkodni rajtam a pánik. A leghalványabb fogalmam sem volt, hogy
kell végigmenni egy kifutón tízcentis magas sarkúban úgy, hogy ne essek hasra.
Erre nem voltam felkészülve…
–
Gyerünk, Em. Te vagy az utolsó reménységünk.
–
Akkor elvesztetek… – Az lehetetlen, hogy én színpadra álljak ennyi ember előtt.
De mégsem hagyhatom cserbe Tiát, főleg, hogy ez az egész miattam van. Olyan
sokszor segített már nekem. Itt az ideje, hogy viszonozzam. – Oké, oké –
sóhajtottam.
Tizenöt
perc múlva én álltam a függöny előtt. Zenére kellett végigmennem a kifutón, majd
megállni a végén pár pillanatra, hogy lefényképezzenek. Csak nem lesz olyan
nehéz… A zene elhallgatott, és kezdődött az enyém. Eltoltam a függönyt, és
kiléptem a rivaldafénybe, ezer ember elé. A délutáni fény simogatta a bőröm,
melegem lett tőle. Egy smaragdzöld pánt nélküli ruha volt rajtam, ami szorosan
tapadt a testemre. Alig tudtam mozdulni benne. A hajam ki volt engedve, a
szemem kifestve. A tekintetem egyetlen pontra szegeztem a tömeg felett, úgy
mentem előre. Hallottam a fényképezőgépek kattogását. Mosolyt engedtem az
arcomra. Ez fantasztikus. Nem is olyan nehéz, mint ahogy gondoltam… Felemeltem
a kezem, hogy láthassák a táskát. A kifutó elején megálltam egy pillanatra,
majd leguggoltam, és csókot adtam a tömegnek. Azok sikítva és üdvrivalgással
fogadták. A zene gyorsult, én pedig ritmusra felkeltem, és megpördültem. Jobbra
fordultam, a fejem pedig balra döntöttem, úgy mosolyogtam a tömegre. Azok
integetve, nevetve és sikítozva ujjongtak. Nem is olyan félelmetes. Ráadásul
nagyon élveztem. Miközben újra a közönség felé fordultam, a szemem egyetlen
emberen akadt meg. Egy férfin…
Daniel
Elwood állt a tömeg közepén.
A
szívem abban a pillanatban kétszer olyan gyorsan kezdett el verni. Makulátlan
öltözékben volt, a szeme engem vizslatott. Egyetlen pillanatra néztem vele
össze, de ez elég volt ahhoz, hogy elvegye a bátorságom. Hátat fordítottam a
közönségnek, de a mosolyom nem olvadt le. Nem szabad mutatnom, hogy megijedtem.
Ezek a fotók benne lesznek az újságokban. Visszasasszéztam a kifutón, de
mielőtt eltűntem volna a függöny mögött még hátrafordultam, és egy utolsó
csókot adtam a közönségnek. Újabb sikítások közepette beléptem a függöny mögé,
és zihálva lerogytam egy székre.
–
Fantasztikus voltál, Emma – sikított Tia. – Tökéletes, egyszerűen tökéletes.
Született modell vagy.
–
Köszi – vigyorogtam rá. – Nem is volt olyan rossz. Határozottan élveztem. De
Tia… Nem mehetek vissza. Daniel ott van a közönség sorai között, és meglátott.
Ő úgy tudja, hogy téged jöttelek nézni. Azok után, amit a színpadon műveltem,
azt hiszi majd, én is modell vagyok.
Tia
homloka ráncba szalad.
–
Daniel itt van? Hát… az nem jó.
–
Tudom – sóhajtottam. Jelenleg annyira jól éreztem magam, hogy ez nem nagyon
tudott érdekelni. Vissza akartam menni a színpadra…
–
De azért nem hátrálsz meg ugye?
–
Persze, hogy nem. Most kezdek belelendülni. Amúgy pedig: kit érdekel, mit
gondol Elwood? Semmi köze hozzá nem?
Téged érdekel, te hülye
– ripakodott rám a tudatalattim. Már
kezdett normális lenni veled. Ezzel tuti elcseszted minden esélyed!
Nem
csesztem! Semmi köze hozzá, mit csinálok. Csak a főnököm, semmi más. Amit a munkán kívül csinálok, abba
nincs beleszólása – vágtam vissza a tudatalattimnak.
De azt hiszi, hazudtál
neki!
Nem
érdekel!
–
Emma, még egy szám, és újra te jössz.
Három
óra múlva véget ért a divatbemutató. Egy rövid szoknyában és fekete tűsarkúban
voltam, mikor mindannyian felmentünk a színpadra, hogy elbúcsúzzunk a tömegtől.
Daniel még mindig ott volt, és engem figyelt. Idegesített a tekintete, és nem
is nézem rá. Ezért még tuti felelni fogok hétfőn… Bár semmi köze nem volt
hozzá, és ezt is próbáltam elhitetni magammal, a gyomrom mégis görcsben volt.
Az alakítást, amit a színpadon műveltem, nem tudom meghazudtolni… Bármit is
mondjak neki, hazugnak fog titulálni.
Nyolc óra volt, amikor hazaértem. Lehámoztam
magamról a ruhát, és szó szerint bezuhantam az ágyba. Addigra olyan fáradt
voltam, hogy szinte minden kiment a fejemből. Csak persze Daniel nem. Hogy
lehet az, hogy még akkor is meg tud félemlíteni, amikor tíz kilométer köztünk a
távolság? Megcsóváltam a fejem. Ha szerencsém van, hétfőre elfelejti.
2015. március 21., szombat
Új sztori!
A nagy tanulások közepedte sem hagyott el az ihlet,
és már ki is találtam a következő történetem alap sztoriját. Még nem tudtam
sokat foglalkozni vele, hisz itt van az Aranymosás, a Hellfire és a BT is, de
mindig újabb és újabb ötleteket találok ki. Ne aggódjatok, először befejezem a
Hellfiret, utána pedig a BT-t. De biztosítalak titeket róla: ilyen sztorit még
egyetlen könyvben sem olvastam, teljesen egyedi lesz! :)
2015. március 20., péntek
Beléd temetkezve 3. fejezet
3. fejezet
Reggel
a telefonom csörgése ébresztett. Tia már elment dolgozni, de nem feledkezett
meg rólam.
–
Ébren vagyok – motyogtam álmosan. Megdörgöltem a szemem, és rápislogtam az
órára.
–
Hát persze – jegyezte meg epésen. – Olyan a hangod, mint egy rekedt rozmáré.
Azért keltelek én, mert te képes vagy, és elkésel az első munkanapodon.
–
Köszi – horkantottam, és felültem.
–
Szívesen máskor is – nevetett. – Siess, mert tényleg elkésel. Várlak nyolc
ötvenkor a bejáratnál! – És már le is tette.
Kedvem lett volna visszafeküdni, de tényleg
nem akartam elkésni. Öltözés közben furcsa gondolatok kúsztak a fejembe: mától
fontos része leszek a társadalomnak. Komoly munkám lesz, komoly – na és persze
őrjítően szexi – főnökkel. És ez egy nagy fejlődés az életemben. Rendes munka,
igazi társadalommal. Ki gondolta volna, hogy egyszer ide jutok? Én nem, az
biztos.
Fél kilenckor teljes pompámban indultam el
az Elwood cég felé. Egész úton a rám váró megpróbáltatások jártak a fejemben. De
azért úgy gondoltam, normális, ha az ember izgul az első munkanapján… Ugye?
Valójában
soha nem voltam izgulós fajta. Az emberek többsége minden miatt aggódik,
idegeskedik, aztán pedig csodálkoznak, ha meghalnak agyvérzésben… Igaz, akkor
már nem csodálkoznak semmin…
Én
úgy voltam ezzel, hogy aminek jönnie kell, az jönni fog. Nincs értelme
idegeskedni miatta. Ez azonban mégis más volt… Egy teljesen más fajta munka,
teljesen más légkörrel. Mr. Elwood nem olyan, mint Taylor. Ő okos embernek tűnt, jó kiállásúnak, és
sokkal több volt benne, mint Taylorban valaha is…
–
Hú, Emma! Kivételesen pontos voltál. – Tia ellökte magát a faltól, és felém sietett.
– Ez aztán a fejlődés.
–
Én is tudok pontos lenni, ha akarok – vetettem oda. – Neked nem dolgoznod kéne?
–
Én csak takarítok – legyintett. – Az meg gyorsan megy.
Az
órámra pillantottam.
–
Mennem kell. Szeretnék még kilenc előtt felérni.
–
Hú, de sürgős lett hirtelen! – nevetett. – Gyere, felkísérlek, nehogy eltévedj.
–
Tudom, merre kell menni.
–
Persze, persze – mondta, és belém karolt.
Daniel
Elwood már várt rám.
–
Á, Miss Cailli – pillantott fel. – Korábban érkezett.
–
Nem akartam elkésni – vontam vállat. – Leülhetek?
–
Csak tessék – intett nagyvonalúan.
Ezúttal
nem botladoztam, kecsesen átvágtam az irodán, és leültem Mr. Tökéletes elé. Elwood
lapozgatott a papírjai között, majd elém tett egyet.
–
Itt írja alá – mutatott a kis vonalra a papír alján.
–
Mi ez? – vontam össze a szemöldököm.
–
Egy szerződés, amivel igazolja, hogy a cég tagja. Kap egy igazolványt, amit ha
bemutat a cég által megvásárolt boltokban, ingyen vásárolhat, illetve étkezhet.
Megráztam
a fejem.
–
Nekem nincs szükségem erre.
Még
csak az kéne, hogy a cég tartson el. A gondolattól is megszégyenülök.
–
Ez a cég ajándéka, Emma.
–
Az ajándék nem azoknak jár, akik valamit jól csináltak? – tudakoltam.
–
Nálunk nem.
–
Jobb helyeken igen.
Felvonta
egyik szép ívű szemöldökét.
–
Ha nem akarja, nem adom oda.
–
Remek – mosolyogtam.
Mélyet
sóhajtott.
–
Maga aztán nehéz eset – csóválta a fejét.
–
Úgy gondolja?
Mélyen
a szemembe nézett, és egy pillanatig várt a válasszal.
–
Igen. Ön igazán nehéz eset, Miss Cailli.
Lesütöttem
a szemem. Most nem akartam veszekedni.
–
Jöjjön, körbevezetem. – Gyors hangulat váltás volt. Már fel is állt, és kitárta
előttem az ajtót.
Én
is felálltam.
–
Még mindig nem vagyok biztos abban, hogy jól döntött, Mr. Elwood. Komolyan úgy
gondolja, hogy én vagyok a legalkalmasabb erre az állásra? – kérdeztem,
miközben elmentem mellette.
–
Nos, Miss Cailli, igen, úgy gondolom. Volna oly kedves, és nem kételkedne
tovább a döntésemben?
Szent szar.
Ez most ideges.
–
Elnézést.
Elindult,
én pedig azon gondolkodtam, mi rosszat mondtam. De az is lehet, hogy csak
amolyan ideges típus. Végtére is, alig huszonhét éves. Más férfiak az ő korában
még bulizni, meg családi összejövetelekre járnak.
–
Hogy áll az olvasással, Emma?
–
Tessék? – pislogtam. Ez meg hogy jön ide?
–
Olvasás – toppantott idegesen.
–
Már az interjún mondtam, hogy szeretek olvasni.
–
Milyen könyveket szeret?
Egy
pillanatra elgondolkodtam. Jane Austen könyveket olvastam, de igazából semmi mást…
–
Jane Austen.
–
Büszkeség és Balítélet?
Bólintottam.
–
És mást? – Végigvezetett a folyosón, és megállt egy ajtó előtt.
–
Mást nem igen – ráztam a fejem. – Nem volt rá időm.
–
Hmm… – elgondolkodva nézett maga elé. – Szabadidejében mit csinál? Az olvasáson
és a futáson kívül?
Te
jó ég. Emlékszik…
–
Nem nagyon van szabadidőm. Ezekre sincs sok.
Felhorkantott.
–
Mindenkinek van szabadideje, Emma.
–
Magának van?
–
Van – vágta rá.
–
Örüljön neki – intettem.
Sóhajtott.
–
Ez lesz itt az ön irodája. – Kitártam az ajtót. Nem volt túl tágas, viszont
volt valami, ami miatt rögtön megszerettem. Az egyik utcára néző falat mintha
lebontották volna, csak üveg volt. Gyönyörű kilátás nyílt az utcára.
–
Ez meseszép – álmélkodtam.
–
Reméltem, hogy tetszeni fog. Láttam, milyen áhítattal bámult ki az irodám
ablakán, és gondoltam, odaadom magának ezt.
–
Csodálatos. Köszönöm – hálálkodtam.
Olyan
mosolyt villantott rám, amitől elállt a lélegzetem.
–
Komoly munkája lesz, Miss Cailli. Ne ájuljon el minden szép mosolytól.
Pipacs
vörös lettem. Basszus! Az első férfi, aki elérte, hogy elpiruljak.
–
Gondolja, hogy menni fog?
–
Ezt magának kell tudnia – vontam vállat. – Felvett.
–
De maga jelentkezett. Megbirkózik vele?
Dacosan
felszegtem a fejem.
–
Ha nem így gondolja, vegyen fel mást! Van választék.
Kicsit
meghökkent, de gyorsan összeszedte magát.
–
Gondolja, hogy így kell beszélnie a főnökével?
–
Gondolja, hogy így kell beszélni egy alkalmazottal?
Élesen
beszívta a levegőt. Szent tehén. Lehet, hogy túl messzire mentem?
–
Oké, kezdjük elölről – fújta ki a levegőt.
Pislogtam.
Hűha. Újabb hangulatváltás.
–
Szóval, ezen a héten még csak néhány konferenciára kell velem jönnie. Nem
akarom, hogy rögtön az első héten lefáradjon.
–
Ó.
–
A második héttől már komolyabb munkákat is kap. Azért kérdeztem, hogy szeret-e
olvasni, mert nem régiben megvásároltam egy kiadót, de az asszisztensem
felmondott.
–
Azt akarja, hogy én vegyem át a helyét? – rémüldöztem.
–
Pontosan – bólintott.
Kellett
egy pár pillanat, amíg megemésztettem. Túl komoly munka volt ez nekem, ráadásul
ez volt az első napom, de nem akartam veszekedni.
–
Oké…
–
Megbirkózik vele?
Sóhajtottam.
Megint kezdi…
–
Igen – suttogtam.
Pár
pillanatig csak bámult rám.
–
Megbántottam? – Valami halvány érzelem szaladt át az arcán, de nem tudtam, mi
volt az.
–
Dehogy. Már megszoktam, hogy az emberek lenéznek. – Felpillantottam rá. Az
ismeretlen érzelem visszatért az arcára, és azt hiszem sajnálat volt.
–
Lenézik?!
–
Mintha nem tudná. Maga is ezt teszi.
–
Ez nem igaz! – vágta rá.
–
De igen! – néztem a szemébe.
–
Élvezném, ha nem mondaná meg, kit nézek le, és kit nem!
–
Feltűnt, hogy mióta itt vagyok, folyton veszekedünk?
–
Feltűnt, hogy folyton maga kezdi?
–
Ha maga nem lenne ilyen… ilyen… – Próbáltam megfelelő szót találni arra, hogy
milyen, de ehhez nem volt elég nagy a szókincsem.
–
Ilyen mi? – kérdezte fenyegetően.
–
Mindegy – ráztam a fejem.
–
Helyes.
További
két órát töltöttünk azzal, hogy körbevezetett az épületben. Az Elwood épület huszonöt
emeletből állt, mindegyiken volt egy-egy fontosabb, a cég által felvásárolt
bolt, vagy gyár alelnökének irodája.
–
Ha gondolja, beszélhet velük, hogy egy kicsit többet megtudjon a cégemről.
–
Inkább nem – ráztam a fejem. – Maga is fel tud világosítani.
Felnevetett.
–
Fél a munkatársaitól?
–
Csak még… be akarok illeszkedni. Nem akarom úgy kezdeni, hogy mindenkinek a
nyakán lógok.
–
Nálunk fontos a segítség. Ha be akar illeszkedni, ismernie kell az itteni
szokásokat. Ehhez gyakorlat kell.
–
Azt hiszem, ezzel még megbirkózom.
Visszamentünk
az ötödikre, az irodámba.
–
Tegnap tettem az asztalára néhány szinopszist. Kérem, olvassa el, gépelje be,
mentse le, és küldje el nekem.
–
Ööö… Oké – motyogtam. Hűha. Ez aztán a gyors tempó. Még négy órája se vagyok
itt, de már utasításokat ad. Itt tuti nem fogok unatkozni.
–
Van egy telefon az asztalán. Néha fel fogom hívni.
Bólintottam.
–
Most magára hagyom. Tekintse ezt bemelegítő feladatnak. – Bátorítóan
megszorította a kezem. Puha, sima keze volt, az enyém szó szerint eltűnt benne.
– Sok sikert. – Aztán sarkon fordult, és elsétált. Tátott szájjal bámultam
utána. Olyan szexi feneke van…
Hagyd abba, Emma! Ő a
főnököd! – sikított a tudatalattim.
Tojok
rá. Akkor is dögös pasi – vágtam vissza.
Becsuktam
magam mögött az ajtót, és megálltam egy pillanatra. Gyönyörű, otthonos iroda
volt. Pontosan olyan, amilyet szerettem
volna. Lustán az asztalhoz sétáltam. Volt egy laptop és egy nyomtató az
asztalon. Az a pár szinopszis pedig pontosan huszonkettő volt.
Leültem
a laptop elé. Gyorsan végig gondoltam, amit Tiától tudtam. Neki volt egyedül
computere a házban, és én használhattam az övét.
Kinyitottam,
és megnyomtam a bekapcsoló gombot. A képernyő életre kelt, és perceken belül
megjelentek az ikonok. Csináltam egy új mappát, és elneveztem szinopszisoknak.
* * *
Egy
óra múlva befejeztem a gépelést, és gyorsan átküldtem Elwoodnak. Készítettem
róluk leltárt, sőt, még kritikát is. Öt perc múlva jött a válasz.
Feladó:
Daniel Elwood.
Tárgy:
Szinopszis
Dátum:
2013. Július 2.
Címzett:
Emma Cailli
Szép
munka, Miss Cailli. Gondosan átolvasta a szövegeket, és tökéletes a kritika is.
Ám lenne itt egy kis hiba. A vesszők rossz helyen vannak, a helyesírása
kritikán aluli. De ezen lehet javítani.
______________
Daniel
Elwood
Majd
elsüllyedtem szégyenemben. Pedig igyekeztem helyesen írni… De hát nem jártam
iskolába. Hogy is sikerülhetett volna…?
Gyorsan
felhívtam Tiát, hogy jöjjön fel segíteni. Öt perc múlva ott is volt.
–
Na, engedj oda, te lány! Figyeld a hibákat.
Kis
idővel később újra elküldtem őket, egy levéllel.
Feladó:
Emma Cailli
Tárgy:
Hiba
Dátum:
2013. Július 2.
Címzett:
Daniel Elwood
Mr.
Elwood!
Elnézést,
uram, két példányt készítettem belőlük, és a vázlatban – abban, amit véletlenül
küldtem el – nem figyeltem a helyesírásra. Mellékelem a jó változatot.
Még
egyszer elnézést.
___________
Emma
Cailli
Még
mindig jobb volt hazudni, mintha megtudná, hogy nem jártam iskolába… És úgy
gondoltam, nagyjából elfogadható volt a kifogásom. Szorította a gyomrom a szégyen,
és elhatároztam, hogy amint hazaérek, nyelvtan leckéket veszek Tiától.
Feladó:
Daniel Elwood
Tárgy:
Mindjárt más!!!
Dátum:
2013. Július 2.
Címzett:
Emma Cailli
Miss
Cailli!
Ez
már mindjárt jobb! Többször ne kövesse el ezt a hibát. Lesz majd, hogy más
kiadóknak kell elküldenie, akkor nem hibázhat, mert romba dönti egy ifjú író
álmait.
Ui.:
Kettőre jöjjön az irodámba, mert lesz egy értekezletem, ahová szeretném
magammal vinni.
______________
Daniel
Elwood
* * *
Kettőkkor
bekopogtam Elwood irodájába. Kicsit ideges is voltam, de tudtam, hogy nincs
értelme, mert ő úgyis mindent elintéz.
–
Jöjjön be, Miss Cailli.
Csendben
beléptem, becsuktam magam mögött az ajtót, és leültem Elwooddal szembe.
–
Ki mondta, hogy leülhet? – A hangja kemény csattant, én pedig összerezzentem.
–
Sajnálom – mondtam gunyorosan, és felálltam.
Befejezte,
amit épp csinált, majd felnézett rám.
–
Üljön le, Miss Cailli.
–
Köszönöm, Mr. Elwood, de most már nem akarok – válaszoltam.
A
szeme összeszűkült.
–
Üljön le!
–
Nem!
Az
ajkát kemény vonalba húzta össze.
–
Kérem, üljön le, Emma.
–
Egyszer már leültem, Elwood. Többször nem fogok, és nem szeretném, ha hülyét
csinálna belőlem.
Egy
pillanatig rám meredt, de nem felelt. Kihúzott egy fiókot és elővett három
papírt.
–
Nos, akkor! Ezek itt a szerződést, és annak másolatát tartalmazzák. Kap egy
példányt maga, amit tegyen el valahova, hogy ha esetleg a Britek szabotálni
akarnak, legyen bizonyítékunk.
–
Rendben.
Elwood
felállt.
–
Akkor jöjjön, Miss Cailli. – Kinyitotta előttem az ajtót és előre engedett. Ez
az első emberi megnyilvánulása felém…
* * *
Fogalmam
sem volt, miről van szó, de sebesen jegyzeteltem. Minden apró kis részletet
felírtam, de kicsit bonyolult volt, mert a helyesírásra is figyelnem kellett.
Elwood
két órán keresztül tárgyalt a britekkel, de nem tudtak megegyezni. Volt egy
időszak, amikor csak veszekedtek. Akkor letettem a tollat, és azzal voltam
elfoglalva, hogy jó alaposan megcsodáljam Elwoodot. Miközben hallgatta a
briteket, gyakran beletúrt fekete hajába – ami talán még az enyémnél is
sötétebb volt. Mogyorószín szeme idegesen és aggodalmasan húzódtak össze. A
testtartásából is áradt az erő és az idegesség.
–
Tudok valamit segíteni? – suttogtam.
–
Nem, Emma – rázta a fejét. – Tiszta őrültek háza…
–
Tulajdonképpen mi is a baj?
–
A pénz. Mindig a pénz. Öt milliót akarnak kérni a cégükért.
–
De hisz az rengeteg! – hüledeztem.
–
Tudom – horkantott fel.
–
Öt millió, vagy nincs üzlet – mondta az egyik brit férfi, ellentmondást nem
tűrő hangon.
–
Három? – próbálkoztam, mert Elwood már a fejét fogta.
–
Szó sem lehet róla.
–
Három és fél? – próbálkoztam tovább.
–
Hmm… – A férfi megvakarta az állát, és elgondolkodva nézegetett engem.
–
Egy feltétellel…
–
És mi az? – kérdezte Elwood fáradtan.
–
A titkárnőm felmondott, és három hónap múlva lenne egy fontos értekezletem,
amire nem mehetek el titkárnő nélkül, de még fél évig nem vehetek fel újat. Ha
a hölgy eljön velem Londonba, megegyeztünk.
–
Rendben – bólintott Daniel rögtön.
–
Tessék??? – Borzadva meredtem Elwoodra. Ezt nem teheti meg velem…
Megvonta
a vállát.
–
Akkor megegyeztünk.
* * *
Magamba
roskadva baktattam Elwood oldalán. El kell mennem? Azzal a férfival??? Elwood
komolyan beleegyezett ebbe? Ó szent isten! Hova kerültem én?!
–
Mi a baj, Emma? – szólalt meg, miközben kinyitotta az ajtót.
Te vagy a bajom, te
szemétláda!
–
Semmi.
–
Akkor jó. Remélem, tudja, hogy az üzlet a legfontosabb.
–
Hát persze… Mindent a pénzért…
–
A maga ötlete volt – vont vállat.
–
Én ebbe nem egyeztem bele! – ellenkeztem. – Maga mondott rögtön igent.
–
Maga is igent mondott volna…
–
Nem! Én nem mondtam volna.
–
Ez az üzlet, Emma. Szokja meg!
–
Maga felhasznált engem, hogy megvehesse azt a kibaszott céget?!
–
Először is: finomabban! Másodszor: nem így történt. Gondoljon bele. Elmehet
Londonba, és még ki tudja, hová. Ez nem vonzza magát?
Te vonzol engem, de ez
most más téma…
–
Nem! Én szeretek itt lenni. Nekem ez az otthonom. Itt… nőttem fel. Nem akarok
elmenni, sem most, sem három hónap múlva.
–
De eztán visszajön – tárta szét a karját.
–
Nem akarok elmenni – suttogtam elcsukló hangon.
–
De elfog!
Ez
az ember gonosz – hasított belém. Egy szívtelen dög. Egy jégcsap! Egyáltalán
nem olyan ember, mint amilyennek megismertem. Felhasznált, hogy olcsón
vásárolhassa meg azt a nyamvadt céget…
–
Vigyem haza?
–
Nem, köszönöm, haza találok. – Azzal sarkon fordultam, és szó nélkül ott
hagytam.
* * *
–
Komolyan ezt tette? – hüledezett Tia.
Este
volt és az udvaron ültünk két taco társaságában.
–
Igen ezt! Nem mondtad, hogy ilyen kegyetlen jégcsap! – dorgáltam. – Képes
elküldeni a világ túlsó végére, csak hogy másfél millióval több maradjon neki…
Igaz, hogy az én ötletem volt a három és fél milcsit, de erre nem számítottam!
–
Még nem csinált ilyet… Vagy vész helyzet volt… Vagy csak nem csíp téged.
–
Akkor rúgjon ki!
–
Persze, de akkor kereshetne új titkárnőt. Mellesleg van itt neked valami. –
Gyorsan felállt, és beviharzott a szobájába. Pár pillanat múlva egy tablettel
tért vissza.
–
Ez a tiéd. Eddig fateromé volt, de vett másikat. Kicsit ütött kopott, de
remélem jó lesz. Még fülhallgató is van hozzá.
–
Tia, neked elment az eszed…!
–
Tudom, tudom. Nem fogadhatod el, mert túl nagy ajándék, blablabla. A tiéd. És
nem kérek kommentárt.
Szó
nélkül átvettem tőle a készüléket. Fájt a szívem, de nem mondtam semmit. Egy
nap ezért az ajándékért még megölöm Tiát.
–
Holnap bemész dolgozni, vagy sztrájkolsz?
–
Persze, hogy bemegyek. Lenne választásom? Kell a pénz, Tia. És a Jégcsap jól
fizet… Mindegy, mit kell ezért tennem – sóhajtottam.
–
Jégcsap??? – nevetett fel. – Ez lesz az új beceneve?
–
Ne nevess! Az. Egy hideg, kőszívű ember. Jégcsap.
Nevetve
megcsóválta a fejét.
–
Ez akkor is szemétség volt Elwoodtól. Megérdemelné, hogy új titkárnőt kelljen
hajkurásznia.
–
Nem adom fel az első nap után. Ezt tőled tanultam. Megmutatom neki, hogy én is
képes vagyok valamire.
–
Néha szeretem, hogy olyan makacs vagy. És ezt most megfogja érdemelni.
Bár
gyűlöltem a bosszút, mindent meg akartam tenni a siker érdekében.
–
Menjünk aludni! Holnap akarom kezdeni a hadjáratot, és ahhoz pihennem kell.
–
Aludj jól, Em. – Adott egy puszit, és besasszézott a szobájába a tacojával.
Én
is felálltam és vittem magammal az új kedvencem, és a tacot.
A
gondolataimba merültem, miközben pizsamát vettem, és bebújtam az ágyba. Daniel
Elwood egy elképesztően dögös pasi. Tehetséges, befolyásos, de egy bunkó
seggfej. Nem érdemel többet annál, amit ad. Bármennyire is szexi, megérdemli,
amit majd kapni fog tőlem… Hadd kóstolja meg a saját mérgét… Csakhogy fogalmam
sem volt, mit fogok tenni… Az is lehet, hogy szimplán csak jól fogok
teljesíteni, hogy ne tudjon belém kötni. Ez is jó megközelítés, de nem elég…
Sóhajtva lehunytam a szemem. Majd holnap
kitalálom…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)