2015. január 30., péntek

Beléd temetkezve

Tizenöt perc múlva én álltam a függöny előtt. Zenére kellett végigmennem a kifutón, majd megállni a végén pár pillanatra, hogy lefényképezzenek. Csak nem lesz olyan nehéz… A zene elhallgatott, és kezdődött az enyém. Eltoltam a függönyt, és kiléptem a rivaldafénybe, ezer ember elé. A délutáni fény simogatta a bőröm, melegem lett tőle. Egy smaragdzöld pánt nélküli ruha volt rajtam, ami szorosan tapadt a testemre. Alig tudtam mozdulni benne. A hajam ki volt engedve, a szemem kifestve. A tekintetem egyetlen pontra szegeztem a tömeg felett, úgy mentem előre. Hallottam a fényképezőgépek kattogását. Mosolyt engedtem az arcomra. Ez fantasztikus. Nem is olyan nehéz, mint ahogy gondoltam… Felemeltem a kezem, hogy láthassák a táskát. A kifutó elején megálltam egy pillanatra, majd leguggoltam, és csókot adtam a tömegnek. Azok sikítva és üdvrivalgással fogadták. A zene gyorsult, én pedig ritmusra felkeltem, és megpördültem. Jobbra fordultam, a fejem pedig balra döntöttem, úgy mosolyogtam a tömegre. Azok integetve, nevetve és sikítozva ujjongtak. Nem is olyan félelmetes. Ráadásul nagyon élveztem. Miközben újra a közönség felé fordultam, a szemem egyetlen emberen akadt meg. Egy férfin…
Daniel Elwood állt a tömeg közepén.
A szívem abban a pillanatban kétszer olyan gyorsan kezdett el verni. Makulátlan öltözékben volt, a szeme engem vizslatott. Egyetlen pillanatra néztem vele össze, de ez elég volt ahhoz, hogy elvegye a bátorságom. Hátat fordítottam a közönségnek, de a mosolyom nem olvadt le. Nem szabad mutatnom, hogy megijedtem. Ezek a fotók benne lesznek az újságokban. Visszasasszéztam a kifutón, de mielőtt eltűntem volna a függöny mögött még hátrafordultam, és egy utolsó csókot adtam a közönségnek. Újabb sikítások közepette beléptem a függöny mögé, és zihálva lerogytam egy székre.
– Fantasztikus voltál, Emma – sikított Tia. – Tökéletes, egyszerűen tökéletes. Született modell vagy.
– Köszi – vigyorogtam rá. – Nem is volt olyan rossz. Határozottan élveztem. De Tia… Nem mehetek vissza. Daniel ott van a közönség sorai között, és meglátott. Ő úgy tudja, hogy téged jöttelek nézni. Azok után, amit a színpadon műveltem, azt hiszi majd, én is modell vagyok.
Tia homloka ráncba szalad.
– Daniel itt van? Hát… az nem jó.
– Tudom – sóhajtottam. Jelenleg annyira jól éreztem magam, hogy ez nem nagyon tudott érdekelni. Vissza akartam menni a színpadra…
– De azért nem hátrálsz meg ugye?
– Persze, hogy nem. Most kezdek belelendülni. Amúgy pedig: kit érdekel, mit gondol Elwood? Semmi köze hozzá nem?
Téged érdekel te hülye – ripakodott rám a tudatalattim. Már kezdett normális lenni veled. Ezzel tuti elcseszted minden esélyed!
Nem csesztem! Semmi köze hozzá, mit csinálok. Csak a főnököm, semmi más. Amit a munkán kívül csinálok, abba nincs beleszólása – vágtam vissza a tudatalattimnak.
De azt hiszi, hazudtál neki!
Nem érdekel!

– Emma, még egy szám, és újra te jössz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése