2015. január 2., péntek

Beléd temetkezve - részlet

– Emma, drágám – kiáltott Alice. Az előszobát takarította épp, mikor beléptem. Ránéztem és megbizonyosodtam róla: ez a ház sem olyan már, mint régen volt. Alice ugyanazzal a kérdő pillantásával, és anyáskodó mosolyával nézett rám, mint eddig. De valahogy idegen volt. Minden idegen volt.
– Mi történt, Emma?
Nem feleltem, nem tudtam, mit mondhatnék. Képtelen lettem volna az ő szemében is azt látni, mint Danielében. Azt már nem tudtam volna elviselni.
 – Csak… rosszul lettem. Daniel pedig hazaküldött. – A hangom tompa volt és élettelen.
– Hozzak valamit? Egy teát?
Megráztam a fejem.
– Egyedül szeretnék lenni.
Mielőtt bármit mondhatott volna, a szobámba mentem, és bezártam magam mögött az ajtót. Körbenéztem. Minden olyan volt, ahogy reggel itt hagytam. Az ágyam gondosan megvetve, a szekrényajtó félig nyitva, az asztalomat beterítették a papírok. De üres volt. Semmi szín, semmi élet. Mintha nem is lakna itt senki. Túl rendezett volt… Túl tiszta.

Az ajtónak dőltem és lecsúsztam a padlóra. Hagytam, hogy a könnyeim ismét folyni kezdjenek. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése