Olvastad már? Ne hagyd ki!

Hellfire 15. fejezet

15. fejezet A Fox által kiszabott egyhetes pihenő már a második nap végére katasztrófának bizonyult. Senki nem hitt nekem, mikor az...

2015. január 31., szombat

Fede&Kate - A Sötétség rabjai

– A rövid magyarázat annyi, hogy miután megismerkedtem veled, már nem érdekelt a szabadság.
Összeszorítottam az ajkam, hogy visszafojtsam feltörni készülő zokogásomat.

– A hosszú magyarázat az, hogy már nem is vágyom rá. Szabad akartam lenni előtted? Igen, nagyon is. Most az akarok lenni? Nem. Már egészen másra vágyom, mint akkor. – Az ajka lágyan megérintette az enyémet. – Mond meg nekem, mi értelme lenne a szabadságnak, ha közben te nem lehetsz velem? Ez miatt majdnem elfelejtettem, mi az, amire igazán szükségem van. Te. Terád van szükségem, aranyom, és ezért akármit vállalok. – Még sosem beszélt ilyen komolyan, mint most. – Minden megváltozott, mióta megismertelek. Én változtam meg. Nem vagyok jó… de voltam már rosszabb is. – A kezét az arcomra szorította, és közelebb húzott magához, míg végül a testünk szinte összeforrt. – Érted már, Kate? Nem érdekel a szabadság. Te érdekelsz. Veled lenni, jobb a szabadságnál, és nem foglak feladni.

2015. január 30., péntek

Beléd temetkezve

Tizenöt perc múlva én álltam a függöny előtt. Zenére kellett végigmennem a kifutón, majd megállni a végén pár pillanatra, hogy lefényképezzenek. Csak nem lesz olyan nehéz… A zene elhallgatott, és kezdődött az enyém. Eltoltam a függönyt, és kiléptem a rivaldafénybe, ezer ember elé. A délutáni fény simogatta a bőröm, melegem lett tőle. Egy smaragdzöld pánt nélküli ruha volt rajtam, ami szorosan tapadt a testemre. Alig tudtam mozdulni benne. A hajam ki volt engedve, a szemem kifestve. A tekintetem egyetlen pontra szegeztem a tömeg felett, úgy mentem előre. Hallottam a fényképezőgépek kattogását. Mosolyt engedtem az arcomra. Ez fantasztikus. Nem is olyan nehéz, mint ahogy gondoltam… Felemeltem a kezem, hogy láthassák a táskát. A kifutó elején megálltam egy pillanatra, majd leguggoltam, és csókot adtam a tömegnek. Azok sikítva és üdvrivalgással fogadták. A zene gyorsult, én pedig ritmusra felkeltem, és megpördültem. Jobbra fordultam, a fejem pedig balra döntöttem, úgy mosolyogtam a tömegre. Azok integetve, nevetve és sikítozva ujjongtak. Nem is olyan félelmetes. Ráadásul nagyon élveztem. Miközben újra a közönség felé fordultam, a szemem egyetlen emberen akadt meg. Egy férfin…
Daniel Elwood állt a tömeg közepén.
A szívem abban a pillanatban kétszer olyan gyorsan kezdett el verni. Makulátlan öltözékben volt, a szeme engem vizslatott. Egyetlen pillanatra néztem vele össze, de ez elég volt ahhoz, hogy elvegye a bátorságom. Hátat fordítottam a közönségnek, de a mosolyom nem olvadt le. Nem szabad mutatnom, hogy megijedtem. Ezek a fotók benne lesznek az újságokban. Visszasasszéztam a kifutón, de mielőtt eltűntem volna a függöny mögött még hátrafordultam, és egy utolsó csókot adtam a közönségnek. Újabb sikítások közepette beléptem a függöny mögé, és zihálva lerogytam egy székre.
– Fantasztikus voltál, Emma – sikított Tia. – Tökéletes, egyszerűen tökéletes. Született modell vagy.
– Köszi – vigyorogtam rá. – Nem is volt olyan rossz. Határozottan élveztem. De Tia… Nem mehetek vissza. Daniel ott van a közönség sorai között, és meglátott. Ő úgy tudja, hogy téged jöttelek nézni. Azok után, amit a színpadon műveltem, azt hiszi majd, én is modell vagyok.
Tia homloka ráncba szalad.
– Daniel itt van? Hát… az nem jó.
– Tudom – sóhajtottam. Jelenleg annyira jól éreztem magam, hogy ez nem nagyon tudott érdekelni. Vissza akartam menni a színpadra…
– De azért nem hátrálsz meg ugye?
– Persze, hogy nem. Most kezdek belelendülni. Amúgy pedig: kit érdekel, mit gondol Elwood? Semmi köze hozzá nem?
Téged érdekel te hülye – ripakodott rám a tudatalattim. Már kezdett normális lenni veled. Ezzel tuti elcseszted minden esélyed!
Nem csesztem! Semmi köze hozzá, mit csinálok. Csak a főnököm, semmi más. Amit a munkán kívül csinálok, abba nincs beleszólása – vágtam vissza a tudatalattimnak.
De azt hiszi, hazudtál neki!
Nem érdekel!

– Emma, még egy szám, és újra te jössz.

2015. január 29., csütörtök

Belé temetkezve - részlet

Feladó: Emma Cailli
Tárgy: Feltételes mód
Dátum: 2013. július 4.
Címzett: Daniel Elwood

Mr. Elwood!
Gondolom magának is feltűnt, hogy feltételes módot használt, nem is véletlenül. Mr. Rathbone rendkívül rendes úriembernek tűnt – ami egyébként nem mondható el mindenkiről –, ráadásul még csak mérgesnek sem látszott. Ez talán azt jelenti, hogy némileg túlreagálja a dolgot, uram. Teljes mértékben vállalom a felelőségett a történtekért, ha kell, még a tisztíttatást is fizetem, de nem kell, hogy lehordjon érte, így is eléggé sajnálom.

Ui.: Mi ez az újfajta tegezés?
______________
Emma Cailli


Teljesen tisztában voltam azzal, hogy némileg túllőttem a célon, de megérdemelte. Lehet, hogy a főnököm, de ő sem tökéletes. Akkor pedig ne is viselkedjen úgy.

Feladó: Daniel Elwood
Tárgy: A főnök szó jelentése
Dátum: 2013. július 4.
Címzett: Emma Cailli

Emma!
Tisztában vagy a főnök szó fogalmával? És azzal, hogy hogy kell beszélni vele? Mivel Jack a cégem vendége, és még marad egy ideig, az én dolgom, hogy biztosítsam a kényelmét. De ha az alkalmazottaim leöntik kávéval, az nem egészen célra vezető.
És mellesleg: azt tegezek, akit akarok.
Most pedig legyen szíves, és hozzon be három kávét az irodámba.
_____________

Daniel Elwood

2015. január 20., kedd

Hellfire

Tegnap este megformálódott bennem a Hellfire további története, szóval már csak papírra kell vetni. :)
Úgyhogy kitartás, ígérem, sietek vele! ;)

2015. január 11., vasárnap

A Sötétség rabjai - részlet

Kicsengetéskor Fede nem tűnt el az osztályból, mint ahogy szokott. Sőt, fel sem kelt a székéből. Elpakoltam a könyvem és a tolltartóm, arra számítottam, hogy ő is így tesz majd, de még akkor sem mozdult, mikor már a vállamra vettem a táskám.
– Tudod, ha nem állsz fel, nem tudok kimenni – vetettem oda, de tudtam, hogy oda sem fog figyelni. Hunyorogva felpillantott rám, a szája sarkában enyhe mosoly játszott. De nem mozdult.
– Légy szíves, kellj fel, és engedj ki.
Vigyorogva hátradőlt a székben, kinyújtotta a lábát, és rám villantotta zöld szemét.
– Ha annyi menni akarsz, menj!
Dühösen néztem rá. Most hülyét akar csinálni belőlem? Hát abból nem eszik!
Egyik lábammal átléptem rajta, és megkapaszkodtam, hogy ne essek hasra. Átemeltem a másikat is, de ekkor megmozdította lábát úgy, hogy majdnem átestem rajta. Elkapta a derekam és visszarántott, de ennek az lett a vége, hogy az ölében kötöttem ki.
– Mit csinálsz? – tiltakoztam.
Fede a derekamon hagyta a kezét, nem engedte, hogy felkeljek.
– Engedj el, elkésem.
Fogalmam sem volt, mi az ördögöt művel. Négy hétig hozzám se szólt, most pedig itt ülök az ölében, sejtelmes pillantása alatt.
– Kétlem, hogy a töri óra jobban vonzana téged, mint én.
Tátva maradt a szám.
– Egy láda trágya is jobban vonz engem, mint te.
Szélesen elvigyorodott.
– Akkor miért álmodsz rólam?
Olyan vörös lettem, mint egy szép nagy rák.
– Te honnan… – Eltátottam a szám. – Te csináltad. Miattad álmodom… olyanokat.
Az olyanokat, a csókokat, az öleléseket, és a simogatásokat takarta.
Olyan vidáman mosolygott rám, ahogy még soha. Két kis gödröcske jelent meg az arcán, én pedig akaratlanul is elgondolkodtam, milyen lehet megcsókolni őket.
– Nem tiltakoztál – mutatott rá. – Ha tippelnem kellene, azt mondanám, még élvezted is.

2015. január 9., péntek

Hellfire - részlet

Nap végén elsőként hagytam el az iskolát. Minél gyorsabban ki akartam jutni innen, mert a tesiórán történtek híre rohamosan terjedt a diákok között. A motorom magányosan várakozott az oszlop mellett. A pedálra tapostam, mire a kicsike dühösen felmordult, de nem indult el.
– Légyszi, csak most az egyszer. – Megismételtem a mozdulatot, de semmi nem történt.
– Kell segítség? – csendült egy rekedtes hang mögöttem. Hátra pillantotta, és Cruzszal találtam szembe magam.
Rögtön elszégyelltem magam, mikor eszembe jutott, hogy tesin a hátára ugrottam.
– Nem, köszi – motyogtam, és visszafordultam, de elkapta a kezem, mielőtt bármit tehettem volna.
– Luna…
– Sajnálom azt, ami tesin történt – szalad ki a számon. Kihúztam a kezem az övéből. – Nem akartam fájdalmat okozni… Nem tudtam, hogy nem szabad hozzád érnem.
– Nem okoztál fájdalmat – mondta, de a szeme teljesen mást mondott. – Az én hibám volt.
Megráztam a fejem, de nem mertem semmit se mondani. Visszafordultam a motoromhoz.
– Mi történt veled? – kérdezte lassan.
Megmerevedtem.
– Csak rosszul lettem – hazudtam.
– Sokkal többnek tűnt.
– Figyelj – fordultam szembe vele. – Van oka annak, hogy mindenki bolondnak tart. Az ok az, amit tesi órán láttál.
Összevonta a szemöldökét. Kíváncsiságot láttam sötét szemeiben.

2015. január 2., péntek

Beléd temetkezve - részlet

– Emma, drágám – kiáltott Alice. Az előszobát takarította épp, mikor beléptem. Ránéztem és megbizonyosodtam róla: ez a ház sem olyan már, mint régen volt. Alice ugyanazzal a kérdő pillantásával, és anyáskodó mosolyával nézett rám, mint eddig. De valahogy idegen volt. Minden idegen volt.
– Mi történt, Emma?
Nem feleltem, nem tudtam, mit mondhatnék. Képtelen lettem volna az ő szemében is azt látni, mint Danielében. Azt már nem tudtam volna elviselni.
 – Csak… rosszul lettem. Daniel pedig hazaküldött. – A hangom tompa volt és élettelen.
– Hozzak valamit? Egy teát?
Megráztam a fejem.
– Egyedül szeretnék lenni.
Mielőtt bármit mondhatott volna, a szobámba mentem, és bezártam magam mögött az ajtót. Körbenéztem. Minden olyan volt, ahogy reggel itt hagytam. Az ágyam gondosan megvetve, a szekrényajtó félig nyitva, az asztalomat beterítették a papírok. De üres volt. Semmi szín, semmi élet. Mintha nem is lakna itt senki. Túl rendezett volt… Túl tiszta.

Az ajtónak dőltem és lecsúsztam a padlóra. Hagytam, hogy a könnyeim ismét folyni kezdjenek. 

2015. január 1., csütörtök

Kate & Fede

"Fede felsóhajtott.
– Nehéz eset vagy, Kate.
– Tudom – feleltem mogorván, majd én is mélyet sóhajtottam. – Ebben sosem fogunk dűlőre jutni, nem igaz?
– Talán én még nálad is makacsabb vagyok.
– Ezt kétlem – nevettem fel.
Rám mosolygott, azzal a rosszfiús mosolyával, ami úgy imádtam."



B.Ú.É.K.

Nagyon Boldog Új Évet Minden Kedves Olvasómnak! Köszönöm, hogy egész évben velem voltatok, és támogattatok! <3